Egy eddig nem ismert tényező fokozza a melanóma kialakulásának kockázatát

Ismert, hogy a vörös hajú, világos bőrű egyének fogékonyabbak a bőr rosszindulatú festéksejtes daganatára, amit az UV-fénnyel szembeni csökkent ellenállóképességnek tulajdonítottak. A kutatások azonban meglepő eredményre jutottak.

Kiderült, hogy maga a vörös hajúakra jellemző bőrpigment működik közre a melanóma kialakulásában.

Régóta ismert, hogy a vörös hajú, világos bőrű egyének esetén magasabb a melanóma kockázata, mint más bőrtípusok esetén. Azonban most Dr. David Fisher és a Massachusettsi Általános Kórház munkatársai ezt a jelenséget egy idáig nem ismert mechanizmus segítségével magyarázzák: a Nature oldalain bemutatott vizsgálat szerint maga a pigment segíti elő a kór kialakulását.

Többféle melanin-pigment létezik: a sötétbarna, melyet eumelaninnak nevezünk, és a barna bőrűekre jellemző, illetve a világosabb bőrben kialakuló vörös pigment, a feomelanin. A vörös pigment kevésbé hatékony védelmet nyújt az UV-sugárzás okozta károsodással szemben, azonban a magasabb melanómakockázatot nem magyarázza egyértelműen a védekezés csökkent volta, hiszen melanóma nem csupán a napnak kitett területeken képes kialakulni - szemben más, nem pigmentált bőrdaganatokkal. Ráadásul ugyan a vörös pigment is védettséget nyújt a leégéssel szemben, azonban a melanómások aránya mégis magasabb ebben a populációban.



A kutatók egérkísérletes modellben vizsgálták a melanóma kialakulását. A genetikailag azonosnak tekinthető állatok két csoportja között csupán egy különbség volt: a pigment színe. A sötétszőrű egyedekben a barna melanin volt jelen, míg a világos szőrűeknél a vörös pigment volt domináns - reflektálva a két embertípusra. A pigmentsejtekben tanulmányozták a BRAF nevű molekula aktiváló mutációjának hatását - ez a genetikai elváltozás a humán melanómák túlnyomó többségére jellemző - és a kutatók meglepve tapasztalták, hogy a vörös állatok felében kialakult a melanóma, míg a sötétszőrűeknél kisebb arányban ment végbe a daganatos transzformáció. Mivel a mutációt a humán folyamattal ellentétben nem UV-sugárzás okozta, így a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy maga a vörös pigment fejt ki rákkeltő hatást.

Ezt megerősítve a kutatók genetikailag módosított egereket használva kiütötték a vörös pigment képződéséhez vezető jelátviteli útvonalakat, ami csökkentette a melanómakockázatot. A tudósok úgy vélik, hogy a vörös pigment valamiképp elősegíti a reaktív oxigéngyökök kialakulását, ami a DNS-károsodás, ezen keresztül pedig a daganatképződés ismert kockázati tényezője.

 

Forrás : www.hazipatika.com

Partner : Medipress

Keresés