Jogtalan haszonszerzés és uzsora bűncselekmény miatt beperelte bankját egy devizahiteles


     Horváth Ferencné devizahiteles kiskunmajsai nyugdíjasnak az ügyében, aki csalás, jogtalan haszonszerzés és sok százezer magyar devizahiteles sérelmére elkövetett uzsora-bűncselekmény miatt indított pert a hitelező bank ellen. Azonban hatáskör hiányában a Kiskunhalasi Városi Bíróság nem tárgyalta csütörtökön a kiskunhalasi asszony keresetét, aki azért perelte be az OTP Bankot, mert szerinte a pénzintézet jogsértő módon kezelte a devizahitelét.

devizaper

Horváth Ferencné felperes egy folyószámlakivonatot tart a kezében a Kiskunhalasi Városi Bíróság folyosóján.


Hegyes Emőke bíró felolvasta Horváth Ferencné bírósághoz benyújtott keresetét, melyben többek között azt kifogásolta a felperes, hogy a bank nem vette figyelembe a kölcsönös együttműködés elvét, jogsértő módon megemelte a hitelét anélkül, hogy pontos elszámolást adott volna róla, nem biztosította az átláthatóságot a valós tőkéről, a kamatról, az árfolyamkülönbségről és túlszámlázott.

A keresetlevél szerint a felperes 2006-ban vett fel 3 millió forint svájci frank alapú hitelt az OTP Banktól 155 forintos árfolyamon. A nyugdíjas asszony havi törlesztőrészlete időközben 25 ezer forintról 52 ezer forintra emelkedett, ennek ellenére 2011 májusáig fizette a havi részleteket. A keresetében leírta: míg az adóstól korrekt magatartást követelt meg a bank, vele szemben viszont inkorrekt magatartást tanúsított. Horváth Ferencné keresetében arra kérte a bíróságot, hogy semmisítse meg a bankkal kötött szerződését, állítsa vissza az eredeti állapotot, és fennmaradó tartozását olyan havi részletben törleszthesse, amely mellett meg is tud élni.

Keresetlevelében azt is kérte, hogy a magyar állam kötelezze a devizahitelező bankokat, visszamenőleg dolgozzák át az összes hitelszerződést a hatályos jogszabályoknak megfelelően, a meglévő hitelszerződésekben pedig a teljes hiteldíj mutatón felül a hitelt felvevőre hárított összeget írják jóvá az adós számláján késedelmi és büntető kamattal együtt. Ezen kívül a bank költségén állítsák vissza az eredeti állapotot azoknál az ingatlanoknál, amelyeket még nem értékesítettek.

"Tisztában vagyok azzal, hogy a hitelt vissza kell fizetnem, és nem is bújok ki ez alól, de tisztességes elszámolás mellett" - áll a felolvasott keresetlevélben. Hegyes Emőke bíró ezután megkérdezte a felperest, aki kijelentette: írásban benyújtott keresetét fenntartja. A bíróság ezután kihirdette végzését, mely aszerint hatáskör hiányában átadja az ügyet a Kecskeméti Törvényszéknek. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője az MTI-nek elmondta, olyan súlyú az ügy, amelyben nincs hatásköre a városi bíróságnak, ezért a törvényszéken indul a polgári peres eljárás.

 

Forrás: MTI/HÍR PORT24

Keresés