A Fidesz frakcióvezetője pénteken arra kérte Bajnai Gordon volt miniszterelnököt, hogy vonja vissza a minimálbér csökkentésére vonatkozó javaslatát, mert az a legalacsonyabb jövedelmű emberek életszínvonalát csökkentené. A volt miniszterelnök szerint Rogán elterelő hadműveletbe kezdett és rémhíreket terjeszt.

 

Rogán Antal budapesti sajtótájékoztatóján felháborító és értelmetlen elképzelésnek nevezte a Haza és Haladás Egyesület azon programpontját, amellyel az átlagbér 30 százalékára, jelen esetben 98 ezer forintról 66 ezer forintra csökkentenék a mindenkori minimálbért. A Fidesz frakcióvezetője szerint a baloldali ellenzéki szövetség résztvevői nem tanultak a 2002 és 2010 közötti szocialista kormányok hibáiból, mert továbbra is érzéketlenek az emberek mindennapi problémái iránt. Erre utal, hogy az utóbbi időben az MSZP, illetve a DK vezető politikusai is a tandíj, valamint az ingatlanadó bevezetéséről, továbbá a családi adókedvezmény eltörléséről beszéltek, miközben elutasítóan szóltak a kabinet rezsicsökkentéséről.

Rogán szerint Bajnai Gordon kivételével mindenki egyetért abban, hogy 2013-ban gazdasági növekedés lesz Magyarországon, vita csak ennek mértékéről van. A volt kormányfőnek "el kell dönteni, kinek szurkol", vagyis azt, hogy kizárólag a saját érdekei miatt "ellendrukkere" lesz-e az országnak – mondta a kormánypárti politikus, és arra kérte Bajnai Gordont, hogy ezt szem előtt tartva "tartsa meg magának az országnak ártó nyilatkozatait".

Bajnai : Rogán rémhíreket terjeszt

Rogán Antal "elterelő hadműveletbe" kezdett, miután egy hete "cinkosan hallgat" Bayer Zsolt Magyar Hírlap-beli írásáról közölte Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke. Bajnai szerint a Fidesz frakcióvezetője azért, hogy "ebben a becsületbeli ügyben hallgathasson, inkább másról beszél: a minimálbérrel kapcsolatban terjeszt rémhíreket".

A volt kormányfő szerint a Fidesz úgy emelte meg a minimálbért, hogy abból reálértéken kevesebb jut a munkavállalóknak, mint a Bajnai-kormány idején, a vállalkozók terhei viszont radikálisan emelkedtek. Munkahelyek szűntek meg vagy kerültek veszélybe, a fizetési boríték pedig vékonyodott. Az idén egy minimálbért kereső dolgozó 98 ezer forintból 64 ezret kap kézhez, míg a Bajnai-kormány idején ugyanekkora fizetésből 75 ezer forintot lehetett kézhez venni.

A Haza és Haladás Egyesület olyan minimálbérrendszert javasol, amelyben a vállalkozók terhei nem súlyosbodnak, a munkahelyek nem kerülnek veszélybe, a munkavállalók pedig jobban járnak. Ezzel szemben - fűzte hozzá Bajnai Gordon - a Fidesz-kormány valójában nem a minimálbért, hanem a vállalkozók terheit és az állam bevételeit növelte.

 

Forrás: MTI

( http://www.hir24.hu/belfold/2013/01/11/rogan-nekiment-bajnainak/ )

Keresés