A Tények műsorvezetője tudja, szerencsés, ugyanis jó géneket örökölt, de nem tagadja, tesz is azért, hogy karcsú maradjon.

"Andi elárulta, nem teljesen elégedett magával, 2-3 kilót még szívesen ledobna. "Amikor eldöntöm, hogy leadok néhány kilót, száműzök mindenféle italt, és kizárólag szénsavmentes vizet iszom. Egyáltalán nem eszem kenyeret, igaz, amúgy sem szoktam karéjszám enni. Megállom, és nem is nassolok. Ugyanakkor sok-sok gyümölcsöt fogyasztok. Egyébként is, gyerekkorom óta mindennap megeszem egy almát, erről képtelen lennék lemondani" - mesélte Andrea a Storynak.

"A reggelik maradnak el, iskoláskoromban reggeliztem utoljára. Délelőtt mindig sok folyadékot iszom, és általában dél és kettő között eszem egy jóízűt, számomra az ebéd a fő étkezés. Egy ideje kihagyom a vacsorát, legkésőbb este hatkor eszem utoljára. Soha nem veszünk ízfokozót a levesekhez, én úgy készítem a húslevest is, ahogyan a nagymamámtól tanultam, sok-sok zöldséggel. Hasonlóan vagyunk a kenyérrel is, inkább otthon sütjük meg" - tette hozzá.

"Odafigyelek a rendszeres testmozgásra, jó ideje speedfitnessre járok, vagy fittnesz-teremben edzek személyi edző segítségével. Bevallom, a karom erősödött a legtöbbet, és ezt bizony Nórinak köszönhetem. Annyit emelgettem, hogy egészen megizmosodtam" - mesélte a csinos műsorvezető.


Fotó: TV2

 

Forrás : Story / Hír24

http://www.hir24.hu/szines/2013/03/29/igy-orzi-bombaalakjat-varkonyi-andrea/~~bulvar#aktualisdoboz

Keresés