Malek összetört: a mentor zokogott a végrehajrában

A mentor nem tudta palástolni érzéseit és csalódottságát: megkönnyezte Tarány Tamás elvesztését.

     Múlt hét szombaton, a fináléhoz közeledve csupán négyen állhattak az X-Faktor színpadára, hogy meggyőzzék a mentorokat és a nézőket: ott a helyük a legjobb három tehetség között. Muri Enikő, Baricz Gergő, Kocsis Tibor és Tarány Tamás ezúttal is két dallal, a mentoruk és a saját kedvenc számukkal szálltak harcba a továbbjutásért. A hihetetlen izgalmakat kiváltó eredményhirdetést követően Muri Enikő és Tarány Tamás maradt a színpadon, ugyanis ők kapták a nézőktől a legkevesebb voksot. A párbajdalokat követően Nagy Feró és Keresztes Ildikó Tarány Tamást, míg Malek Miklós és Geszti Péter Muri Enikőt küldte volna haza. Így Ördög Nóra ismét kinyitotta a borítékot, a nézők szavazatai alapján pedig Tarány Tamásnak fejeződött be az X-Faktor.

      A 25 éves biztonsági őr mentorát, Malek Miklóst nagyon megviselte a nézők döntése. Soha nem volt még arra példa, hogy megsiratta volna kiesett versenyzőit, most azonban nem tudott megálljt parancsolni az érzéseinek. Egy ideig csak üres tekintettel nézett maga elé a színpadon, majd folyni kezdtek a könnyei.

      "Szomorú vagyok, mert elvesztettem a Medvémet. Tamás biztonsági őrként, önbizalomhiányosan jött ide a nagy szívével és a hangjával, és annyit fejlődött az elmúlt hónapok alatt, hogy az elképesztő. Ő egy nagyon kiemelkedő, modern rockhang, ami azzal az őszinteséggel megtámasztva, amivel rendelkezik, egyedülálló. Nagyon szeretném segíteni a karrierjét, úgyhogy mindenképpen írunk majd neki együtt dalt. Számára most jött el az idő, hogy megmutassa magát és megtalálja a saját zenei stílusát" - nyilatkozta könnyes szemmel a Hír24-nek a sokszor csak "mosolygós gyilkosként" emlegetett Malek Miklós, aki most bebizonyította, mennyire hitt mentoráltjában.

     A búcsú Tarány Tamásnak is legalább annyira nehéz volt, mint mentorának. Az atomhangú énekes a szívét-lelkét beletette a párbajdalba, a hév pedig annyira magával ragadta, hogy egy pillanatra elfelejtette a szöveget. Azt mondja, egyrészről szomorú, hogy épp a döntő előtt kellett búcsúzni, másrészről viszont megtisztelő a számára, hogy Muri Enikő ellen esett ki.

    "Magával ragadtak az érzelmek, egy kicsit meg is hatódtam. Mikor kijöttem a színpadra, ránéztem Miklósra, és egy kicsit kizökkentem. Végigpergett előttem a sok emlék, de aztán vettem egy nagy levegőt, és folytattam. Örülök, hogy itt lehettem, hogy Enikővel szemben maradtam alul, és bár ez a verseny számomra most véget ért, egy másik út elkezdődik. Igyekszem gőzerővel rálépni arra az ösvényre, hogy belőlem igazán jó művész, énekes válhasson" - mondta Tamás, aki ezt olyannyira komolyan gondolja, hogy már a munkahelyén is felmondott. Végleg maga mögött hagyta a biztonsági őrként eltöltött éveket, hogy minden idejét és energiáját a zenének szentelhesse.

 

Forrás: Hir24

Muri Enikő és Kocsis Tibor: Alakul a szerelem

     Lassú víz partot most: ez a szólás igaz Muri Enikőre és Kocsis Tiborra is. Egyre inkább úgy tánik, a két szingli versenyző a tehetségkutató végére elkezdett egymásra találni.

    Két tragikus sorsú fiatal találkozott az X-Faktor színpadán, akik hétről hétre egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Nem véletlenül, hiszen a hasonló sorssal a hátuk mögött, ők tudnának leginkább egymás támaszaivá válni, amit a szombati esti kézszorítás már nagyon szépen mutatott.

      Muri Enikő nemrég egy focista barátjáról mesélt, akivel gyerekkoruk óta ismerik egymást. "Egyelőre csak ismerkedünk, aztán meglátjuk, hogy kialakul-e belőle több is" - mondta a lány. Ez a mondat jól mutatja, Enikő sem a kapkodós, vágjunk bele azonnal típusba tartozik. Ezért lehet, hogy Kocsis Tiborral egyre jobban megértik egymást, a közös munkák szép csendben és lassan összekovácsolják a fiatalokat. A páros már két héttel ezelőtt is nagyszerűen működött együtt a duettek szombatján, mára azonban odaáig fejlődött a kapcsolatuk, hogy egymást kezét szorongatták az eredményhirdetés alatt. A szeretet mindkettőjükre ráfér, és talán éppen ez az, ami a leginkább egymás felé sodorják majd őket. Az összhang is megvan köztük, amit Geszti Péter is megjegyzett a múltkor: "Gyerekek, maradjatok együtt!" - tanácsolta nekik, Kerezstes Ildikó pedig nem tudta megállni, hogy ne tegyen megjegyzést a két énekes között tagadhatatlanul "jól működő kémiára".

    Enikő sosem titkolta, hogy korábbi szerelmei csúnyán értek véget, és ez megtiporta önbecsülését, Tibi pedig családi tragédiával a háta mögött áll a színpadon szombatról-szombatra. "Anyukámat hosszú betegség után, 16 éves koromban veszítettük el, pont akkor, amikor egy tinit minden változás érzékenyen érint, nem hogy az édesanyja halála. Az egész családot nagyon megviselte, és nagyon hiányzik mindenkinek. Apukám sajnos nem tud eljönni egy élő show-ra sem, hogy a stúdióból szurkoljon nekem. Az elsőre még eljött, a helyszínen izgult értem, de aztán rájött, neki túl megterhelő az a stressz, ami az élő adásokkal jár" - mesélte korábban Tibor.

 

Forrás : storyonline.hu

Muri Enikőben látják az X-Faktort

      Muri Enikőért szurkol Nyíregyháza. Rajongói szerint nem fér kétség hozzá, hogy a 21 éves, szabolcsi lány lesz a befutó az X-Faktorban. Barátok, ismerősök, rajongók, és az édesanyja szemével próbáltunk portrét vázolni Nagy Feró tanítványáról.

     Ahogy az élete – egy csecsemőkori, súlyos betegség miatt -, úgy Enikő énekesi karrierje sem indult zökkenőmentesen. Bár anyukája szerint Enikőnek már kicsi korában nagyon szép hangja volt, úgy érezte, anyai szíve elfogult, ezért szerette volna, ha véleményét egy szakember is megerősíti. Mielőtt beíratták volna általánosba, elvitte hát a nyíregyházi zeneiskolába, meghallgatásra. A hatéves kislánynak zongorakísérettel kellett elénekelnie egy népdalt. A dal végén a tanárnő így szólt: „Hát, anyuka, ez nem nagyon..." A kicsi Enikőt így nem zenei általánosba íratták, hanem normál iskolába. Énekelni azonban továbbra is nagyon szeretett, főképp családi összejöveteleken.

     A lányom 14 éves volt, amikor egy kolléganőm azt ajánlotta, vigyem el Bánhidiné Maróti Magdihoz – meséli az édesanyja. Magdi néni – akit rajongva imádnak a tanítványai - pedig azonnal felfedezte a gyerekben a tehetséget. Édesanyja pedig a mai napig emlékszik Eni első fellépésére: egy sort énekelt a Nyomorultakban. Aztán persze jöttek a komolyabb szerepek, fellépések is a Hang-Szín tanodával, és versenyek. Sikerek, kudarcok vegyesen.

Az érettségi tabló

„Ez a víz büdös"

     Édesanyja attól tartott, lánya egy kudarc miatt az éneklést is feladja, mint az úszást. Utóbbi épp egy versenyen történt. A start után mindenki rendesen, hosszában kezdett úszni a medencében – kivéve a 8 éves Muri Enikőt, aki, miután a mezőny elhaladt mellette, elindult keresztbe, majd kimászott a medencéből, és így szólt: „anya, ez a víz büdös".

     Pár ével később, mint minden énekversenyen, a Muri házaspár Kisvárdán is ott szorongott a zsúfolt nézőtéren, pótszéken. Az édesanya egyre csak azt ismételgette magában: mindegy mit, csak kapjon már valamit a gyerek, legalább egy csokit... És Enikő megnyerte a kisvárdai Kifutót. A produkciót látta Dolhai Attila, aki rögtön meghívta Kaposvárra, lemezbemutatóra.

Jó csapat volt

      Postán, üzletben, iskolai szünetben – most mindenütt az X-Faktor a téma. Persze, a volt iskolában is. Enikő Nyíregyházán, a Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskolában érettségizett két éve. Osztálytablójuk az első emeleti falon függ, nem messze az igazgatói irodától. A diákok körében roppant népszerű, sokak példaképe a volt iskolatárs. A diákönkormányzat is buzdítja a sipkaysokat, akik lelkesen küldik a műsorba az sms-szavazatokat, figyelik az adást, minden hétfőn megvitatják az előző fordulóban történteket.

    Jávorszki György igazgató-helyettes meséli: két évig tanította Enikőt földrajzra. Emlékszik az egész osztályra, mert nagyon jó csapat volt, jó képességű gyerekekkel. Épp az ő évfolyamukkal indult az ötéves képzés, melynek első évében emelt szintű angolt tanultak a gyerekek, utána kereskedelmet, marketinget. Nagyon sok jelentkező közül választották ki a legjobbakat - nem véletlen, hogy az osztály tanulmányi átlaga 4,3 volt.

     Földrajztanára szerint Enikő kedves, közvetlen, őszinte kislány volt az iskolában, akiről már az első tanévben kiderült, hogy nagyon szépen énekel. Nem volt olyan iskolai rendezvény – évnyitó, évzáró, alapítványi bál – amelyen ne lépett volna fel. Sosem kellett kérni, mindig ő ajánlkozott. Volt tanára szerint most az X-Faktorban kamatoztathatja remekül az angoltudását, amikor dalszövegeket tanul.

Egy tanév – egy beírás

     Enikő nagyon jó kislány volt – egyedüli gyerekként nem is volt kivel rosszalkodnia – jellemzi édesanyja. Az oviban, általánosban és középiskolában viszont már mindenki tudta, ki az a Muri Enikő. Minden tanév beírással – főképp azért, mert beszélgetett – kezdődött. A szülői értekezletek végén az osztályfőnök általában arra kérte: „Anyuka, kicsit várjon még, ne siessen annyira."

     Előfordult, hogy egy-egy rossz jegyet szeretett volna eltitkolni édesanyja elől a lánya, de aztán a végén mindig kiderült, ha valami nem úgy sikerült. Enikő őszinte, nyílt szívű lány. A két szülő közül az édesanya volt a szigorúbb. Ez nem csoda, hiszen a 17 éve Budapesten dolgozó édesapa, András, mikor hétvégenként hazajött, nem fegyelmezni akarta egyetlen csemetéjét, hanem örült, hogy együtt lehet a családjával.

A szalonban is nagy a rajongótábor

Sokat komolyodott

     Enikő a téma természetesen a szalonban is, ahol édesanyja műkörmösként dolgozik. A vendégek többsége szerint ő lesz a befutó, bár megijedtek, mikor az előző fordulón kiderült, fáj a torka.

     Nagyon izgultam, féltem, hogy nem tud úgy teljesíteni. Kétszer annyi sms-t küldtem neki – mondta Gráf Lajosné, Magdi. Egy másik vendég azt meséli: édesapja, aki szenvedélyes horgász, ha szombat este lemegy a tópartra pecázni, a lelkükre köti, értesítsék az Enikő eredményéről.

     A milotai Rozsályi Anett egy kis csomagot küld biztatásul a következő fordulóra Enikőnek az édesanyjával az élő show-ba. Piros ajándéktáskában piros virágot, mert az a kedvenc színe. Meg egy kabalamacit, a pulcsiján Enikő felirattal.

     Testvére nincs, viszont nagyon sok barátja van Enikőnek, akikkel az után sem szakadt meg a kapcsolata, hogy Pestre költözött. Kiss Daniella szerint Enikő nagyon odafigyel arra, hogy régi barátaitól ne szakadjon el. Ő egyébként azt szereti benne a legjobban, hogy mindig vidám és mosolygós. Ha valahová ketten együtt bemennek, garantált, hogy feltűnést keltnek a jó kedvükkel, nevetésükkel.

     Ezzel együtt ismerősei közül sokan mondják: a verseny alatt Enikő sokat komolyodott. Ez a legszembetűnőbb változás. Őt tartják a legszínesebb egyéniségnek is, aki minden fordulóban képes más karaktert alakítani. Tamás Pali szerint most érett meg igazán. Hozzáteszi: az is szimpatikus, hogy míg más ilyen helyzetben „elszállna" magától, ő maradt a földön.

A száját figyeli

     Ahogy közeledik a verseny vége, Muri Enikő édesanyja egyre izgatottabb. Azt szeretném, ha december 18-án még a színpadon állna, aztán hazajönne, kipihenni magát – mondja. A férjem azt mondja, nyugodt, de én látom, eredményhirdetés előtt csak úgy jár a lába. Én mindig az Ördög Nóri száját figyelem, várom, mikor mondja, hogy: „Muri Enikő".

     Mint kiderült, nemcsak a lánya, ő is kap sms-eket az ismerősöktől. Például ilyeneket: „Ne pityogjál hátul, a sorban, mert mutatnak a tévében!" Ne sírjál, mert mindenki látja!"

 

Szerző: Cservenyák Katalin

Forrás: Hir24

Lekapcsolták a zsaruk Malek Miklóst

Tilosba kanyarodott be, a háta mögött haladó pedig azonnal megállította Malek Miklóst, aki egy koncertről tartott hazafelé két mentoráltjával, Kocsis Tiborra és Tarány Tiborral.

      Döbbenet! Lekapcsolták a zsaruk MaleketMalek figyelmetlensége harmincezer forintjába került. "Vittem haza a fiúkat egy nagyon jól sikerült koncertről, amikor a Margit híd közelében meg akartam fordulni, de végül behajtottam egy utcába, ahová nekem nem lett volna szabad, a rendőrautó pedig utánam kanyarodott, és megállított. „Ej, ej, Malek úr, ez bizony szabálytalan volt" – kezdték azonnal. Mit is mondhattam volna? Egyértelműen az én hibám volt. Harmincezer forintra megbüntettek, és öt büntetőpontot is kaptam. És persze aláírást is kértek tőlünk. A fiúktól az autogramkártyára, tőlem pedig a szabálysértési jegyzőkönyvre, így az enyém egy kicsit drágábbra sikerült" - vallotta be Malek a Blikknek a történteket. Az X-Faktor mentorának egyébként sosem volt rendőrségi ügye, életében először szabálytalankodott - ezúttal is csak figyelmetlenségből.

 

Forrás : Nők Lapja Cafe

Megalázó videó készült az RTL Klub sztárjáról - Földbe tiporják !

Kasza Tibi musicalben mondogatott oda rádiós munkatársának, Sebestyén Balázsnak.

    Mióta Kasza Tibi és Sebestyén Balázs ugyanazon rádió munkatársai, folytonos kettejük között a vagdalkozás. Bár a kollégák állítják, odaszólogatásuk csak poénos élcelődés, mégis újra és újra belemarnak egymásba. Kasza Tibi most egészen komolyan gondolta, hogy odapörköl Balázs orra alá. Így a Fókusz kedvéért musicalbe írta mindazt, amit Sebestyén Balázsról és munkásságáról gondol. A darabban a ValóVilág műsorvezetőjét Kasza Tibi alakítja, aki szőke parókában, dalban mondja el bánatát. A mindössze ötperces szösszenetben három szituációt vitt színpadra a Crystal egykori frontembere.

      Így látható a Class FM műsorvezetőjének reggeli civódása, amiért korán kell kelnie. Terítékre kerül az is, hogyan érezhette magát Sebestyén Balázs, mikor többméteres magasságból vezette a rádiós műsort. Az utolsó jelenetben Tibi a három rádiós műsorvezető barátságát vesézi ki. Vadon Janit Kerényi Miklós Máté, míg Rákóczi Ferit Feke Pál alakítja. Természetesen egyik dalból sem hiányzik Sebestyén Balázs állítólagos félelme, miszerint Kasza Tibi fogja őt letaszítani műsorvezetői trónjáról.

 

Forrás: RTL Klub

Újabb esélyt kapnak a bizonyításra az X-faktor kiesettjei

 

      Ha valaki, akkor Geszti Péter igazán komolyan veszi mentori feladatait! A hazai tehetségkutató sztárja már most arra készül, hogy az egyik hozzá tartozó csapatot felkészítse a jövő évi Eurovíziós Dalfesztiválra – bár azt még nem döntötte el, végül melyiküket választja ...

     Idén Wolf Kati versenyzett hazánk színeiben Geszti dalával, a Szerelem, miért múlsz című slágerrel, és bár nem nyert, mindenki szerint a nemzetközi mezőny legjobbjai közé tartozott. Úgy tűnik, az X-Faktor zsűrije magáénak érezte az elismerést, és szívesen megpróbálkozna jövőre is egy hasonló projekttel – ám Kati helyett most már saját mentoráltjai útját szeretné egyengetni! De vajon konkrétan melyik csapatát szeretné erre az igazán komoly megmérettetésre felkészíteni?

     Erre a kérdésre a választ még maga a showman sem tudja, saját elmondása szerint akár mindhárom csapatával belevágna a dologba, minden, ami kell, egy jó dal. Az is lehet persze, hogy csak kedvességből mondta ezt, hiszen most esett ki utolsó csapata, a Rocktenors is a versenyből – ám ha nem, a többi mentorált joggal kezdhet irigykedni Geszti kedvenceire...

Járványszerűen terjed a szexfüggőség

Amerikában már több mint 9 millióan vannak azok, akiket a betegséggel kezelnek.

     Igaz, még mindig sokan vannak azok, akik kételkednek. Szerintük a szexfüggőség egyáltalán nem egy létező betegség, hanem a kényelmes emberek mentsége, akik képtelenek kontroll alatt tartani vágyaikat. Pedig a betegség a szakértők szerint – amellett, hogy nyilván jó üzlet – komoly. Csakúgy, mint az alkoholisták, a dohányosok vagy épp a drogfüggők esetében, hajszolja a beteget, egészen addig, amíg ki nem elégíti a szükségleteit.

     Éppen ezért a szexfüggők együttlétei egyáltalán nem az érzelmekről szólnak, és a minőségüket illetően is eltérnek a hagyományos szexuális aktusoktól, a cél ugyanis az, hogy minél gyorsabban, minél kevesebb „macerával" a végére érjenek. A legfrissebb statisztikák szerint a betegség ma már nem elsősorban a középkorúakat érinti, a szexfüggőségben szenvedők az elmúlt évtizedben egyre többször a fiatal, 20-30-as korosztályból kerülnek ki.

     Amerikában összesen 9 millió embert érint, vagyis a függőség mostanra már a teljes lakosság 3-5%-át érinti. A szexfüggőség járványszerű terjedéséért a szakemberek az internet miatt egyre könnyebben hozzáférhető pornót teszik felelőssé, és figyelmeztetnek, hacsak nem történik változás, a betegség komolyabb probléma lesz, mint azt most el tudjuk képzelni.

     Magyarországon a helyzet egyelőre még nem ilyen súlyos, annak ellenére, hogy a szexfüggőség itthon sem ismeretlen fogalom, hiszen egyre több hazai ismert ember rukkol elő a meglepő vallomással. A szexuálpszichológusoknak az a tapasztalata, hogy a többség nem kér segítséget - évente csupán egy-két ember fordul orvoshoz -, mert maguknak sem ismerik be szívesen, hogy gondjuk van. Az erre vonatkozó statisztikák szerint a 6,7 milliós felnőtt lakosságból egyébként 400 ezer embert érinthet a szexfüggőség, akik az orvosok mellett az Anoním Szex- és Szerelemfüggők nevű csoporttól kérhetnek segítséget.

Forrás: Newsweek

Szexiskola nyílik Bécsben

   A jó nyelvérzék biztosan előny, ha sikeres felvételt szeretnél nyerni a különleges oktatási intézménybe.

      Aki betöltötte a tizenhatot, jelentkezhet a szextanodába, hivatalos nevén az Osztrák Nemzetközi Szexiskolába (Austrian International School of Sex), ahol a kétszáz órás alapképzésen túl speciális intenzív tanfolyamokat és pároknak szóló hétvégi tanfolyamokat is kínálnak a tudásra éhes érdeklődőknek. A világon egyedülálló intézményben természetesen a gyakorlati oktatásra fektetik a hangsúlyt: elsősorban szexpozíciókat tanítanak és a diákok gyengédségét fejlesztik. Az elméleti tananyag pedig a modern és a történelmi szextudományokat tartalmazza.

    A szexiskola alaptantervének célja elsősorban az, hogy a végzett tanulók jobb szeretők legyenek, de ha jó jegyeket szeretnénk a bizonyítványunkba, akkor nemcsak az órákon kell aktívan részt venni: a házi feladatokat is szorgalmasan teljesíteniük kell, sőt év végén vizsgákon kell számot adni a megszerzett tudásról.

     „Természetesen korai tizenhat éves korban elkezdeni, de tisztában vagyunk vele, hogy ebben az életkorban már nagy szerepet játszhat a szexualitás. Úgy gondoljuk, ez egy jó életkor az oktatásra" – nyilatkozta Melody Kirsch, az iskola szóvivője. Az intézet vezetője egyébként a svéd származású művésznő, Ylva-Maria Thompson, aki többek között erotikus témájú szobrairól híres, és Kirsch szerint rendkívül tapasztalt a szakmában: a 80–90-es években például egy szexuális tartalmú, provokatív tévéműsort is vezetett Svédországban.

     Egy félév 1400 euróba kerül a bécsi szexiskolában, amely december 14-én nyitja meg kapuit. Az iskola egyébként reklámfilmet is készített, de sugárzását nem engedélyezték. Mi azért megkerestük, hátha valakit érdekel.

 

Forrás: Nők Lapja Cafe

15 dolog, amit tudni kell a pasikról !

 

    Jóképűek, okosak, erősek, őrjítőek vagy épp idegesítőek, butuskák, és alig szebbek az ördögnél? Ez akár mind igaz lehet, de mi lenne a nőkkel nélkülük...

     Azt mondják, ha összejön pár férfi beszélgetni, akkor azonnal előkerülnek az autók, a sport és hasonló témák, míg ha a nők ülnek össze, mindjárt a pasik kerülnek terítékre. Annyi mindent tudnak vagy vélnek tudni róluk. Jöjjön hát néhány vicces vagy kevésbé humoros tény. Azért nem árulunk zsákbamacskát: ezek a "tények" azért a nőkről is mesélnek.

Szenvedélyesek, ha szurkolásról van szó...

1. A pasik szeretik a kerti sütögetést, mert a férfiak főznek, már ha egy kis veszély is leselkedik közben.

2. Azok a férfiak, akik fülbevalót viselnek, jobban felkészültek a házasságra. Hiszen tudják, mi a fájdalom, és vettek már ékszert.

3. A pasik öntudatosak, például amikor nézik a meccset a tévében, akkor úgy vélik, sokat javít a csapatuk teljesítményén, ha fennhangon biztatják. Ha valamit elrontanak, tanácsokat is szoktak adni - jó hangosan, hogy a pályán meghallják...

4. A férfiak rettegnek a szempilla-göndörítőtől, mindegyik. Pisztoly helyett jobb ezt tenni a párna alá.

5. Ha elhangzik a „beszélnünk kellene a kapcsolatunkról" mondat, minden férfi ereiben meghűl a vér, Napóleon is elment inkább egészen Moszkváig.

Mert kell egy motor...

6. Tévedés azt hinni, hogy a férfiak nem érzékenyek, csak másképp. Ha tüzet raknak és nem ég el az utolsó szál fáig, azt például nagyon a szívükre veszik.

7. A férfiakat nem érdekli az öltözködés: még sosem láttunk olyan pasit, aki egy partin felsikoltott volna: Úristen, máson is fekete szmoking van...

8. Ha úgy érzed, megtaláltad a Nagy Ő-t, már csak új frizura / munka / pszichológus kellene neki, akkor ki kell ábrándítsunk: a rút kiskacsa meséje – mese!

9. A férfiak nem szentimentálisak, nincs az a pasi, aki önként megnézné még egyszer a Titanicot.

10. A legtöbb nő önelemző típus: Szerelmes vagyok? Ki tudtam teljesedni érzelmileg? A férfiak inkább másra fókuszálnak: Nyer a csapatom? Minden oké a kocsimmal?

Mit kapsz tőle karácsonyra?

11. Ha egy pasi azt mondja, majd hívlak, és sosem csörget meg, akkor nem épp erőt gyűjt, nem hagyta el a számod, és még csak nem is halt meg. Egyszerűen csak nem akar felhívni.

12. Ha meg akarsz szabadulni a pasidtól, de nem akarsz a lelkébe gázolni, akkor ahelyett, hogy azt mondanád, ne lássalak többé, vesd be a „négy gyereket szeretnék tőled", a „karácsonykor, remélem, gyűrűt kapok" mondatokat, de néha az egyszerű „szeretlek" is megteszi, hogy világgá fusson.

13. Egy férfi elég bátor ahhoz, hogy háborúba menjen, de egy brazil (teljes) gyantázás elől a többség megfutamodna.

14. A férfiklimax sokkal jobb, mint a női. Hiszen míg a nőknél hőhullámokkal és pluszkilókkal jár, addig az ötvenes pasik fiatal csajokat csípnek fel és motorbiciklit vesznek.

15. A férfiak folyton mindent elfelejtenek, a nők folyton mindenre emlékeznek.

Forrás: Lifeisajoke.com

Keresés