A „jó” szerető abban különbözik a „kezdőtől”, hogy már nem veszi annyira halálosan komolyan az egészet. Heti gyors Mester Dórával.

"Félek, nem vagyok elég jó!" - Nem tudom mi lehet a levegőben, de a héten három fiatal nőtől is hallottam szóról szóra ezt a mondatot. Beszélgettünk arról, hogy honnan is kerül belénk a nőiesség, a kisugárzás, és mindaz az önbizalom, ami ezeket képes táplálni. A téma természetesen a szex kapcsán jött elő; onnan, hogy hogyan lehet igazán jónak lenni az ágyban. A klasszikus topik: hogyan legyünk „jó” szeretők.

Összehasonlítgatósdi

Gondolom más nőknek sem ismeretlen, hogy folyton méricskéljük, hasonlítgatjuk egymáshoz magunkat. Ehhez azért azt is hozzátenném, hogy ezt szükségszerűen csak a rendelkezésre álló információk alapján tudjuk tenni. A másik szebb, vonzóbb, több pasi legyeskedik körülötte és izgibb sztorikkal tud előállni, ha az ágyjelenetek kerülnek szóba. Ez éppen elég is ahhoz, hogy jól befrusztráljuk magunkat, és valamiért a saját életünket sikeresnek gondolt barátnőinkhez képest sokkal kevésbé érdekfeszítőnek, kevésbé értékesnek gondoljuk.

De miért is felejtkezünk el ilyenkor arról az egyszerű tényről, hogy mindaz, amit a másikról tudunk, mindig csak részinformáció? A legritkább esetben tudunk arról, hogy a másiknak is izzad randin a tenyere, hogy nem is esett annyira jól az a bizonyos csókolózás, egyáltalán, hogy milyen erőfeszítésbe is kerül a legszebbnek, legmenőbbnek lenni. A saját élményeinkben persze ezek a részletek nagyon is ott vannak, ettől szenvedünk, és szeretnénk azt hinni, hogy vannak nők, akiknek minden jobban sikerül. A kérdés már csak az, hogy az állandó kifelé figyelés, a másokkal való összehasonlítgatás helyett nem érdemesebb-e ugyanezt az energiát saját önbizalmunk dédelgetésére fordítani.

„Elég” jó

És ezzel nem azt akarom mondani, hogy olyan nagyon egyszerű lenne a befelé figyelés. Ahhoz, hogy képesek legyünk értékelni magunkat, szükségszerűen a külvilághoz képest is el kell valahová helyeznünk a történeteinket. Talán ebben is a jó arányok megtalálása lehetne a cél. Ahogy az élet más dolgaiban, a szexben sincs értelme arról beszélni, hogy „objektíve” ki a legjobb, mi a legjobb. Ezen a téren, - bármennyire is az ellenkezőjét sugallja a média – sosem lehetünk a „legjobbak”, sőt, egyáltalán nincs is értelme ezt a dolgot így közelíteni. Mindig azzal a konkrét pasival, abban a konkrét helyzetben leszünk valamilyenek és a „jóság” számomra sokkal inkább azt jelenti, hogy mi hogyan érezzük magunkat egy-egy randin, vagy szeretkezés közben. Két felnőtt ember találkozása – legyen szó egyéjszakás kalandról vagy életre szóló szerelemről – nem kellene, hogy bármiféle megfelelésről szóljon.

Olyan világban élünk, úgy szocializálódunk, hogy kisgyerek korunktól folyamatosan vizsgázunk, megfelelünk valakinek: a szüleinknek, az óvónéninek, a tanárainknak, a főnökeinknek, de – kérdezem én – nem visz ez kicsit félre akkor, ha partnerszexről vagy párkapcsolatról van szó? A sok éven át belénk nevelt megfelelési kényszert nem egyszerű az ajtón kívül hagyni, én mégis abban hiszek, hogy két ember kölcsönös szimpátiáján nyugvó bármilyen találkozásban mégsem lenne helye ennek ez érzésnek. Szeretkezés közben - jó esetben - nincsenek ott a szüleink, a nálunk menőbb barátaink, a tanáraink vagy az óvó nénik. Ott mi, ketten vagyunk, és nem versengés, hanem kölcsönös örömszerzés céljából.

Gyakorlat (is) teszi a mestert

És ezzel nem akarom leértékelni a „jó” szeretőségben a tapasztalati tudás jelentőségét. Sőt. Nagyon is sokat számít, hogy tudom milyen egy másik ember illata, közelsége, hogy milyen érzés teljesen meztelenül lenni egy másik előtt. Milyen megérinteni egy férfit, ott  lent is! Milyen kézbe fogni egy nyugalmi vagy épp izgalmi állapotban lévő hímtagot, közelről találkozni a nedveivel, illatával. Teljesen megértem, ha valakit bizonytalanná tesz, ha ezt még nem, vagy ritkán tapasztalta. Valahogy megint a főzés jut erről eszembe – elnézését kérve mindenkitől, aki nem otthonos a konyhában. Elméletben sosem lehet úgy tudni, hogy milyen a rántás, ha kész, milyennek kell lennie a tészta állagának, mikor kelt meg az élesztő. Ezeket látni, szagolni, tapintani kell.

De akik főznek, azt is tudják, hogy az ezredszerre készített ételt is lehet odaégetni, túlfőzni, vagy bénázni egy addig ismeretlen alapanyaggal, recepttel. A „jó” szerető, - ahogy a gyakorlott háziasszony- szerintem abban különbözik a „kezdőtől”, hogy talán már nem veszi annyira halálosan komolyan az egészet. Én emlékszem milyen trauma volt életem első – és alaposan elrontott - kelt tésztáját a kukába dobni, ma már ugyanezt könnyű szívvel teszem és keresem helyette az új megoldást. A tapasztalt, és kellő önbizalommal rendelkező szeretőnek, ha valami, az az előnye, hogy bátrabban meg meri kérdezni, hogy mi hogyan esne a másiknak jól, mer kérni, el meri mondani, ha valami új számára, és persze bátrabban áll elő saját ötleteivel, vágyaival.

Ne félj!

Volt egy lány, aki bő huszonéves koráig még egyáltalán nem rendelkezett szexuális tapasztalattal. Ez félelemmel és bizonytalansággal töltötte el, sok kezdődő kapcsolata emiatt nem is folytatódott. Egyszer egy fiúval azonban messzebbre is jutottak, de a gátlásaikat nem tudtál átugrálni, félbemaradt a szeretkezés. Következő alkalommal a lány elhatározta, hogy elmondja mi az oka a félénkségének. Őszintén beszélgettek erről, majd a tettek mezejére léptek. Azt mesélte, hogy olyan volt az egész, mintha ólom súlyok estek volna róla le, sokkal szabadabban tudtak figyelni egymásra és mindketten nagyon élvezték onnantól a szexet. Mert önmagában bármennyi gyakorlatunk is van, minden szeretővel újra és újra kell kezdeni tanulni magunkat és a másikat is. Ezt viszont akármennyi tapasztalattal a hátunk mögött meg lehet tenni. Ez a fajta bátorság nem tapasztalat, hanem hozzáállás kérdése. Azt talán már nem is kell mondanom, hogy ez viszont sokkal több lehetőséget sodor majd az utunkba, mint ha a félelmeinkkel babrálunk és nem merjük az első lépést sem megtenni.

Forrás : www.nlcafe.hu

Szerző : Mester Dóra