Finisben a Tisza-tavi Ökocentrum

 

Poroszlón jártunk és megnéztük, hogyan élnek majd a vidrák és vizák Európa legnagyobb édesvízi akváriumában. A Tisza-tavi Ökocentrumot április végén nyitják meg hivatalosan, de a mai nyílt napon Bornemisza János polgármester vezetett körbe minket, mesélte el az épület és a környék történetét.

 

A Tisza-tavi ökocentrum helyszínrajza

 

Először 2001-ben merült fel az ökocentrum ötlete, elsősorban a Tisza-tó üdülési szezonjának meghosszabbítása érdekében. Egy szakértői bizottság körbejárta a lehetséges településeket (pl. Tiszabábolna) és Poroszló mellett nemcsak a csodálatos természeti környezet és a Tisza-tó közelsége szólt, de a 33-as út biztosította jó megközelíthetőség is és a helyiek lelkesedése (ami ma ránk is átragadt). 2009. november 29-én végül aláírták a támogatási szerződést, a teljes költségvetés 2,2 milliárd Ft, ebből 1,9 milliárd Ft EU-s forrásből, 300 millió Ft pedig önerőből származik.

Az ökocentrum fogadóépülete

 

A fogadóépület 4 szintes, kettő a földfelszín alatt, kettő felette, mindez 2.600 m2-en. Az első szint (amely tulajdonképpen a "földszint") a fogadótéré (információs rész, büfé, ajándékbolt). A -1 és -2 szint az akváriumok szintje, míg a felső szinten 3D-s mozi (a környéken még hagyományos mozi sincsen, nemhogy 3D-s), irodák, 100 fős konferenciaterem és a kilátó található, ahonnan szinte a teljes Tisza-tó belátható. Az akadálymentes épülethez 72 férőhelyes parkoló tartozik, a kapcsolódó park 7 hektáros. A Kertai László Ybl-díjas építész tervezte fogadóépület is a természetre asszociál, formája egy éppen felszálló szürke gémre hasonlít, melynek láthatjuk szárnyait, de farktollát is. A kivitelezési munkákért a Market Zrt. felel.

Az akvárium látványterve

 

Az ökocentrumban található Európa legnagyobb édesvízi akváriuma (a német Duna Múzeum legnagyobbja is "csak" 40 m³-es), amely nemcsak mérete és alakzata miatt különleges. Fenntartása nehezebb, mint egy sósvizű tropicariumé, főként az algásodás miatt. A medencék teljes feltöltéséhez mintegy 1 millió liter víz kell. Az alagút akrilból készült (ez jobb, mint az üveg, mert torzításmentesen javítható), a világon összesen 70 tonna készül, ebből 5,5 tonna Poroszlóra került. Egyúttal ez volt a legdrágább rész az egész komplexumban, 80 millió Ft-ba került.

Az akvárium befejezés előtt

 

Az akvárium fölötti szinten kisebb-nagyobb akváriumok és terráriumok is lesznek, a földbe vájt üveglapokon keresztül pedig leláthatunk a lenti medencékre.

Kilátás a toronyból (dámvad etető,

 

Épült egy kültéri terasz, amely a szúnyoghatár felett van, így nyáron is élvezhető. Őshonos fajoknak szánják az egész területet, lesz itt nádi farkas, békák tava, de még birkák is. A kültéri medencékben vidrák és kormoránok is helyet kapnak. Lesz dámszarvas-etető, vizes játszótér gyerekeknek, fűzfa-labirintus, szabadstrand, akadálymentes horgászhelyeket is kialakítanak, és tanösvények vezetnek mindenhová. A tájházban (halászati skanzen) pedig nemcsak bemutatják az eszközöket, de ki is próbálhatjuk azokat. Az ökocentrumhoz 15 (motoros) csónak is tartozik, melyet önállóan vagy szervezetten is igénybevehetünk, 12 GPS-be programozott túraútvonalból választhatunk, kondícionktól függően lehet rövidebb (5-6 km) vagy hosszabb (40 km).

A nádifarkas lakóhelye

 

A tanösvény

 

 

Forrás : www.vizpartifejlesztesek.blog.hu

Keresés