Mendrey: a sztrájk benne van a levegőben

      Bírósághoz fordul a 32. éve tanító PDSZ-elnök Hoffmann Rózsa hazugságnyilatkozata miatt. Jövő héten eldőlhet, kezdeményezi-e a szakszervezet a pedagógusok munkabeszüntetését. Villáminterjú Mendrey Lászlóval.

     Csütörtökön jelentette be, hogy bírósághoz fordul Hoffmann Rózsa egy televíziós nyilatkozata miatt, amelyben azt mondta önnel kapcsolatban, hogy „nem engednék iskolába gyerekek közé olyan embert, aki többedszer hazudik". Miért csak most jutott erre az elhatározásra, hiszen a nyilatkozat november 22-én volt?

     Ennek prózai okai vannak. Múlt héten a jogászunk külföldön volt, a hét elején jött haza. Mindenképp szerettem volna megvárni a szakvéleményét. De már múlt hét csütörtökön közzétettem egy sajtónyilatkozatot, amelyben ezt a kijelentést határozottan visszautasítottam, mert nem tartom elfogadhatónak a szakmai kérdések személyes sértegetéssé silányítását. Egyben javasoltam az államtitkár asszonynak - és ezt elküldtem neki levélben is -, hogy üljünk le és vitassuk meg nyilvánosan a kérdést. Erre azóta sem jött válasz. Közben a törvény parlamenti tárgyalása kapcsán személyesen is összefutottam Hoffmann Rózsával. Jelét nem mutatta, hogy bármilyen szinten ezt a kijelentését revideálni próbálná. Mostanra érett meg a helyzet arra, hogy bejelentsem bírósághoz fordulási szándékom.

Mi lesz a per pontos tárgya?

      Az államtitkár e kijelentése pedagógusszakmai munkámat, s személyemet egyaránt támadja, s ez jóval túlmegy azon a szinten, ami tolerálható. A jogászunk most állítja össze a bírósági anyagot. Büntetőeljárásban és polgári peres eljárásban is gondolkodunk.

A PDSZ és az államtitkár viszonya eddig sem volt felhőtlen. Gondolja, hogy szakmai síkra lehetne még terelni a közoktatással kapcsolatos vitát önök között?

      Mi mindig is szakmai vitát szerettünk volna. Senkinek sem érdeke a polémia ilyetén alakulása. Úgy látszik, hogy az államtitkárság rendkívül nehezen viseli, hogy igen sokan kritizálják az általuk összeállított tervezetet. Úgy tűnik, hogy kifogytak az érvekből. A legvégső „szakmai" érvük az, hogy higgyük el, hogy ez jó lesz. A tények azonban – például az orbáni bejelentés arról, hogy nem lesz pénz a törvény bevezetésére és megvalósítására – nem azt mutatják, hogy el kellene ezt hinnünk. Hogy lehetne egy ilyen nagy ívű átalakítást pénz nélkül megcsinálni? De hangsúlyozom, én mindig úgy fogalmaztam a kritikák kapcsán, hogy ha ez és ez megvalósul, akkor ennek ez és ez lesz a következménye.

Az államtitkár hazugsággal vádolta önt...

      Azt mondta, hogy többedszer hazudok, és ilyen embert nem lehetne gyerekek közé engedni. Ez az, ami kiverte a biztosítékot nálam. Én több mint 30 éve tanítok, több mint 30 éve töltöm napjaimat a gyerekek között, s harminc éve vagyok osztályfőnök. Ezt én kikérem magamnak! Nem beszélve arról a tényről, hogy nem a saját véleményem, hanem a PDSZ álláspontját fogalmaztam meg, végig feltételes módban fejtve ki véleményünket arról, hogy mi várható akkor, ha a törvénytervezet elfogadásra kerül.

Korábban önök is hazugsággal, csúsztatással vádolták Hoffmann Rózsát. Mi a különbség?

     Mindig arra világítottunk rá, hogy a sajtóban megjelent, „kiszivárogtatott" információk, majd a tervezetbe bekerült elképzelések nem egyeztek a hivatal általi cáfolatokkal. Elég, ha a köznevelési törvény háttéranyagát vesszük, amiről azt nyilatkozta, hogy nem tud ilyenről, később pedig ennek ellenkezőjéről győződhettünk meg. Ugyanakkor ügyeltünk arra, hogy személyében senkit ne sértsünk meg.

A törvény a parlament előtt van, valószínűleg most már napokon belül el is fogadják. Többször felmerült már, hogy pedagógussztrájkkal nyomatékosítanák a tiltakozásukat. Még mindig gondolkodnak ilyenben?

     A sztrájk lehetősége benne van a levegőben. Jövő hét végén lesz egy kongresszusunk, ott erről minden bizonnyal fontos döntés fog születni. Vélhetően olyan helyzetbe kerülünk, hogy egy elfogadott törvénnyel szemben kell fellépnünk törvényes eszközökkel. A cél a jogszabály hatálybalépésének megakadályozása, annak visszavonása. Ez semmivel sem lesz könnyebb vagy nehezebb, mint a jelenlegi helyzetben. A kormányzat – jellemzően - most is negligálja az összes olyan véleményt, ami más, mint az övé.


Szerző: BI

Forrás: FN24


Keresés