Így bukhatnak könnyedén milliókat a vállalkozások

Számos oka lehet annak, hogy egy kkv nem tud megállapodni egy kockázati- vagy magántőke befektetővel. A Napi Gazdaság annak járt utána, hogy melyek a leggyakoribb buktatók.

Gyakran maga a cégvezető, az alapító jelenti a legnagyobb akadályt egy befektető szemében - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Szombati András, a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) gazdasági vezetője, elnökségi tagja, a Primus Capital partnere. Ennek oka, hogy sokan egyszemélyes cégek építenek, melyben minden ügy hozzájuk fut be, márpedig egy nagy növekedés előtt álló vállalkozásnál így könnyen előfordulhat, hogy nem lesz elegendő kapacitása minden feladat elvégzésére. Ezáltal pedig többek közt lelassul a válaszadási sebesség, ami akár a cég sikerességét is befolyásolhatja, hiszen sokszor azon múlik a siker, hogy mi tudunk-e először megjelenni a piacon az adott termékkel. (Amennyiben befektetőt keres a cégének, úgy ide kattintva olvashatja el a kezdeti lépéseket.)

Egy másik tipikus probléma, hogy nem tudják menedzselni a hirtelen növekedést: például a határon túli terjeszkedés során felvesznek egy külföldi értékesítő munkatársat, akkor sokan nem tudják eldönteni, hogy neki magasabb, vagy alacsonyabb fizetés jár, mint az itthon dolgozóknak. Amikor valaki sorozatosan belefut ilyen kérdésekben és bizonytalan, hogy mi a jó megoldás, akkor előfordul, hogy az a legjobb lépés, ha a cég érdekében félreáll és visszatér a tudós szerepkörébe, a cégvezetést pedig ráhagyja egy arra alkalmasabb személyre - mondta Szombati.

Gyakori hiba, hogy egy cég életében a gyors és sikeres növekedéssel együtt nőtt a rendezetlenség is - erősítette meg Zalai Péter, a Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal ügyvédje. Átláthatatlan szerződéses kapcsolatok, véletlenszerűen alakuló alkalmazotti fizetések és munkaszerződések, a vállalkozás legfontosabb ügyfeleinek kaotikus kezelése, vagy akár csak a beszállítói szerződések kuszasága is lehet gond. De problémát okoz az is, ha a cég működése túlzottan függ a cégalapítótól. Ő tud mindent, ő a fő kapcsolattartó, a legfontosabb üzletkötő, és a pénzügyek egyedüli tudója is. Ezt a fajta kiszolgáltatottságot a befektetők gyakran nem szeretik. (Arról, hogy mit vár el egy befektető az adott vállalkozástól ide kattintva olvashat bővebben.)

Néha engedni kell az elképzelésekből...

Az is gyakori probléma, hogy rosszul ítéli meg a növekedési lehetőségeit az adott cég - emelte ki Szombati, ahogy az is, hogy sokan nem figyelnek oda a fenntarthatóságra, márpedig nem mindegy, hogy a versenyelőny mennyi ideig tartható fent, mikor kell újabb fejlesztéseket végrehajtani. Olyan is előfordult, hogy valaki egyszerűen nem látta át a piaci lehetőségeit - hangsúlyozta a Primus Capital partnere, aki egy példát is említett: egy magyar cipőipari cég kitalált egy új cipőtalp technológiát, melynek a lényege az lett volna, hogy egy kis pumpa segítségével friss levegőt, esetleg gombátlanítót, vagy illatosítót fúj be a cipő talpába. Mivel ma már ennek is külön piaca van, ezért úgy láttuk, hogy illeszkedik a trendekbe, minden adott lett volna sikerhez - mesélte Szombati, majd hozzátette, hogy az egyetlen bökkenő az volt, hogy az cégalapító cipőt akart eladni, nem külön a talpat. Hiába magyaráztuk neki, hogy ezzel akár nagy cipőgyárak beszállítójává is válhat, míg egy új cipővel megjelenni egy ennyire telített piacon szinte lehetetlen próbálkozás, nem lehetett meggyőzni - mondta Szombati András.

A szerződés megkötése is elhúzódhat...
Amennyiben mindent rendben talál a befektető az adott kisvállalkozásban, úgy előfordul, hogy a szerződés megkötése körül alakulnak ki gondok. A leggyorsabb üzlet két hónap alatt köttetett meg - mondta Szombati, majd hozzátette, hogy a Primus Capitalnál a leghosszabb szerződéskötési időszak másfél év volt. "Ez egy viszonylag bonyolult technológiát alkalmazó informatikai vállalkozás volt, így az is időbe telt, hogy egyáltalán megértsük, hogy miért is olyan jó ez a fejlesztés, hogy milliókat öljünk bele" - magyarázta a csúszás okait a szakember. Szerinte nem meglepő, hogy ennyi ideig tart egy szerződés megkötése, hiszen e során számos átvilágításon esik át a cég, a beruházók ugyanis ez alapján tudják kiszűrni, hogy alkalmas-e befektetésre, így minden befektetőre váró vállalkozásnak azt ajánlotta, hogy legyen türelemmel akkor is, ha látszólag nagyon lassan haladnak előre a dolgok.

De van, amikor azon bukik meg egy üzlet, hogy nem elég rugalmasak az alapítók és mindenképpen ragaszkodnak a kulcspozíciókhoz: ilyen volt egy híres magyar cég, amely a 2000-es évek elején több nemzetközi díjat is nyert - közölte a szakember, majd hozzátette, hogy felkeresték ezt a céget és hiába voltak remek lehetőségeik a határon túli piacokon, a cégvezetés ragaszkodott ahhoz, hogy a vezetői posztokon továbbra is a család tagjai üljenek, ez pedig az egész üzletet romba döntötte.

Nem mindig a vállalkozáson múlik...

Sokszor előfordul azonban az is, hogy nem a cég hibájából, de az egész történet egy nagy bukás lesz - mondta Zsembery Levente, a HVCA oktatási bizottságának elnöke, a BigGeorge's NV Equity Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója. Ennek megfelelően megesett már, hogy egyszerűen megváltozott a piac, például megjelent egy új termék, egy új vetélytárs, aki kitolta a céget az addig biztosnak hitt piacról. Olyan is előfordult, hogy államosították azt a területet, ahol egy igen jó reményekkel induló cég próbált volna meg elindulni - mesélte a szakember, aki elmondta azt is, hogy a tulajdonostársak összeveszése miatt is hiúsult már meg befektetés.

Érdemes a szabadalmi rendszernek is jól utánanézni, hiszen Magyarországon nagyon alapos vizsgálat alá vetik az adott terméket, vagy szolgáltatást, ezért például sok cég inkább az Egyesült Államokba megy szabadalmaztatni a termékét - mondta Zsembery, majd hozzátette, hogy azért is fontos lehet odafigyelni erre, mert lehet, hogy egy termék itthon újdonságnak számítana, ám az például ázsiai piacon már valaki előjött ezzel a technológiával.

Nem egyszer találkozunk azzal, különösen például komolyabb innovációra épülő cégeknél, hogy a szellemi tulajdonjogok, a cégben született fejlesztési eredmények jogilag nem részei a cégnek - erősítette meg Zalai is, aki szerint ha a cég legnagyobb értéke éppen a kifejlesztett termékben, innovációban keresendő, akkor megengedhetetlen, hogy az jogilag tisztázatlan vagy a cégtől elkülönült legyen. Ezért már a fejlesztések kezdetén, de bizonyosan a befektető-keresés előtt érdemes átnézni, mit, hogyan is rendeztek a vállalkozás életében a múltban. És ebben az áttekintésben egy külső szem, szakértő nagyon sokat segíthet, mert a befektetői tárgyalásokat is egyszerűbbé és gyorsabbá teheti, de a jövőbeni kockázatokat is mérsékelni lehet a segítségével. (Milyen jogi feltételekkel lehet egy céget, vagy cégrészt eladni egy befektetőnek? Kattintson és megtudja!)

Lehet-e trükközni ?

Sajnos az is sokszor előfordul, hogy az átvilágítás során az auditor valami gondot talál a szerződések körül - mondta lapunknak Zsembery. Egyetértett ezzel Szombati is, aki elmondta, hogy nem a számlákkal való trükközés az aggasztó, ez magyar jelenség, hanem annak mértéke. Ha csak egy-egy ilyen eset fordul elő a cégnél, az nem feltétlenül űzi el a befektetőt, "azt kezelni, fehéríteni kell" - hangsúlyozta.

Amennyiben adókockázat van a vállalkozás egy korábbi szerződésében, úgy előfordul, hogy nem a teljes összeget kapja meg a cég, hanem egy részét - amekkorát a kockázat jelent - egy letéti számlára helyezik - emelte ki Zsembery, aki szerint ilyenkor általában várnak egy évet, és ha nem volt valós a kockázat, akkor visszaforgatják a pénz a vállalkozásba. A gyakorlat azonban sajnos azt mutatja, hogy az előzetes félelmek ritkán alaptalanok - mondta a szakember, majd hozzátette, hogy előfordult velük, hogy egy informatikai céggel kapcsolatban minden nagyon pozitívnak tűnt, amit a szakértők is megerősítettek, ám az átvilágítás során annyi kockázatra derült fény, aminek következtében a befektetés akár két-háromszorosát is elvihette volna az adóhatóság. Bár ilyenkor megoldás lehet, hogy ez a teher az adott cégen marad, a tevékenységet és az eszközöket pedig egy másik cégbe telepítik, ebben az esetben ez sem ment, mivel a korábbi elkötelezettségek, hitelek fedezetéül pont azok az eszközök voltak megjelölve, amik nélkülözhetetlenek a cég működéséhez - mondta Zsembery.

 

Forrás : www.napi.hu

Szerző : Dzindzisz Sztefan

http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/igy_bukhatunk_konnyeden_milliokat.546913.html

Keresés