Az izgatott rokonok majdnem tönkretették a tízmilliókat érő képregényt.


Elképesztő kincset találtak a házfalban

 

Épp egy elhagyatott tóparti ház felújításán dolgozott egy amerikai férfi, amikor az egyik bontásra ítélt falban régi képregényekre bukkant a 30-as évekből, írja a Huffington Post. Köztük volt az a híres kiadás, amiben először jelent meg Superman.

A férfi nem tudta, mennyire sokat érhet a képregényfüzetke, ezért alaposan ledöbbent, amikor a második nap már kis híján 30 millió forintos összeget kínált érte egy pénzes gyűjtő. Főleg hogy magát a házat, ami a kincset rejtette, kevesebb mint 3 millió forintért vette.

Kicsit megtépték a rokonok

A történet ezzel nem ért véget, ugyanis a felizgatott rokonok úgy kikapták a kezéből az értékes képregényt, hogy elszakadt a hátsó borítója. Egy szakértő szerint ez egy húszmillió forintos mozdulat volt, ennyivel kevesebbet érhet ugyanis a képregény sérülten, bár a ház árának tízszeresét így is megkaphatják érte. Igaz, a bevétel felét majd az eladásban segédkező közvetítők nyelik le.

A férfi mégsem tört le a fejlemények hatására. „Egyszerű munkásember vagyok, pénzen nem vehetek magamnak boldogságot” – nyilatkozta.

 

Forrás : www.nlcafe.hu

http://www.nlcafe.hu/szabadido/cikk/kepregeny-superman-hazfal/

Keresés