A Magyar Nemzeti Bank (MNB) gazdálkodása szabályszerű, jól tervezett, gondos és az adófizetők érdekeit figyelembe véve takarékos - mondta Simor András, az MNB elnöke az Országgyűlés költségvetési bizottságának hétfői ülésén.

Simor András az Állami Számvevőszék által a jegybank működéséről készült értékelés megállapításait visszautasítva kijelentette: a magyar bankrendszerről szóló adatoknak a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) való átadása jogszerű volt és Magyarország, illetve minden magyar ember érdeke volt, hiszen az ország pénzügyi stabilitását szolgálta. A hitelszerződés értelmében az MNB-nek nem volt jogi lehetősége, hogy az IMF adatszolgáltatásra vonatkozó igényét elkerülje - tette hozzá. Leszögezte: sem magánszemélyek, sem vállalkozók ügyleteit nem fedte le a jegybank, csak bankokról adtak információt, "mert az Magyarország érdekében állt".

A jegybankelnök emlékeztetett: a 2008-as IMF-megállapodás keretében Magyarország 20 milliárd eurónyi forrást kapott a nemzetközi szervezettől, miközben spekulatív támadás volt Magyarország ellen, ráadásul folytak ki a források az országból. Úgy fogalmazott: akkor "kértünk és kaptunk" a bankoktól kötelezettségvállalást, hogy ne csökkentsék magyarországi kitettségüket, és ezt kellett ellenőrizni. Az IMF azért kérte az adatokat, hogy meggyőződjön arról, hogy az a pénz, amit behozott az országba "az nem folyik ki a második oldalon"; és az IMF-fel együtt könnyebb volt betartatni ezt a kötelezettségvállalást - mondta.

Az MNB nem tud arról, hogy büntetőeljárás indult volna

A Magyar Nemzeti Bank hivatalos forrásból nem értesült arról, hogy büntetőeljárás indult volna ellene, csak a sajtóból - mondta Simor András.

A jegybankelnök a jegybanki működésről szóló számvevőszéki jelentés megvitatására összehívott ülésen leszögezte: az MNB-vel szemben számos eljárás indult az elmúlt időszakban, de valamennyit bűncselekmény hiányában megszüntették.

A bizottság elutasította azt a képviselői javaslatot, amely lehetővé tette volna, hogy az ülésen résztvevő Domokos László , az Állami Számvevőszék elnöke kérdésekre, illetve a büntetőeljárás folytatásáról szóló kérdésre válaszoljon.

ÁSZ : Az MNB törtvényt sértett ...

Két szempontból sem volt törvényes a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi működése Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerint.

Az ÁSZ elnöke a parlament költségvetési bizottságában hétfőn elmondta: a számvevőszék vizsgálata arra jutott, hogy az MNB iratkezelési gyakorlata 2009-től 2012 decemberéig nem felelt meg az iratkezelésre vonatkozó jogszabályi előírásoknak.

Rámutatott: a nemzetközi szervezetektől a magyar állam által lehívott hitelekkel kapcsolatban a jegybank a hatáskörét túllépve, felhatalmazás nélkül, a hitelintézeti törvény előírásait megsértve, az üzleti titkok körébe tartozó adatokat szolgáltatott a 7 legnagyobb kereskedelmi bankról a Nemzetközi Valutaalapnak.

Az ÁSZ elnöke elmondta: a hatályos törvények szerint az MNB csak a nemzetgazdasági miniszternek adhatott volna át egyedi adatokat a bankokra vonatkozóan, és csak akkor, ha a bankok működése a pénzügyi stabilitást veszélyeztette volna.

 

Szerző: MTI Eco - Világgazdaság Online

http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/simor-a-magyar-emberek-erdeke-volt-hogy-adatokat-adjunk-az-imf-nek-398500

Keresés