Lemondott posztjáról a szerb központi bank kormányzóhelyettese tiltakozásul a pénzintézetről szóló jogszabálynak a nemzetközi szervezetek által bírált módosítása miatt.


A törvényhozás szombaton szavazta meg törvénymódosítást, amelynek értelmében ezentúl a parlament nevezheti ki a központi bank teljes vezetőségét, és a bankba a parlament által választott felügyelőbizottságot delegálnak.

A jogszabály módosítása miatt a központi bank elnöke már csütörtökön benyújtotta lemondását. Az államfő vasárnap már meg is nevezte jelöltjét a megüresedő elnöki tisztségre. Tomislav Nikolic saját pártja, a kormánykoalícióban résztvevő Szerb Haladó Párt parlamenti képviselőjét, Jorgovanka Tabakovicot jelölte.

A májusi választások után a kormányzást másfél hete megkezdő szocialisták által vezetett kormány azt szeretné elérni, hogy a központi bank működjön együtt a kabinettel a recesszióban lévő gazdaság élénkítése ügyében. Emellett a kormány elégedetlen a kamat jelenlegi szintjével is. A 10,25 százalékos ráta ugyanis a legmagasabbnak számít Európában.

A kormány továbbá arra is tett utalást, hogy a nemzeti bank jelenleg 10 milliárd eurót kitevő devizatartalékából tömné be az államháztartás 2,2 milliárd eurós hiányát, illetve serkentené a gazdasági növekedést. A devizatartalékról szóló rendelkezés azonban végül nem került be a módosított jogszabályba.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság képviselői már a parlamenti szavazás előtt bírálták a törvénytervezetet, mert véleményük szerint az súlyosan fenyegeti a központi bank függetlenségét. Brüsszel szerint a jogszabály komoly akadályt jelenthet Szerbia uniós integrációja terén, amely márciusban kapott tagjelölti státuszt az EU-tól. Az IMF bírálata pedig azért jöhet rosszkor Belgrádnak, mert Szerbia 1,1 milliárd eurós hitelt szeretne felvenni a valutaalaptól.

Mint ismert, az új jegybanktörvény ügyében hónapokig tartó vitát folytatott a magyar kormány az EU-val és az IMF-fel, amely a hitelszerződésről szóló tárgyalások elindításának egyik fő akadálya volt. Az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen, amit a szükséges törvénymódosítások elfogadása után Brüsszel megszüntetett.

 

Forrás : Világgazdaság Online

Keresés