A december 21-ei világvége elmélet okozta mizéria miatt Benedek Pápa is szót emelt. Vajon tényleg elsötétül minden?

Évek óta halljuk, hogy a maja naptár szerint december 21-én eljön a világvége. Ezt többen cáfolják, mások viszont igyekeznek bizonyítani. A pápa azonban azt mondta híveinek, hogy ne higyjenek a szóbeszédnek, s a jóslatokkal, illetve a hozzájuk tartozó fenyegető dátumokkal sem érdemes foglalkozni.

XVI. Benedek pápa egy vatikáni mise alatt kommentálta a világ végéről szóló hiedelmeket. A Szentatya Jézus szavait idézte: „A Nap elhomályosul, a Hold nem világít, a csillagok lehullanak az égről, és az egek erői megrendülnek”, ám ekkor nem a világvégére gondolt a megváltó. Jézus azért mondta ezt tanítványainak, hogy mindig a helyes úton járjanak, míg el nem érkeznek az örökléthez – írta pár napja a The Guardian.

A teóriához a NASA is hozzátette a maga számításait. Szó volt már pólusváltozásról, a jégsapkák elolvadásáról, az óceán megemelkedéséről és egy legendás kisbolygó, a Niburu becsapódásáról is. A világvége-fanok ezen lehetőségek közül válogathatnak. A szakértő csillagászok szerint azonban nincs semmi globális katasztrófára utaló jel sem a Földön, sem a kozmikus környezetünkben.

A NASA és a világ összes tudósa szinte egy emberként biztosítja a föld lakosságát: bolygónk december 21. után is tovább kering pályáján a Nap körül. Nem történik semmi rendkívüli, vagy bármely más esemény, mely katasztrófát idézne elő. Bolygónk még sokmillió születésnapot fog ünnepelni. Hozzátették: a Niburu nevű égitest létezése nem bizonyított, ha mégis a Föld felé tartana, azt már észlelték volna a csillagászok. A gyilkos bolygót az ősi sumér forrásokban tűnt fel, ám ez sem tényeken alapuló meglátás. A maja őslakosok utódai nemrég azt is cáfolták a világsajtóban, hogy naptáruk véget és 2012. december 21-én. Kutatók egyébként több olyan naptárat is találtak az ősi civilizációból, mely jóval tovább számol az ominózus időpontnál.

Egy bizonyos null sík is szerepel az apokalipszis-teóriák között, ám tudományos körökben ez ismeretlen fogalom – olvasható a NASA honlapján. Az pedig fizikai lehetetlenség, hogy háromnapos sötétség boruljon a földre, mivel ilyen bolygóállás nem következhet be, mely tartós ideig leárnyékolja a Földet.

Szó volt még arról is, hogy komoly napkitörések zavarják meg mindennapi életünket, ám a csillagászok szerint ebben az időszakban nem várható ilyen jelenség, leghamarabb 2013-ban várható, ám akkor is a megszokott mértékben megy végbe.

Summázva a helyzetet: sem a Szentatya, sem pedig a tudósok nem hiszenk a megjövendölt apokalipszisben. Így egyesek örömére, mások bánatára, tovább zajlik az élet bolygónkon, a Földön. A többi csak az emberiségen múlik.

 

Forrás : www.startlap.hu / Győr24

Keresés