Miután többtucatnyi alkalommal látta már a világ Paris Hilton minden porcikáját, így nyugodtan megtehette, hogy egy erősen hiányos ruhában mutogassa magát.

Ugyan próbálkozik az énekléssel és a lemezlovaskodással is Paris Hilton, mégsem lenne jogos azt állítani, hogy köze van a zenéhez. Ennek ellenére mégis ő volt Diddy Grammy előbulijának a középpontjában. A kohéziós ereje azonban nem a személyiségéből fakadt, hanem a merész ruhájából.
 
A botrányos örökösnők és semmittevő celebek mintapéldánya ugyanis egy olyan fekete estélyiben tipegett végig a vörös szőnyegen, aminek közepén egy átlátszó selyem csík futott végig. Méghozzá olyan remekül pozícionálva, hogy a legintimebb testtáját remekül meg lehetett vizsgálni bizonyos szögekből. Ami igazából Paris esetében még visszafogottnak is nevezhető helyzet, hiszen ha ő nagyot akar villantani, akkor annak az eredményét a biosz órákra is be lehet vinni, mint anatómiai tananyagot. A "van is rajtam textil, nincs is rajtam textil" öltözködési vonal tavaly lett trend a sztárok körében.
 
Először Gwyneth Paltrow vonult egy átlátszó selyemcsíkos ruhában a fotósok elé, majd többen követték is a példáját. A legjobban azonban Jaimie Alexander nézett ki közülük, mind divat, mind erotika szempontjából.
 
 

fotó: Pacific Coast News
Fotó: Pacific Coast News

 

 

Forrás : www.soryonline.hu

http://www.storyonline.hu/vilaghir/paris_hilton_meresz_ruhaban_mutogatta/45605/

Keresés