Ha ilyen fényképezőgépet vásárolunk, garantált, hogy egyetlen téma sem marad túl távol tőlünk.

Emlékezetes, hogy a Nikon idén év elején jelentette be a Coolpix P510 típusjelzésű, ultrazoom kategóriás digitális fényképezőgépet, mely egészen mostanáig a világ legnagyobb zoomátfogással rendelkező fotómasinája volt. A P510-féle 42x-es optikai zoom abszolút elismerésre méltó teljesítmény, azonban a Photokina szakkiállításon most megérkezett a Canon PowerShot SX50 HS, mely még erre is képes rátenni egy jókora lapáttal.

Az SX50 nagylátószöge 24 milliméteres, ha pedig teljesen rátoljuk a zoomot, akkor 1200 milliméteres gyújtótávolságot kapunk. Ebből már kiszámolható, hogy az optikai zoomátfogás egész pontosan ötvenszeres, az pedig már teljesen magától értetődő, hogy emellé igen komoly képstabilizátort kellett pakolnia a japán gyártónak.

 


A 123x87x106 milliméter méretű, illetve 595 gramm tömegű újdonság egy 1/2,3 colos hátsómegvilágítású CMOS képérzékelőnek ad otthont, melynek révén maximum 4000x3000 képpontos (12 megapixel) felbontásban fotózhatunk. A Digic 5 processzoros készülék kapcsán szólnunk kell még az ISO80 és ISO12800 között állítható fényérzékenységről, a RAW támogatásról, a 3 colos és 461 ezer képpontos mozgatható kijelzőről, illetve a Full HD videófelvevőről. A Canon PowerShot SX50 HS mintegy 110 ezer forintos áron debütál majd a kereskedelmi forgalomban.


 

Forrás : www.technet.hu

Szerző : László Ferenc

Keresés