„Hosszú vita zajlik most már arról Magyarországon is és Európában is, hogy mi minősül ortodox vagy unortodox lépésnek. Vajon a bankbetétek megadóztatása melyik kategóriába tartozik?” – vetette fel a kérdést Varga Mihály , nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) „Év Befektetője” Gáláján kedden este.

Varga Mihály kiemelte, hogy a magyar kormány ugyan bevezetett bankadót, de sosem foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a betéteket megadóztassa, hiszen megtakarítások nélkül csak nagyon nehezen tudnák a bankok hitelezni a beruházásokat.

Az elmúlt napok Ciprus jegyében teltek, a magyar kormánynak továbbra is az az üzenete a magyar vállalkozókhoz, hogy tartsák Magyarországon a pénzüket, hozzák haza azt, ami esetleg külföldön van, fektessék be itt, adózzanak itt” – mondta a nemzetgazdasági miniszter.

„A ciprusi események után már megmosolyogtató, ahogy a magyarországi unortodox lépéseket kritizálják Európában”, mondta el tegnap Barcza György , a Századvég Gazdaságkutató vezető elemzője a Budapesti Értéktőzsde roadshowjának nyitóeseményén kedden.

„Magyarország csak elkezdte az unortodox gazdaságpolitikát, míg Európa most indul ebbe az irányba”, értékelte a cipusi fejleményeket Barcza. Szerinte ezen a téren kettős mérce érvényesül Magyarországgal szemben, mert „ha az unortodox lépést az IMF és az EU találja ki, akkor nincs vele probléma, ha pedig mi találjuk ki, akkor van.”

 

Szerző : Világgazdaság Online

 

http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/varga-a-magyar-kormany-soha-nem-gondolkozott-a-betetek-megadoztatasan-400040


Keresés