A várható heves zivatarok miatt nyolc megyére másodfokú, kilenc megyére, köztük a fővárost is lefedő Pest megyére, pedig elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat vasárnapra a jelentős mennyiségű csapadék miatt, de jöhet jég és óránkénti 90 kilométeres szél is. A jövő héten marad a hideg, esős idő.

A várható heves zivatarok miatt Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megye mellett Veszprém, Jász-Nagykun-Szolnok, és Hajdú- Bhar megyére is narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Ezeken a területeken kárt okozó szél, illetve nagy méretű jég is kísérheti a heves zivatarokat. Két megyét kivéve (Komárom-Esztergom, és Nógrád) az összes többi területére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a heves zivatarok miatt - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzéséből.

Egyre durvul a vihar...

A meteorológiai szolgálat felhívja a figyelmet, hogy erős hidegfront érkezik északnyugat felől és vonul át az országon. Hatására a Dunántúl északi felén és az Északi-középhegység térségében már reggel sem zárható ki egy-egy gyenge zivatar kialakulása. Ahogy a front a nap folyamán lassan halad délkelet felé, várhatóan egyre kiterjedtebb és intenzívebb zivatartevékenységet okoz majd (az ország délkeleti felén inkább csak a nap második felében).

A legerősebb zivatarokra (szél 90 km/h körül, nagyobb méretű jég, felhőszakadás) legnagyobb esély délutántól a Dél-Dunántúlon, estétől pedig az Alföldön van. Intenzív záporok, zivatarok környezetében helyenként rövid idő alatt 15-20 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Elsősorban az ország északnyugati részén területi átlagban 24 óra alatt 20 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Marad a hideg esős idő

Hétfőn északnyugat, észak felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet. Reggel, délelőtt szórványosan, később már csak néhol valószínű eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szelet kezdetben többfelé kísérik élénk széllökések, majd mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között alakul.

Kedden a déli órákra északkeleten is megvastagszik a felhőzet, és többfelé várható eső, zápor (kisebb eséllyel északkeleten). Az északira forduló szél helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 20 fok között alakul, nyugaton lesz napközben a hűvösebb.

Szerdán túlnyomóan borult lesz az ég. Kezdetben szórványosan várható eső, zápor, majd a délutáni vagy esti óráktól kelet, délkelet felől kiterjedt csapadékzóna érkezik. Egyre nagyobb területen viharossá fokozódik az északi szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

 

Forrás : Hír24

http://www.hir24.hu/belfold/2014/05/11/durvan-lecsap-az-orszagra-a-hidegfront/#sl

Keresés