Március 22-én, jövő héten pénteken temetik el Cipőt a kistarcsai temetőben, ahol édesapja is nyugszik.

Jövő pénteken temetik Cipőt
(Story-Best Archívum )

A család és a zenekar tagjai szerda délután egyeztettek a szertartássál kapcsolatban. A korábbi tervek szerint március 15-én helyezték volna végső nyugalomba az énekest, mivel a Republic éveken keresztül, hagyományosan ezen a napon tartott koncertet. Erre az időpontra azonban nem sikerült megszervezni a szertartást, így egy héttel később temetik Cipőt, tudta meg a Blikk.

Bódi László, ahogy rajongói ismerték, Cipő hétfő hajnalban 1 óra 26 perckor hunyt el: leállt a szíve. A zenész évek óta komoly szívbetegséggel küzdött, orvosai szerint csupán a szívátültetés segített volna rajta, ám azt elutasította, azt mondta, nem akar más szívével élni.

Az énekest családja, barátai és rajongók gyászolják.

 

Forrás: Blikk/Hír24

http://www.hir24.hu/szines/2013/03/13/jovo-penteken-temetik-cipot/#aktualisdoboz

Keresés