Az év végre elérheti a 320 forintos árfolyamot az euró, a gazdaságpolitika iránya a következő években is folytatódik, ami egyfajta konszolidációt jelent, miközben a gazdasági növekedés idén eléri a 2 százalékot - így látják a Raiffeisen bank elemzői. A Napi Gazdaság kérdésére úgy vélték, hogy a vállalati hitelezés hosszú évek után elérte a mélypontját, és lassú növekedés várható ezen a területen, ugyanakkor a lakossági hitelezésre a stagnálás lehet jellemző.

alt

Török Zoltán szerint a magyar gazdaságban bekövetkezett a növekedési fordulat 2013-ban. Egyelőre a növekedési többlet leginkább a közszféra beruházásainak és fogyasztásának bővülése, illetve a mezőgazdaság kitűnő eredménye számlájára írható. Az elemző úgy látja, akkor lehet majd kijelenteni, hogy stabil alapokon nyugszik a hazai gazdasági növekedési minta, ha a versenyszektor beruházásai és foglalkoztatottsága valamint a háztartások fogyasztása is érzékelhető javulást mutat. 2014-ben 1,5-2 százalék közötti gazdasági növekedésre számítunk, szerencsés esetben 2 százalék fölötti teljesítmény sem zárható ki - jelentette ki.

Mindeközben az egyensúlyi folyamatok kedvezően alakulnak, a folyó fizetési mérleg többlete jelentős, a külkereskedelmi egyenleg tovább javul, az államháztartási hiány pedig a kötelezően elvárt (GDP arányos) 3 százalék alatti szinten marad.

Az infláció tartósan alacsonynak ígérkezik - fejtette ki a stratégiát részletező előadásában.A kormány hangoztatott célja az alacsony infláció, és erre mutatnak a kormányzati intézkedések, köztük a rezsicsökkentés is, amiből szerinte az őszre tervezettnél már nem lesz több. Emiatt az infláció jövőre feljebb kúszik − az államadósság szempontjából szerencsés is lenne, ha visszatérne a 3 százalékos szinthez. Az euróval kapcsolatban Török Zoltán hozzátette: az idei 320-as árfolyamszint után 2015−2016-ban további forintgyengülés jöhet, ami segíti a növekedést.

Az ország pénzügyi sérülékenysége csökken. Mindezek lehetőséget teremtenek további jegybanki kamatcsökkentésre, ami az elemző szerint az április végi újabb vágással elérheti a 2,4 százalékos szintet. Török Zoltán megjegyezte, hogy ezt követheti esetleg egy-két kisebb alapkamat-csökkentés is.

Nemzetközi gazdaság: gyorsuló növekedés

Az idei év a növekedés éve lesz már szerte az eurózónában a tavalyi mérsékelt recesszió után - összegezte az európai helyzetet Keszeg Ádám. Az elemző szerint még a korábbi „válság-országokban" is, a térség konjunktúrája egységesedik. A növekedés azonban nem lesz elég dinamikus, hogy inflációt gerjesszen, az ECB-nek van indoka tovább lazítani a kondíciókat, a stimulus eszköze azonban kérdéses.

A Fed szeptember helyett végül decemberben rászánta magát mennyiségi lazítási programjának mérséklésére. Az idei évben fokozatosan kivezetésre kerül a QE3-as program már Janet Yellen elnöklésével, mert a gazdaság már ilyen mankók nélkül is megállja a helyét. Japánban tartja magát az Abenomics mennyiségi lazítási programja, de az áprilisi fogyasztási adóemelés némi aggodalomra ad okot - vélte.

Kínában a tavalyi példaértékű nyitást tettek kell hogy kövessék. A gazdaság fokozatosan lassul, de közben át is alakul fogyasztás- és szolgáltatás-központúvá. A legnagyobb kihívás az árnyékbankrendszer visszaszorítása és a hitelállományok csökkentése lesz.

 

Forrás : www.napigazdasag.hu

Szerző  : Herpai Attila

http://www.napigazdasag.hu/cikk/10827/

Keresés