Az aszpirinről már többször felröppent, hogy hatékony a rák ellen, most egy oxfordi kutatás is bebizonyította.

Régóta ismerjük a rák ellenszerét?
Csodaszer lenne. (Híradó)

A nemrég nyilvánosságra hozott tanulmányt és annak eredményeit, Peter Rothwell az Oxfordi Egyetem professzora mutatta be. Hasonlóan a témában korábban már megjelent kutatásokhoz, most is bizonyították az aszpirin jótékony hatását, de új információval is szolgáltak: például azzal, hogy a gyógyszer mintegy 60 százalékkal csökkenti a rákos megbetegedések esélyét. Ráadásul mintegy felére csökkenti annak a valószínűségét, hogy a meglévő rák átterjedjen más szervekre is.

A szakember szerint ez azért lehet így, mert az aszpirin a vérlemezkékben fejti ki gyulladáscsökkentő hatását. Ennek ellenére mégsem javasolja senkinek, hogy anélkül, hogy egyeztetne orvosával, ész nélküli aszpirinkúrába kezdjen. Már csak azért sem, mert az aszpirinnek is – ahogy a legtöbb gyógyszernek -, vannak mellékhatásai, mint például a belső vérzés.

 

 

Forrás : Shtrend

Keresés