Magyarország szobaantennához szokott lakossága épp a napokban döbbent rá, hogy mostantól csak digitális formában foghatja a tévéadásokat. Eközben viszont nemzetközi szinten már újabb "merényletre" készülnek a megszokott tévézési szokások ellen.

Bár sokan még időben megértették a digitális váltás lényegét, és beszerezték a szükséges set-top boxokat, a szobaantennát már-már családtagként kezelő tévézők közül bizony sokan az utolsó (vagy azutáni) napokban döbbentek rá, hogy a hagyományos, analóg tévéadásnak bizony bevégeztetett augusztus elsejétől. Az ország jelentős részén tegnaptól már csak digitális formában érhetők el a földi sugárzású televíziós csatornák, melyek közül néhány akár HD minőségben is nézhető, ráadásul teljesen ingyen.

A mostanság szárnyait bontogató 4K, vagyis Ultra HD technológia viszont még a Full HD-nél is négyszer nagyobb felbontással kecsegtet, és több régióban máris az erre való átállást tervezgetik. A hazai piac persze még a "sima" digitális átállás után piheg, és még nem tudni, idáig mikor ér el a 4K-hullám, de azért érdemes készülődni.

Az Astra és az Eutelsat idén már beindította első kísérleti műholdas 4K adásait, és a bizakodó előrejelzések arról szólnak, hogy 2014-ben az első kereskedelmi Ultra HD szolgáltatások is el fognak startolni. A Full HD-féle 1920x1080 pixelnél jelentősen nagyobb, 3840x2160 képpont felbontású 4K tartalmak megjelenítéséhez persze "erős vasra", vagyis a megfelelő technológiákkal felszerelt, modern televíziós készülékekre is szükség lesz.

Hazánkban a nagyobb gyártók az elmúlt hónapokban piacra dobták az első 4K tévéiket, melyek közül a 84 colos modellek mintegy 6-10 millió forintos áron kelletik magukat. Piackutatók szerint az Ultra HD készülékek ára a közeljövőben jelentősen csökkenni fog, melynek köszönhetően az ilyen hatalmas felbontású tévék 2020-ban már több mint 15 százalékos piacrésszel fognak rendelkezni, az 50 colos, illetve ennél nagyobb modellek szegmensében pedig a 30 százalékot is túl fogják lépni.

alt

Nagy kérdés persze, hogy komolyabb mennyiségben mikor lesznek elérhetők 4K tartalmak? Hollywood eddig mintegy 50 filmet forgatott Ultra HD minőségben, ezenkívül pedig folyik a korábbi filmanyagok 4K-ra történő felkonvertálása. 4K videókamerából több modell is található a piacon, a 4K videólejátszók terén viszont még korántsem ilyen jó a helyzet. A Full HD-ről 4K-ra történő váltás egyébként még csak a kezdet, hiszen már javában tesztelik a 8K-t is, mely nem kevesebb mint 7680x4320 pixeles felbontással kecsegtet.

Felmerül továbbá az a kérdés, hogy ennek a hatalmas felbontásnak mekkora képátló és milyen nézési távolság mellett van értelme? Eláruljuk: a 4K/8K-ban rejlő lehetőségek maximális kiaknázásához vagy hatalmas tévét kell vennünk, vagy pedig a kisebbeket jó közelről kell néznünk.

 

Forrás : www.technet.hu

Szerző : László Ferenc

http://www.technet.hu/tv/20130802/digitalis_atallas_utan_johet_az_ultra_hd-re_torteno_valtas/#aktualis

Keresés