Veszélyesebb a szívritmuszavar

A 75 év feletti, pitvarremegésben (pitvarfibrilláció, egyfajta szívritmus-zavar) szenvedő nők kockázata 20 százalékkal nagyobb az agyvérzésre, mint a hasonló életkorú és állapotú férfiaknak.

Ennek ellenére a kutatók szerint az eredmények azt mutatják, a beteg neme nem tekinthető független kockázati tényezőnek, mert a 75 év alattiakra nem érvényes a különbség. A kutatásban több mint 87 ezer dán szívritmuszavaros beteg vett részt. Több mint 51 százalékuk volt nő.
Az egyéves nyomon követési időszak során a 75 év alatti nőknél nem nőtt az agyvérzés esélye, a 75 év felettieknél azonban 20 százalékkal emelkedett. Az eredményekről az Európai Kardiológus Szövetség müncheni éves ülésén számoltak be.

"Eredményeink hatással lehetnek a pitvarremegés kezelési protokolljára, habár további kutatásokkal kell még alátámasztanunk felfedezéseinket" - mondta el a kutatás vezetője, Anders Mikkelsen, a Koppenhágai Egyetem Genofte Kórházának kutatója. Korábban is sejtették, hogy a női nem önmagában hajlamosító tényező a rögképződésre és az agyvérzésre a ritmuszavaros betegeknél. Az Európai Kardiológiai Társaság 2010-ben azonban még minimális jelentőséget tulajdonított ennek kezelési útmutatójában. A 65 év alatti, más problémával is küzdő; illetve a 65-74 év közötti, más kockázati tényezővel nem rendelkező ritmuszavaros nőknek vérhigítók adását javasolták. Ezek a gyógyszerek csökkenthetik az agyvérzés és a vérrögök keletkezésének esélyét, ugyanakkor vérzési zavarokat is okozhatnak, így csak erősen indokolt esetben alkalmazhatók.

A kutatást orvosi ülésen mutatták be, ezért az adatok és az abból levont következtetések előzetesnek számítanak, míg meg nem jelennek szakmai folyóiratban.


Forrás : www.hazipatika.com

Keresés