2014-től új rendszerben működik a sokat bírált hazai uniós pályázati rendszer, de addig is jelentős átalakítások lesznek – mondta Orbán Viktor a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) mai rendezvényén.

 

"Nagyon bonyolult a hazai uniós pályázati rendszer, gúzsba kötve kell táncolni. A hibák a megörökölt rendszerből fakadnak" – emelte ki. Az uniós források lehívása terén elért eredményekről és a jövőbeni kihívásokról szóló rendezvényén elmondta: kötélidegzet kell a pályázóknak a rendszer bonyolultsága miatt, 600-900 napig tart a projektek végrehajtása.

Ha nem működik rendesen az uniós pénzek lehívása, akkor nincs hazai fejlesztéspolitika, ugyanis a hazai fejlesztések 90 százalékos arányban uniós forrásból valósulnak meg - mondta a kormányfő.

Percenként érkezik be pályázat az NFÜ-höz, 2200 településen valósult meg fejlesztés uniós forrásból. Az eredményekről beszélve elmondta: a 27 EU-tag között ötödik helyen állunk a források lehívása terén.

Csupa kritikus hangot hallani a hazai intézményrendszer működése terén. Rosszul van megszervezve egy államigazgatási rendszer – mondta. Egy új rendszert fogunk kialakítani a 2014-2020-as költségvetési időszakra. A vállalkozókat is bevonják majd az intézményrendszer kialakításába, így az MKIK érdemben vesz részt majd ebben a munkában. Addig is igazítanak azonban a rendszeren – emelte ki a kormányfő. A döntéshozatalt centralizálták – mondta el a július elején felállított Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság kapcsán. Ennek ok, hogy ha nem születnek időben döntések, akkor bennragadhatnak az EU-pénzek.

Emellett általánossá teszik a 30 százalékos előleg fizetését minden pályázó számára, valamint önerőalap áll fel a tervek szerint 50 milliárdos forrásból az önkormányzati, állami szféra számára, hogy a szükséges önerőt elő tudják teremteni az érintettek.

A mai NFÜ-rendezvény a szervezet hétállomásos országos roadshow-jának utolsó állomása, amelynek célja az uniós források kedvezményezettjeinek aktivizálása. A szakmai workshop célja, hogy a folyamatban lévő projektek kedvezményezettjei átfogó képet kapjanak az NFÜ-től a beruházásuk végrehajtását érintő lehetséges gyakorlati problémákról és azok megoldásáról.

A főként az elakadt projektek előmozdítását célzó lehetőségek bemutatására fókuszáló rendezvénysorozat célja, hogy az ország minél gyorsabban le tudja hívni a 2007-2013-as uniós költségvetési időszakban hazánk rendelkezésére álló 8200 milliárd forintos uniós forrást. Eddig 2700 milliárdot fizettek ki a sikeres pályázóknak.

A rendezvényeket Miskolcon, Szegeden, Kaposvárott, Székesfehérváron, Győrben és Debrecenben tartották, majd következett a mai budapesti rendezvény, vagyis az összes magyarországi gazdaságfejlesztési régiót érinti a roadshow.

A rendezvényekre mindenféle típusú, vagyis az államigazgatási, önkormányzati, illetve a non-profit és gazdasági szférát képviselő olyan pályázó meghívást kapott, amely már rendelkezett támogatási szerződéssel projektjével kapcsolatban, azonban még nem zárta le száz százalékban projektje pénzügyi elszámolását.

 

Szerző: Világgazdaság Online - T. G.

Keresés