Tavaly decemberben 2,1 csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. Az év egészében 1,9 százalékkal zsugorodott a kiskereskedelem.

Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelemben tavaly decemberben 835 milliárd forint, 2012-ben 8257 milliárd forint értékű volt a forgalom.

A kiskereskedelmi forgalom volumene 2011 decemberében 1,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az év egészében 0,3 százalékos volt a növekedés.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene decemberben 2,7, 2012-ben 0,7 százalékkal mérséklődött az előző évhez képest.

„A bérek és nyugdíjak várható idei reálnövekedése miatt a kiskereskedelmi forgalom alacsony szinten való stabilizálódására számítunk, ami az év második felében bázishatások miatt akár kisebb növekedést is mutathat" – írja Suppan Gergely . A TakarékBank vezető közgazdásza szerint a stabilizálódást a január-februárban megugró fogyasztói bizalom is előre vetíti, ami azonban még nem elégséges ahhoz, hogy érdemi fordulat kezdődjön az idei évben.

A GKI felmérése szerint fogyasztói várakozások februárban is tovább emelkedtek, az üzletiek viszont kissé romlottak az év második hónapjában. A cég fogyasztói bizalmi indexe februárban a januári jelentős emelkedést követően lassuló ütemben, de tovább nőtt. A lakosság a saját pénzügyi helyzetének következő egy évét jobbnak, várható megtakarítási képességét viszont romlónak látja.

„Idén összességében 0,5 százalék körüli mértékben csökkenhet a kiskereskedelmi forgalom" – véli Suppan Gergely. „A továbbra is igen gyenge belső kereslet dezinflációs hatásai miatt azonban a kamatcsökkentési ciklus folytatására számítunk" – tette hozzá.

A KSH szerint a nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene decemberben 2,3, 2012-ben 3,0 százalékkal maradt el az előző évitől. Decemberben a forgalom az előző évinél kisebb volumenű volt a bútor-, műszakicikk-üzletekben (12,0 százalék), valamint a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikk kiskereskedelemben (2,2 százalék). Ugyanakkor forgalomnövekedés volt tapasztalható a használtcikk- (11,0 százalék), a gyógyszer-, gyógyászatitermék- (5,2 százalék), az illatszer- (5,2 százalék), a textil-, ruházati és lábbeli- (2,2 százalék), továbbá az iparcikk jellegű vegyes üzleteknél (1,7 százalék).

A korábbi időszakhoz hasonlóan folytatódott a dinamikus bővülés az árucikkek széles körére kiterjedő, de összességében csekély súlyú csomagküldő és internetes kiskereskedelemben (33,0 százalék).

Tovább csökkent az üzemanyagtöltő állomások forgalma: az eladások decemberben 1,4, 2012-ben 2,6 százalékkal mérséklődtek.

Az előző hónaphoz mérten decemberben – a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint – a kiskereskedelmi forgalom volumene lényegében nem változott. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem értékesítése 0,6 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemé 0,5 százalékkal csökkent, ugyanakkor a nem élelmiszer-kiskereskedelemé 0,9 százalékkal nőtt.

Az országos kiskereskedelmi forgalomból továbbra is Közép-Magyarország képviselte a legnagyobb részt, aránya 2012. III. negyedévben 36,1 százalék volt. A többi régió egyenként 8,8–12,4 százalékban részesedett a kiskereskedelmi forgalomból. A III. negyedévben az összes régióban csökkent a forgalom volumene, legnagyobb mértékben Észak-Magyarországon (4,8 százalék) és a Dél-Dunántúlon (4,5 százalék). A legkisebb mértékű csökkenés (1,2 százalék) Dél-Alföldön volt tapasztalható.

Az Eurostat február 5-én megjelent sajtóközleménye szerint – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – a kiskereskedelmi eladások 2012 decemberében az Európai Unió 27 tagállamában 2,0 százalékkal, az eurózóna országaiban 3,4 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Decemberben az országok nem teljes körére rendelkezésre álló adatok kilenc tagállamban bővülést, tizenháromban csökkenést mutattak. Az unió – arányukat tekintve – jelentősebb országai közül Németországban 4,7 százalékkal csökkent, Franciaországban 2,2 százalékkal, az Egyesült Királyságban 1,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom.

Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai decemberben 0,9, 2012-ben összességében 2,2 százalékkal maradtak el az előző évtől.

 

Szerző: MTI Eco - Világgazdaság Online

http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/karacsonykor-is-zuhant-a-kiskereskedelmi-forgalom-398478

Keresés