Charlize Theron elárulta, hogyan őrzi mesés alakját.

 

Így lesz szuper alakod! 5+1 tipp a világ legszebb nőjétől

 

Színésznőként, producerként és immár örökbefogadó anyukaként is megállja a helyét, de még emellett is jut elég ideje tökéletes alakja és szépsége megőrzésére – Charlize Theronnal alighanem világszerte sok millió nő cserélne szívesen.

A Victoria’s Secret nagy érdeklődéssel várt 2012-es What Is Sexy című listáján első helyre került világsztár ennek ellenére nagyon szerényen és visszafogottan beszél külsejéről. Elmondása szerint talán vannak olyan fiatal nők, akik bármit esznek, vékonyak maradnak, ő viszont nem tartozik közéjük, hiszen vonalait kiegyensúlyozott étrenddel, rengeteg sporttal és folyamatos odafigyeléssel őrzi.


Íme Charlize Theron tippjei, hogy az álomalak számodra is valósággá válhasson!

1. Mozgás, mozgás és még több mozgás!
„Világ életemben imádtam sportolni. Hosszú éveken át balettra jártam, aztán jégkorcsolyáztam, squasholtam, futottam, táncoltam, egyszóval szinte minden sportot kipróbáltam. A titok szerintem abban rejlik, hogy élvezem a mozgást” – árulta el. Charlize gyakran jár pilates órákra is Los Angeles-ben, amit

2. Találj edzőpartnert!
Ha nehezen szánod rá magad, hogy elindulj edzeni, a világszép színésznő szerint is egy edzőpartner lehet a megoldás számodra. „Én az anyukámmal járok túrázni, minden héten háromszor. Ha tudom, hogy vár rám, biztosan nem fogom lemondani” – mondta.

3. Reggelizz, mint egy király!
A 36 éves Charlize is abban hisz, hogy minden nap a reggeli legyen a legkiadósabb étkezés, épp ezért szereti a napját tojásrántottával és steakkel kezdeni. Ebédre már valami könnyebbet fogyaszt, vacsorára pedig csak egy salátát eszik.

4. 6 étkezés a kiváló anyagcseréért
A gyönyörű sztár korábban nem figyelt arra, hány étkezést iktat be a napjai során, de néhány éve ebben is tudatosabbá vált. „Ha többször eszem, kis adagokat, a gyomrom nem tágul ki, így mindig beérem kevesebbel, emellett pedig az anyagcserém is felgyorsul” – magyarázta.

5. Negyedelj!
Az Oscar-díjas színésznő imádja a húst, és olykor bizony megkíván egy frissen sült hamburgert. „Erről nem is kell lemondanom, hiszen a szervezetem nem véletlenül kívánja meg a húst. Ilyenkor általában nem falok be egy egész hamburgert, hanem négy részre vágom fel, de csak egy negyedet eszem meg belőle” – mondta.

+1 Fehér ételek tiltólistán!
Bár Charlize nem a kategorizálások híve, a finomított lisztből készült élelmiszereket évek óta tiltólistára tette. „Nem eszem fehér kenyeret, fehér rizst és tésztát. Vagyis, ha általánosíthatok, azt javaslom, a fehér ételeket mindenki kerülje” – tette hozzá.

 

Fotó : Profimedia - Red Dot

Forrás : www.wellnesscafe.hu

Szerző : Balogh Mia

Keresés