Matematikából középszinten közel 90 ezer diák írta meg kedden az érettségi tesztet. A helyes megoldásokat máris ellenőrizhetik a Hír24-en.

A matekérettségi megoldásai

A vizsga 180 percig tartott. Először az I. feladatlapot kellett megoldani 45 perc alatt, majd a II. feladatlapot 135 perc alatt. A feladatlapokon belül a rendelkezésére álló időt a maturáló tetszése szerint oszthatta meg az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatta.

A II. feladatlap két részre osztható, három-három feladattal. Az első részben egy olimpiával kapcsolatos „szöveges feladatot”, egy háromszög-geometriai példát, és egyenleteket kellett megoldaniuk a diákoknak. A második részben volt egy halmazelméleti, egy logikai-átlagszámításos és egy térgeometriai feladat, ezek egyenként 17 pontot érnek, ezek közül kettőt kellett választania és megoldania a vizsgázónak.

 

Az 1. feladat megoldása

A 2. feladat megoldása

A 3. feladat megoldása

A 4. feladat megoldása

Az 5. feladat megoldása

A 6. feladat megoldása

A 7. feladat megoldása

A 8. feladat megoldása

A 9. feladat megoldása

A 10. feladat megoldása

A 11. feladat megoldása

A 12. feladat megoldása

A 13. feladat megoldása

A 14. feladat megoldása

A 15. feladat megoldása

Eszter becslésének eltérése: 1383 - 484,5 = 898,5
Marci becslésének eltérése: 2013,27 - 1383 = 630,27

Marci becslése tér el kisebb mértékben.

A 16. feladat megoldása

A 17. feladat megoldása

 

A 18. feladat megoldása

 


Forrás : Hír24

Keresés