Az LMP „Tiszta lap” című kiadványában Nagy Bandó András elemzi a magyar közállapotokat.

Most nem viccel. Az MSZP és a Fidesz politikai vetésforgójáról azt írja, hogy „harcuk és állandósult gyűlölködésük közben odavesznek az értékek, melyekért érdemes élni és jövőt tervezni”. A képviselőjelölt (író, humorista) nem aggódik a politikai elitért, mert az működik, nyüzsög, köszöni, jól van, ahogy 1989 előtt is jól elvolt, virult, ellenőrizhetetlenül. Virult tegnap is, virul ma is, szolidaritást nem ismerő, saját zsebre dolgozó, országért és nemzetért munkálkodó szent jobbjukat vagy szent baljukat maguk felé hajlító hazafiúk vezényletével.”

alt

Nagy Bandó szerint mindenki hazudik. „Az egyik kimondja, a másik nem, de hazudnak hajnalban, reggel (tükörtojásba nézve), délelőtt, délben (ilyenkor harangszóra), délután, este, és ha azonnali megoldást igénylő ügyek akadnak (akadnak, bőven!), akkor éjjel, akár éjfél után is. A hazudozás hullámai ilyenkor, kampány idején csapnak magasra, föl az égig, és még tovább. Az, akit még nem sikerült fanatizálni, döbbenten hallgatja és nézi a főígérgetőket, bámulja és forintosítja a nemzetinek és nemzetárulónak nevezett törpék óriásplakátjait, majd számolni kezd, aztán megtapogatja a zsebeit, odarittyent egy válogatott káromkodást, és köp egyet az aszfalton éktelenkedő lavórnyi kátyú közepébe".

E ponton a humorista képviselőjelölt hosszan sorolja mindazt, ami eszébe jut a közös kassza széthordásáról jobb- és baloldalon, majd írása végén jó szívvel buzdít „minden gondolkodót és hezitálót”, hogy merjen és akarjon változtatni. Saját honlapján Nagy Bandó azt írja, hogy nem akar politikus lenni, „azaz olyanná válni, mint a politikusok legtöbbje”. Ő már 40 éve népképviselő, humoristaként és íróként a mindenkori kisember szóvivője és képviselőjelöltként is ez maradt.

A kampány ő maga, a múltja, az ígérgetések semmit sem érnének, a régi, ismert tettei sokkal beszédesebbek. Ellenfeleiről jót, vagy semmit. Amin elgondolkodhat a választó, hogy a jobb- és baloldali nagy szövetségek jelöltjei - szerinte - "központilag irányított, idomított, megélhetési pártkatonák". Függetlenként az LMP-t támogatja, teljes szabadságot élvezve, képviselőként sem fog pártkottára zenélni. Nagy Bandó Jézus szavaival bíztat mindenkit:„Ne féljetek!” Mindenkire szabadság vár a fülkékben.

 

Forrás : www.hir24.hu

http://valasztas2014.hir24.hu/valasztasi-hirek/2014/03/27/nagy-bando-kopni-kell/#a3

Keresés