Szolárium helyett inkább tej !

       Nemcsak a napsugarak által, hanem tejből, tejtermékekből, halból és halolajból is biztosítható a D-vitamin - derült ki a Norvég Tudományos Akadémia lapjában megjelent tanulmányából.

      A kutatások eredményei alapján elmondható, hogy az északi nép esetében jóval kisebb arányban fordul elő D-vitamin hiány, mint a dél-európaiak esetében - annak ellenére, hogy napsütésben nem bővelkednek a skandináv ország lakói. Az ok a táplálkozásban rejlik: Norvégiában a mindennapi élelmiszerekből biztosítják a szervezet D-vitamin ellátását.

     "Sokakban él az a tévhit, hogy a télen napfény hiányában nélkülözött D-vitamin rendszeres szolárium használattal pótolható, de ez nagy veszélyt rejt magában, hiszen az UV sugarak elősegítik a bőrdaganatok kialakulását. A téli időszakban azt javasoljuk, inkább magasabb D-vitamin tartalmú ételek, így tej és tejtermékek, halak fogyasztásával biztosítsuk a vitaminbevitelt, amelyeknek természetes szépítő hatása is van" - mondta Dr. Wikonkál Norbert, bőrgyógyász szakorvos, a Magyar Dermatológiai Társulat főtitkára.

     Napi két pohár tej már elegendő lehet a D-vitamin pótlására, valamint a benne található A és B6-vitamin, biotin és kálium mind szerepet játszanak a haj, a bőr és a köröm egészségének megőrzésében.

 

Forrás: HáziPatika.com

Keresés