Az év utolsó napjaiban lesz még részünk napsütésben, de ködben és fagyokban is. Szilveszterkor viszont zavartalanul ünnepelhetünk szabadban.

Napsütéssel és fagyokkal búcsúzik az év  

Csütörtökön napközben több-kevesebb napsütés mindenhol ígérkezik, az átlagosnál továbbra is enyhébb, kissé szeles időre számíthatunk. - derül ki az Időkép előrejelzéséből. Napközben 3 és 8, éjjel 0 és +5 fok közötti hőmérsékletekre számíthatunk.

Pénteken újabb, erősebb hidegfront robog át hazánk fölött, útjában megerősödik, főként a Dunántúlon nagy területen viharossá fokozódik az északi, északnyugati szél. Csapadék csak szórványosan várható a front felhőzetéből. A nappali órákban 2 és 8 fok között alakul a hőmérséklet, míg éjszaka -2 és +3 fok közötti értékek várhatók.

Szombattól az év utolsó napjáig aztán már nyugodt, csendes időre készülhetünk, hajnalonként országszerte fagyni fog, napközben pedig kevéssel fagypont fölötti értékek lesznek jellemzőek. Általában kevés felhőre, napos időre számíthatunk, azonban vasárnaptól kezdődően egyre nagyobb területen jelenhetnek meg a hajnali, reggeli órákban ködfoltok, melyek néhol tartósnak bizonyulhatnak. Ezeken a tájakon napközben is fagyos marad a levegő.

Az év utolsó napján, Szilveszterkor jelentős szél vagy csapadék előreláthatólag sehol sem zavarja a szabadtéri programokat, viszont aki a szabad ég alatt ünnepel, öltözzön melegen, hiszen éjszaka 0 és -5 fok közé hűl majd a levegő.

 

Forrás : www.nlcafe.hu

Keresés