Tévézik, netezik és zenét hallgat egyszerre? Nem baj!

 

Nem feltétlenül rossz dolog, ha egyszerre többféle médium is ontja ránk az információkat - ez derül ki egy friss tanulmányból.


Azok, akikkel rendszeresen előfordul, hogy a média különböző eszközeit egy időben használják, egy adott feladat elvégzése során könnyebben integrálják a több érzékszervet igénybe vevő információkat - állítja a Hong Kong-i Kínai Egyetem két kutatója. Kelvin Lui és Alan Wong azt tanulmányozta, hogy milyen hatással van a figyelemmegosztás a teljesítményre: a Psychonomic Bulletin & Review-ban megjelent tanulmányuk szerint egyenesen hasznos is lehet az információözön.

Az úgynevezett "multitasking"-nak, azaz a többféle feladat egyidejű végzésének negatív hatása sokakat foglalkoztat. Az aggodalom érthető, hiszen nem ritkán látjuk, hogy - különösen a fiatalok - zenehallgatás és filmnézés közben chatelnek, e-mailt írnak, miközben legalább egy játék is fut a számítógépükön. Korábbi kutatásokból kiderült, hogy bizonyos kognitív funkciók valóban sérülnek ilyenkor, mert a figyelem szétforgácsolódása azt eredményezi, hogy a feladatmegoldás szempontjából fontos információk egyszerűen elvesznek információk rengetegében.

Lui és Wong viszont a "multitasking" esetleges előnyeit vizsgálta két csoportban: az egyikben olyanok voltak, akik gyakran éltek a figyelemmegosztásnak ezzel a formájával, a másikban pedig olyanok, akik többnyire egy dologra szoktak összpontosítani. A két kutató elsősorban arra volt kíváncsi, mennyire képesek a két csoport tagjai automatikusan integrálni a vizuális és a hallás útján érkező információkat.

Kiderült, hogy a 19-28 éves fiatalok közül a "rendszeres figyelemmegosztók" eredményesebben oldották meg a váratlan hangeffektusokkal kombinált vizuális feladatot, míg a másik csoport tagjainak nem nyújtottak segítséget a feladat közben hallott hangok.
Egyelőre korai lenne egyértelmű ok-okozati összefüggésekről beszélni, de annyi biztos, hogy a különböző érzékekre ható információk összesítése könnyebben megy azoknak, akik megszokták a sokcsatornás információáramlást.

Forrás : www.medicalnewstoday.com

Keresés