Újabb csapás az autósokra?

12 milliárdos pluszbevételt remél a kormány a rendszámtáblák kötelező cseréjéből.

Újabb csapás az autósokra?

     Kötelezően lecseréltetné az autók rendszámtábláit a kormány, hogy növelje az idei költségvetés bevételeit – írja a hvg.hu. A Nemzetgazdasági Minisztérium az Európai Bizottságnak küldött decemberi jelentésében tett erre ígéretet. A tervek szerint a cseréből befolyó illeték idén hozzávetőleg 12 milliárd forint lesz.

     A lap úgy tudja, a kormány teljesen új nyilvántartási és azonosítási rendszer bevezetésére készül, ami a rendszámok kötelező cseréjével járhat.

     A költségvetésért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium és a közlekedésüggyel is foglalkozó Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a felelősség ügyében egymásra mutogat. A két tárca egy hete nem válaszol a lap kérdéseire.

     A rendszámtáblák cseréjéből remélt tétel abban az NGM által készített jelentésben is szerepel, amit a kormány az Európai Bizottságnak küldött decemberben, a túlzotthiány-eljárás keretében. Míg a többi tétel esetében feltüntették a bevételnövekedést megalapozó jogszabályt, a rendszámtábla-cseréhez nem fűztek magyarázatot.

      A rendszámtáblák cseréjének jelentős illetékvonzata lehet, amit az autók tulajdonosaival fizettetnek majd meg. Ez eredményezheti a tervezett 12 milliárdos pluszbevételt – írja a lap.

     A kormány szerint a lépésre állítólag azért van szükség, mert a járművek területi hovatartozását is feltüntető új rendszámok segítenék a bűnmegelőzést.

 

Forrás : HVG

Keresés