Hétvégéig kitart a kánikula, hétfőre viszont 10-15 fokkal csökken a hőmérséklet - áll az Időkép előrejelzésében.

 

Csütörtökön is folytatódik a rekkenő hőség, az ország hat déli megyéjében piros, azaz a legmagasabb fokú figyelmeztetés van érvényben. Ez azt jelenti, hogy a napi középhőmérséklet 27 fok fölött alakul. Északon halovány van esély frissítő záporokra is, de mindenütt nagyon meleg lesz. A csúcshőmérséklet 34-38 fok környékén várható.

Még ennél durvább viszont, ami pénteken vár ránk. Valóságos afrikai forróság ígérkezik, 38-40 fokos csúcshőmérséklettel. Jó hír, hogy egyre inkább megélénkül, a szél. Frissítő záporokban azonban senki ne reménykedjen.

Szombaton is hasonló lesz a helyzet, annyi könnyítéssel, hogy délután északnyugaton már kialakulhat zápor, zivatar is.

A fordulatot viszont a vasárnapi hidegfront hozza el, melynek hatására feltámad a szél és egyre többfelé lesz szél és eső. A frontnak hála hétfőn már fellélegezhetünk: 10-15 fokkal esik vissza a hőmérséklet jövő hét elejére.

 

Forrás: Időkép.hu/met.hu/Hír24

A szakemberek szerint egyre melegebb és egyre hosszabb hőséghullámok várhatók.


Az elmúlt két évtizedben egyre melegebbek és egyre hosszabbak lettek a magyarországi hőséghullámok. Ez a tendencia várhatóan a következő évtizedekben is folytatódik, s az évszázad végére már nem csak nyáron lehetnek a mostanihoz hasonló hőséghullámok – közölték az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársai kedden.

Bonta Imre, az OMSZ előrejelzési főosztályának vezetője kifejtette: a mostani a negyedik „hőhullám" az idén. Az első június 16-tól 21-ig, a második június 29-től július 11-ig tartott. A harmadik augusztus első hetében volt, míg a jelenlegi augusztus 19-től kezdődő, szám szerint negyedik hőséghullám várhatóan augusztus 25-26-ig, vagyis a hét legvégéig is kitarthat. A jövő hét elején viszont már az egész országban jelentősen visszaesik a hőmérséklet – tette hozzá.

Szeptember első fele az előrejelzések szerint a sokévi átlagnál ugyan kissé melegebb lesz, de tartós hőségre már nem kell számítani – hangsúlyozta a főosztályvezető.

Egyre több „hőhullámos" nap várható

Krüzselyi Ilona, az OMSZ éghajlati osztályának munkatársa elmondta: amikor a napi középhőmérséklet meghaladja a 25 Celsius-fokot, az „hőhullámos" napnak számít. Ezek számának a jövőben várható tendenciájára az Országos Meteorológiai Szolgálat két regionális klímamodelljének eredményei alapján adnak becsléseket, illetve ezek együttes alkalmazásával reprezentálják a bizonytalanságot.

A két modell szerint a „hőhullámos" napok éves száma a referencia-időszaknak számító 1961–1990 átlagértékeihez képest a század közepére (2021–2050) várhatóan országos átlagban 8-24 nappal növekedni fog.

Ez a növekedés azonban nem jelenti azt, hogy az elkövetkező években nem lesznek az átlagnál hűvösebb nyarak – a természetes változékonyság továbbra is az éghajlatunk jellemzője marad – emelte ki.

Mindeközben viszont a melegedéssel nemcsak a nyarak, de a többi évszak átlaghőmérséklete is emelkedni fog, különösen az évszázad végi 2071–2100 időszakra, amikor a hőhullámok valószínűsíthetően már nemcsak a nyári időszakra korlátozódnak.

Megterhel a „meleg stressz"

Az OMSZ megfigyelései szerint az éghajlat változásával párhuzamosan a komfortklíma, a hőérzet is változik. Az OMSZ-nál folyó kutatások szerint az elmúlt évtizedekben az emberi szervezet számára  „meleg terhelést jelentő" napok előfordulási gyakorisága növekedett. Mindeközben a hőmérsékleti szempontból „komfortos napok aránya, ha lassú ütemben is, de csökken" – tette hozzá Nagy Andrea.

Az emberi szervezet az ilyen növekvő „meleg stresszt" nehezen viseli. Különösen a veszélyeztetett csoportok (időskorúak, csecsemők, szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, cukorbetegek) számára veszélyes a növekvő számú hőségperiódus. Az emberi szervezet a hosszú idejű változásokhoz képes ugyan alkalmazkodni, de ez az alkalmazkodás lassú folyamat.

Hőségriasztás jön

A tartós hőség miatt szerdára már az egész ország területére másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Más kritériumok alapján az országos tiszti főorvos kedd déltől péntek éjfélig másodfokú hőségriasztást rendelt el.

 

Forrás : MTI

Bár a hétvége időjárása nem pont a strandolóknak kedvez, de nem kell csüggedni: hétfőtől újra akcióba lép a nyár.

 

Szombaton egy magassági hideg légörvény hatására észak felől erősen megnövekszik a felhőzet, és északon többfelé, délen csak elszórtan fordul eső, zápor, egy-egy zivatar. A szél erős, néhol viharos lehet. A hőmérséklet sem kényeztet el bennünket – csapadékos tájakon nincs melegebb 20 foknál.

Vasárnap is marad a változóan felhős idő, keleten továbbra is előfordulhat eső, zápor. Jó hír, hogy a szél mérséklődik, a hőmérsékletben viszont még nem lesz érdemi változás. A maximumok 19-24 fok között alakulnak.

Hétfőtől aztán visszavág az igazi nyár: egyre több napsütés, és egyre melegebb idő várható. Szerdán már több régióban is 30 fok körül alakul a napi csúcs, az ünnepi hétvégére pedig valódi strandidő ígérkezik, 28-33 fokos maximumokkal.

 

Forrás: met.hu/köpönyeg.hu/Hír24

Az esernyő mindenütt jól jöhet vasárnap, de a kánikula nem tágít.


Ma bárhol leszakadhat az ég

(zápor)

Vasárnap napközben eleinte az ország északi harmadán, majd délutántól bárhol előfordulhat zivatar. Délután inkább délnyugaton, késő délután, este pedig főként az Alföldön valószínű heves zivatar, amit viharos széllökések kísérhetnek. Itt-ott jégeső is előfordulhat, a hőség viszont továbbra is kitart: a napi középhőmérséklet 25 fok körül várható. A legmelegebb órákban 28, 36 fok lesz.

Hétfőre valamelyest enyhül a meleg. Záporok, zivatarok továbbra is kialakulhatnak. Keleten felhőszakadás és jégeső is lehet. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 15, 20, a legmagasabb 26, 31 fok között várható.

Kedden kellemesen meleg idő ígérkezik, de a felhők is gyakran megjelennek majd. Szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar, és az északi, északkeleti szél többfelé megerősödik. Hajnalban 14, 19, kora délután 24, 30 fok várható.

A folytatás fokozatos felmelegedést és egyre kevesebb csapadékot, vagyis igazi nyaraló időt tartogat.

 

Forrás: Met.hu/időkép.hu/koponyeg.hu/Hír24

Több térségre másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat. De még így is 28-30 fokos csúcs vár ránk szerdán.

 

Főként Zalában és Vasban készülhetnek heves zivatarokra, viharos szélre, jégesőre, ezért itt a narancssárga, vagyis a másodfokú riasztás érvényes - derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) tájékoztatójából.

Veszprém, Somogy, Baranya, Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye teljes területére, valamint Fejér, Pest és Jász-Nagykun-Szolnok megye több térségére elsőfokú riasztást adott ki az OMSZ. A Balatonnál és a Velencei-tónál másod-, a Tisza-tónál elsőfokú viharjelzés

Másodfokú viharjelzés esetén magas és hosszú hullámokra kell számítani, emiatt csónak és vitorlás nem közlekedhet a vízen. Az elsőfokú viharjelzés pedig azt jelenti, hogy magas, illetve tornyosuló hullámok valószínűek, emiatt csónakok a parttól csak kétszáz, vitorlások pedig ötszáz méterre távolodhatnak el.

Szerda éjfélig a Dunántúlon, a déli és középső megyékben átlagban 20 milliméter feletti csapadék várható, de helyenként a heves zápor következtében akár 50-60 millimétert meghaladó eső is lezúdulhat rövid idő alatt. Északkeleten is lehet felhőszakadás, főként éjjel és szerdán, de ott ennek kisebb a valószínűsége.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdára az ország valamennyi megyéjére kiadott első- vagy másodfokú figyelmeztetést a várható heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt. Éjszaka 15, 20 fok között alakul a hőmérséklet, szerdán napközben 22, 28 fok között várható. A Tiszántúlon lehet ennél néhány fokkal melegebb.

Péntekig marad a csapadékos, fülledt idő, a hétvégére aztán visszatér az igazi nyár, 30 fok feletti csúcshőmérséklettel. Mindez azonban várhatóan nem tart sokáig, mivel a jelenlegi előrejelzések szerint jövő hétfőn hidegfront éri el az országot.

Ha zászlócskákra és színes ábrákra is van ideje, itt talál elképesztően részletes előrejelzést.

 

Forrás: MTI

Míg az északi országrészben már péntek estétől záporokra és zivatarokra kell számítani, a déli területeken még szombaton is túlnyomóan derült lesz az ég.

 

A péntek esti óráktól az északnyugati, északi országrészben az időnként erősen megnövekvő felhőzetből egyre több helyen fordul elő zápor, zivatar, másutt csapadék nem várható. Az északi, északnyugati szél helyenként megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet késő este többnyire 17, 25 fok között várható.

Estétől északon és nyugaton egyre több helyen fordul elő zápor, zivatar. Szombaton az északnyugati, északi országrészben többnyire erősen felhős idő, ismétlődő eső, zápor várható.

Ezzel szemben délen, délkeleten eleinte túlnyomóan derült lesz az ég, majd délutántól ott is megnövekszik a felhőzet, és sokfelé kell számítani záporra, zivatarra. Az északi, északnyugati szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 13, 18 fok között alakul.

A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton északon, északnyugaton általában 18, 24, másutt 25, 33 fok között várható.

 

Forrás: MTI

Újra jön a 35 fok, a Dunántúlon lehetnek zivatarok.

 

Szombaton sok lesz a napsütés, majd a délutáni, esti órákban növekszik meg nyugaton, illetve északon a felhőzet, és ott már egy-egy zápor, zivatar is kialakulhat - jelenti az Országos Meteorológiai Szolgálat. A szél késő délutántól északnyugatira fordul, a Dunántúlon egyre többfelé megerősödik, zivatar környékén viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 29 és 35 fok között várható, északnyugaton lehet néhol kissé hűvösebb. Késő este 15, 24 fok valószínű.

Vasárnap délkeleten változóan, főként északon és nyugaton eleinte többnyire erősen felhős idő várható, majd ott is csökken a felhőzet. Kezdetben sokfelé, napközben elszórtan fordulhat elő eső, zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 14, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 28 fok között valószínű, délkeleten 29, 32 fok is lehet.


Forrás: Hír24

Egyszerre van piros és sárga figyelmeztetés. A hétvégén kánikula várható, hétfőig biztosan marad a rekkenő hőség.

 

Pénteken a napsütés mellett erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, és bárhol kialakulhat egy-egy zápor, zivatar; néhol jégeső, és komoly szélvihar várható. A délutáni órákban 35 fok körül alakulhat a csúcshőmérséklet - írja a Köpönyeg.hu.

Szombaton, vasárnap és hétfőn többórás napsütésre számíthatunk, helyenként azonban előfordulhat zápor, zivatar, ám országos hőségre továbbra is kilátás van. Kedden enyhül az idő, többfelé valószínű zápor, zivatar, néhol felhőszakadás és jégeső.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat - a hőségre vonatkozó piros mellett - a heves zivatarok miatt sárga figyelmeztető előrejelzést adott ki. A zivatarokat akár 60-80 km/h-s viharos széllökés, illetve lokálisan felhőszakadás kísérheti. Jégeső is lehet, borsó nagyságú jégdarabokkal.

 

Forrás : www.koponyeg.hu/met.hu/Hír24

Szinte az egész országra elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) kedd délután.

Hatalmas vihar és jégeső közeleg!
(Northfoto)

A szolgálat honlapja szerint Csongrád és Békés megye teljes területére, valamint több hajdú-bihari kistérségre másodfokú riasztást adtak ki.

Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér és Zala megye kivételével az egész országban elsőfokú riasztás van érvényben: egy-három órán belül kialakulhatnak ugyanis olyan viharok, amelyeket felhőszakadás, jégeső és viharos erősségű széllökések kísérnek.

Az egész napra érvényes tájékoztatás szerint tizenkét megyében - Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Csongrád, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna, Baranya és Zala - másodfokú, a többi területen elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Szerdára már semmilyen veszélyjelző figyelmeztetést nem adtak ki.

Vadász Vilmos, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-nek kedden azt mondta: szerdán már nem várhatók hevesebb zivatarok. Több-kevesebb napsütés mellett még északon, illetve nyugaton fordulhatnak elő záporok, kisebb zivatarok. A hőmérséklet a hajnali órákban 10-16, délután 20-25 Celsius-fok körül alakul.

A következő napokban egyre több napsütésre, melegedésre kell számítani. A hétvégére egyre többfelé 30 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet, igazi kánikula várható - mondta a meteorológus.

 

Forrás : MTI

Kedd estig még bárhol lehetnek heves zivatarok, nagyobb jégdarabokkal, viharos széllel és felhőszakadással, de szerdától erős felmelegedés kezdődik, a hétvégén igazi kánikula várható - közölte Csonka Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa hétfőn az MTI-vel.

 

A meteorológiai szolgálat honlapja szerint Győr-Moson-Sopron megye kivételével az ország szinte teljes területére kiadták, a másod-, illetve elsőfokú riasztást. E szerint már 1-3 órán belül számítani lehet heves zivatarokra, amelyek kíséretében 80-90 kilométeres erősségű széllökésekre, nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani, és 2 centiméternél nagyobb átmérőjű jégdarabok is hullhatnak.

A keddre vonatkozó figyelmeztető előrejelzés szerint tizenkét megyére másodfokú, a többi területre elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. A másodfokú figyelmeztetést Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyére adták ki.

Csonka Tamás hozzátette: a június általában a legcsapadékosabb hónap, így nem szokatlan a záporos, zivataros csapadékos idő. Szerdától viszont erős felmelegedésre lehet számítani. A hétvégétől először az ország déli területein, majd vasárnap többfelé, hétfőn pedig már az ország legnagyobb részén 30 Celsius-fok feletti maximumhőmérsékletek várhatók. Az év eddigi legmelegebb időszaka következik - mondta a meteorológus.

 

Forrás: MTI

Az Alföld középső területein és a Tiszántúlon orkán erejű (120km/h-s) szél fújhat és 4-5 centis jég eshet.

Riasztó idő jöhet - a fél ország vörösben
(vihar)

Éjszaka már több helyen lecsapott a vihar, egy szupercella haladt ugyanis a déli, délkeleti országrészből kelet felé. Több helyen hullott jég, miközben villámlott és dörgött az ég. A villámlások miatt több épület kigyulladt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat  piros riasztást adott ki az ország hét keleti megyéjére.

A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett ugyanis sokfelé lehet számítani heves zivatarokra, amelyeket többször felhőszakadás, illetve akár 2-3 centiméteresnél is nagyobb jég kísérhet. Délután és este a Dunántúl délkeleti részén, az Alföldön és északkeleten a heves zivatarokhoz 90 km/h-t meghaladó szél, jégeső (2 cm fölötti átmérővel) és rövid idő alatt 30-50 mm csapadék társulhat.

Ezen belül az Alföld középső területein és a Tiszántúlon zivatarrendszer is kialakulhat, így ebben a térségben kiemelt kockázata van a zivatarokat esetlegesen kísérő orkán erejű (120 km/h fölötti) szélnek és az akár 4-5 centinél is nagyobb jégnek. Hétfőn már csak szórványosan valószínű zivatar, legkisebb eséllyel északnyugaton. A déli, délkeleti megyékben viszont heves zivatar hétfőn is várható, felhőszakadással, jégesővel és viharos széllel - tudatta az Országos Meteorológiai Szolgálat.

 

Forrás : OMSZ/Hír24

Újabb hidegfront közeledik, zivatarokkal és esővel. Addig viszont a 25-26 fok körüli hőmérsékletben napfürdőzhetünk.

Csak péntekig örülhetünk a melegnek
A hétvége már esősnek ígérkezik

Szerdán többórás napsütés mellett legfeljebb keleten és nyugaton alakulhat ki zápor, egy-egy zivatar. Napközben kellemesen meleg időre van kilátás, 22-26 fok várható - írja az Időkép.hu.

Csütörtökön a Dunántúl nyugati, délnyugati felén és északkeleten alakulhatnak ki záporok, zivatarok, máshol csapadék nem valószínű. Marad a mérsékelten meleg idő, 22-26 fok közé melegszik a levegő.

Pénteken mindenütt beborul az ég, egy hidegfront érkezésének köszönhetően többfelé számíthatunk záporok, zivatarok, eső kialakulására.

 

Forrás : Időkép

A sok napsütés mellett olykor „lecsap” egy-egy zápor, zivatar.


Nem ússzuk meg eső nélkül a hosszú hétvégét
Jól jön az esernyő (shutterstock)

 

A szombati nap folyamán a többször erősen megnövekvő felhőzet mellett északnyugaton számíthatunk több napsütésre, a déli, délkeleti országrészben szórványosan zápor, néhol zivatar kialakulhat. A maximum hőmérséklet 20-24 fok között alakul - írja az Időkép.hu.

Vasárnap többször lesz erősen felhős az ég, keleten szórványosan, máshol csak elvétve fordulhat elő eső, zápor, néhol zivatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19-24 fok között alakul.

Hétfőn marad az erősen felhős idő, szórványosan várható zápor, zivatar. A maximum hőmérséklet 18-23 fok között várható.

 

Forrás : www.idokep.hu

Több mint 10 fokkal csökken a hőmérséklet.

Durva lehűlés jön
(AFP)

A hidegfront várhatóan szombat délután éri el az országot. Bárhol előfordulhat eső, zápor, helyenként zivatar is. Vasárnap inkább a déli, délnyugati területeken lehet elszórtan csapadékra számítani.

Ezzel együtt szombatról vasárnapra több mint 10 fokot hűl a levegő. Míg szombaton 25-30, vasárnap már csak 13-18 fokig emelkedhet a hőmérséklet – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Bár a hétvégén érkeznek a fagyosszentek, fagyra a hajnali órákban sem kell számítani.

A front átvonulása után a jövő hét elején már egyre kevesebb helyen eshet az eső, de a hőmérséklet csak lassan emelkedik. A hét közepén is csak 17 és 22 fok közötti maximumok várhatóak.

 

Forrás : MTI/Hír24

Szerdán még melegrekordok dőltek, helyenként 33,3 fokkal, pénteken viszont volt, ahol csak 13 fokot mértek.

Hétvégére riasztást adott ki a meteorológia
Volt kánikula, nincs kánikula (Shutterstock)

A hétvégén a hidegfront is megjön: kezdetben napos időre lehet számítani, néhol előfordulhat zápor, zivatar, vasárnap délután azonban megérkezik a hidegfront – áll az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Pénteken napközben fokozatosan felszakadozik a felhőzet, a délutáni óráktól már csak keleten várható zápor, zivatar, illetve ezeken a területeken felhőszakadás, jégeső is kialakulhat. A hőmérséklet kora délután 22-27, késő este 14-19 fok között várható. Péntek délelőtt az Alpokalján, Szentgotthárd térségében esett eső, itt mindössze 13 fokot mértek.

Riasztás érvényben

Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján található figyelmeztető előrejelzés szerint jelenleg Vas és Zala megyében van elsőfokú, citromsárga színű riasztást, mivel ezeken a területeken rövid idő alatt, a délutáni órákig akár több mint 20 milliméter csapadék is hullhat.

Szombaton és vasárnap délelőtt marad a 22-27 fok közötti hőmérséklet, majd vasárnap délután megérkezik a hidegfront, hatására hétfőig fokozatosan gyengül a nappali felmelegedés.

Marad az eső

Hétfőn többnyire erősen felhős lesz az ég, többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.

 

Forrás : MTI/Hír24

Hétvégéig folytatódik a felhős, csapadékos idő, ám vasárnaptól egyre több napsütésnek örülhetünk.

Vasárnaptól rákapcsol a tavasz

 

Pénteken többször megnövekszik a felhőzet, és ismét sokfelé lehet zápor, zivatar. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Éjszaka 2 és 8, a legmelegebb nappali órákban 16, 21 fok lehet.

Szombaton is felhősödéssel indul a nap, ám később nyugat felől szakadozni kezd a felhőzet, és egyre többfelé süt majd ki a nap. Fokozatosan megszűnik a csapadék, de az északnyugati szél időnként megélénkül. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 4, 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15, 20 fok között alakul.

Vasárnap már több napsütés valószínű, és kevesebb helyen fordulhat elő csapadék. Kissé erősödhet a nappali felmelegedés. 17-22 fokos maximumokra van kilátás.

A jelek szerint ez a tendencia a jövő héten is folytatódik. Egyre kevesebb lesz a felhő fölöttünk, csökken a csapadék mennyisége, és a hét közepén már 25 fokos csúcshőmérséklet is előfordulhat.

 

Forrás : www.met.hu/www.koponyeg.hu/Hír24

Esős napok jönnek...

 

Szeles, felhős, csapadékos időjárással érkezik az április.

Csütörtök hajnaltól északkelet felől fokozatosan megnövekszik, majd megvastagszik a felhőzet, elsősorban délen lehet néhány órás napsütés. A késő délutáni óráktól szórványosan várható eső, zápor. A helyenként erős északnyugati szél délutántól mérséklődik, majd éjszaka ismét megerősödik, napközben helyenként viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 10 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 15, 22 fok között alakul.

Pénteken és szombaton is gyakran lesz felhős az ég, és szorványosan ismét előfordulhatnak záporok. A szél egész nap erős lesz, és a hőmérséklet is visszaesik némileg. Pénteken a legalacsonyabb értékek 4, 9, a legmagasabbak 10, 15 fok között alakulnak. Szombaton egy kicsivel melegebb lesz, akár 20 fok is lehet.

Vasárnapra aztán csökken a felhőzet, viszont az északnyugati szél gyakran megerősödik, viharossá fokozódik. A hőmérséklet is viszonylag alacsony marad: mindössze 8-13 fokra van kilátás, és hétfő hajnalban újra fagyhat.

 

Forrás: MTI/köpönyeg.hu/met.hu

Márciusban aligha lesz már eső, és ezzel már majdnem negyedévnyi csapadék hiányzik Magyarországon a talajból pont akkor, amikor a növényvilág éledezne. Ez sokba kerülhet még nekünk: köbméterszám kell locsolni a füvet és drágább lehet az élelmiszer is.

Ha nem esik hamarosan, újabb rekordaszály jön idén

Önnek rossz napja lesz attól, ha esik az eső? Fontolja meg! Ma, a meteorológia világnapján azt javasoljuk: inkább akkor legyen szomorú, ha ismét hét ágra süt a nap az égszínkék égbolton, amelyen legfeljebb ártatlan bárányfelhők kergetőznek.

Ugyanis jelen pillanatban elég jó esélye van annak, hogy soha nem látott szárazság és súlyos hőség lesz a nyáron. Az Esőtánc.hu összesítette több jelentős nemzetközi kutatóintézet hosszú távú előrejelzését, amelyek arra jutottak: az átlagosnál sokkal forróbb és némileg szárazabb nyár lehet az idei.

A július és az augusztus extrém meleg lehet. A szokatlan hőség egész Európát letaglózhatja, de különösen a Kárpát-medencét, ahol az átlagosnál kissé melegebb és kissé szárazabb március után egyre növekszik a melegebb hónapok valószínűsége. „Igen ritka, hogy az összes kutatóintézet előrejelzése megegyezik abban, hogy a megszokottnál melegebb nyárra kell készülni” – magyarázza az adatokat a portál.

Extrém lett az időjárásunk

Ha valóban így alakul, akkor a februári súlyos fagyok után a száraz hőség lehet a második súlyos csapás a kertészeknek és gazdáknak – és végső soron mindenkinek, aki eszik. „Az ilyen hosszú távú előrejelzések nem annyira megbízhatók, hisz a légköri jelenségek rettentő bonyolultak, ezért erős fenntartásokkal kell kezelni az eredményeket” – húzza alá Vadász Vilmos, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa. „Tavaly és tavalyelőtt is rekord év volt a csapadékban: előbbi szárazságot, utóbbi pedig csapadékbőséget hozott – és egyiket sem tudta egyetlen modell sem előre jelezni.”

Ugyanakkor azt meg lehet állapítani, hogy a március volt a második hónap tavaly november után, amely szélsőségesen kevés csapadékot mért: az ország jelentős részén egyetlen milliméternyi eső sem esett, és az OMSZ előrejelzése szerint ebben a hónapban már nem is fog.

Már most háromhavi eső hiányzik

Ma az ország jelentős részén a talaj felső egy méteréből (innen táplálkoznak a növények) több mint 100 milliméternyi csapadék hiányzik ahhoz, hogy ne minősüljön vízhiányosnak. Ez azt jelenti, hogy áprilisban, amikor általában 46 milliméternyi csapadékra lehet számítani, majdnem háromhavi adagnak kellene esnie. Különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy tavasszal havonta akár 60-90 milliméternyi víz szimplán elpárolog, míg nyáron még ennél is több, havi 180-210 milliméternyi is.

„Ahhoz, hogy ne legyen komoly vízhiány, hetente 15-20 milliméter esőre lenne szükség” – mondja a meteorológus. Volt már erre példa (tavalyelőtt), ám ezt összességében nem tartja túl valószínűnek. Június a legcsapadékosabb hónapunk, talán majd akkor jön pár nagy zuhé. Ám a helyzet még annyival is rosszabb a tavalyinál, hogy akkor még a 2010-es özönvízszerű esőzések miatt volt a talajban víztartalék. Idén már nincs. „Aki tud öntözni, készüljön rá, hogy idén nagyobb jelentősége lesz, mint tavaly” – tanácsolja.

Szomjan halhat a friss vetés

A növényeknek természetesen nincs szükségük optimális mennyiségű vízre a túléléshez, ám azt Vadász Vilmos szerint már most látni, hogy az a víz, ami jelenleg a talajban van, kevés lesz ahhoz, hogy a tavaszi vetés során kikelt magoncok túléljenek és növekedjenek.

Egy, az AgroNapló.hu-n megjelent cikk szerint az aszály az egyik legnagyobb kihívás a termés szempontjából. Ha magonckorukban éri például a kukoricákat a szárazság, akkor 5-10 százalékkal esik vissza a terméshozamuk. Ám a legrosszabb az, ha mondjuk virágzáskor nem jutnak vízhez: a kukoricatermés felét is bukhatja a gazda.

A vízhiány nemcsak az egynyári zöldségeket és gabonákat bünteti: még a híresen szárazságtűrő olajfáknak is több száz liter vizet adnak akkor, amikor a virágokból gyümölcs lesz, illetve a bogyók érése idején. „Nehéz eltalálni a jó időpontot: ha túl hamar öntözünk, az vízkidobás, ha túl későn, akkor csökken a bogyók olajtartalma” – magyarázza egy a mediterrán kertészeknek szóló egyesületnek (Mediterranean Garden Society) írt cikkében egy brit kertész. Ez az öntözési stratégia, miszerint csak a legszükségesebb időben locsolnak, de akkor elárasztják vízzel a növényeket, egyébként jó elgondolás lehet nálunk is, ha beüt a szárazság.

A búza – és a kenyér ára – már most bánja

Békés megyében már most baj van. Október és március között mintegy 200 milliméterrel kevesebb csapadék hullott a szokásosnál, s most az őszi búza állapota a békési gazdák szerint mintegy 24 ezer hektáron, a vetésterület 25 százalékán kritikus. A békés megyei termelők tavaly ősszel közel tízezer hektárral kevesebb területen vetettek őszi búzát, a rendkívüli őszi aszály miatt a földek egy része alkalmatlan volt vetőágy előkészítésre.

Békésben van az ország szántóföldi vetésterületének tíz százaléka, s az itt termett gabonát jellemzően országhatáron belül értékesítik. Így jelzésértékű, hogy a békésiek a búza „jó áráról” beszélnek. Ez nekünk, fogyasztóknak semmi jót nem jelent ugyanis. Tíz százalékkal eleve nőttek a gazdák költségei, s már most látni, hogy több lesz a kereslet, mint a kínálat, ami szintén drágulást vetít elő.

Másutt is látható a csapadékhiány. Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) ügyvezető titkára és Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára is arról beszélt az MTI-nek, hogy sok volt a gyenge minőségű vetés ősszel, így most tavasszal is változatos képet mutatnak a búzatáblák. Néhol jól látható a csapadékhiány. Ha nem fordul csapadékosabbra az időjárás, a gazdálkodók nehéz éve elé néznek az idén, mondták.

Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) elnöke szintén arról beszélt, hogy a csapadékszegény időjárás miatt talaj víztelítettsége elmarad a kívánatostól. Ez egyben rávilágít az öntözött területek növelésének fontosságára is, amely jelentősen erősíthetné a magyar termelők versenyképességét - tette hozzá. Az áprilisban kezdődő, október-novemberig tartó szezon ugyanakkor, megfelelő időjárás mellett még lehet kedvező, véli.

Másutt súlyos szárazság van

Hatalmas szárazság pusztít Argentína középső részén és Paraguay 17 tartományában, utóbbi már élelmezési vészhelyzetet hirdetett a mezőgazdasági termelők megsegítésére, akik a várt termésük akár 30-50 százalékát is elveszíthetik az idén.

Mindeközben folyamatosan nő a szójabab – melynek második legnagyobb exportőre Argentína – a világpiaci ára a kínálatcsökkenés miatt. Helyi szakértők szerint a gyapot- és szentjánoskenyér-termés is jelentősen kevesebb lesz a vártnál.

Anglia és Wales nagy részén, Nagy-Britannia legfontosabb mezőgazdasági vidékein öt hónapja nem esett elegendő mennyiségű csapadék. Hó hullott, de hamar elolvadt, nem tudta pótolni a tározókból eltűnt vízmennyiséget. Ha így megy tovább, nyárra komoly vízhiány és aszály várható.

Márciusig az átlagos éves csapadék 120 százalékának kellene lehullania, hogy a vidék vízháztartása rendbe jöjjön. Erre azonban a meteorológusok szerint nincs esély. A vízművek máris felkérte az érintett vidékek lakosságát, hogy kádfürdő helyett rövid tusolással tisztálkodjanak.

 

A maja civilizáció elpusztításához egy gyenge aszály is elég volt...

Eddig azt gondolták a történészek, hogy egy súlyos szárazság vetett véget a maják fejlett civilizációjának. Most azonban a mexikói Yucatan Center for Scientific Research és a brit University Southampton közös kutatása mást derített ki – írta februárban a Mancs.hu.

A kutatás során azt állapították meg, hogy maximum 25-40 százalékkal esett kevesebb csapadék a szokottnál abban az időben, amikor eltűnt a maják ősi, nyelvéről, matematikájáról és csillagászatáról ismert kultúrája.

A nyári vihartevékenység csökkenése következményekkel járt: a tavakból gyorsabban párolgott el a víz, mint ahogy friss csapadék került volna a helyébe,

Ez egyébként az elő olyan kutatás, amely megpróbálta meghatározni, hogy mennyivel csökkent az eső i. e. 800 és 950 között, amikor a maja civilizáció kihalt. A megállapításokat korábbi csapadékmennyiség-változásokra és a sztalagmitok, valamint a sekélyvízi tavak vizsgálatára alapozzák a szerzők.

 

Forrás : FN24

Vasárnap még kicsit visszafogja magát a tavasz, de jövő hét közepétől igazi kiránduló időnek örülhetünk.

Egyre melegebb napok jönnek

Péntek éjszaka északkeleten lehetnek tartósabban felhős tájak, szombaton napközben viszont ott is sok lesz a napsütés, ahol időnként meg is növekszik a felhőzet, csapadék nem várható. Általában mérsékelt marad a légáramlás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0, -6 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 7 és 12 fok között valószínű.

Vasárnap észak felől megnövekszik a felhőzet, több helyen lehet kisebb eső, zápor. A szél időnként viharossá fokozódik, ugyanis egy hidegfront éri el hazánkat. Jó hír viszont, hogy komolyabb lehűlésre nem kell számítani, A leghűvösebb órákban +2, -5 fok lesz, a hőmérséklet csúcsértéke pedig 7, 12 fok körül alakul.

Hétfőn a vasárnapihoz egészen hasonló időre számíthatunk, keddtől pedig lassan tovább melegszik az idő. Most úgy tűnik, hogy a nemzeti ünnepen enyhén szeles, napos, hamisítatlan tavaszi időnek örülhetünk, és ez a hosszú hétvégén így is marad. A hajnali hőmérsékletek +2, -3, a délutáni csúcsok pedig 10-17 fok körül lesznek.

 

Forrás : met.hu/koponyeg.hu/Hír24 

Kétharmados a narancsveszély...

Másodfokú, azaz narancssárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagyjából kétharmadára. Egyedül Heves megyében nincs vészhelyzet.


Forrás: met.hu

Viharos szél és magas hótorlaszok várhatóak az ország nagy részén. Az OMSZ Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki. Az ország többi részén - Heves megyét kivéve - elsőfokú a figyelmeztetési szint.

Az OMSZ előrejelzése szerint csütörtök estig a Dunántúlon továbbra is viharos széllökések kísérik az északnyugati szelet, ami hófúvást, néhol erős hófúvást okozhat. Északkeleten, illetve Bács-Kiskun megyében a legerősebb széllökések 55-65 km/h körül várhatók, ezért ott is erős hófúvásra kell számítani. Késő estére jelentősen mérséklődik a szél, megszűnik a hófúvás.

Péntek hajnalban északnyugat felől havazás kezdődik, amely délkelet felé terjed, illetve amit nyugaton eső, a középső megyékben havas eső vált fel. Éjfélig általában 1–5 cm friss hó hullhat, de a Dunántúli-középhegységben 6-8 cm friss hó hullhat. A Bakonyban a megerősödő északnyugati szél hófúvást okoz.

 

Forrás : OMSZ/Hír24

Keresés