Kivárás látszik a piacon, a kérdés, hogy Fellegi Tamás washingtoni látogatása kapcsán lesz-e bármilyen előrelépés az IMF-el való tárgyalások megindulásának ügyében – írják elemzésükben az Erste Bank közgazdászai.

 

„A forint árfolyama tegnap reggel még jelentősebb erősödést mutatott, azonban később vesztett értékéből, így nap végén 294 forint körül zárta a napot az EUR/HUF kurzus. Ma reggel viszonylag stabilnak mutatkozik az árfolyam, a kurzus próbálgat 294 alá kerülni a jó nemzetközi hangulat közepette. Az látszik, hogy 295 fölé nem tud tartósabban kerülni a devizapár, a viszonylag jó nemzetközi hangulatban ezen a szinten, vagy kicsivel e felett mindig megfordult a kurzus az elmúlt napokban. Ha nem lesz komolyabb hír a mai napon, akkor 293-295 forint között mozoghat ma az euró árfolyama" – vélekedett Nyeste Orsolya és Árokszállási Zoltán .

Hazai piacok:

A forint mérsékelt erősödést mutatott tegnap. A 295-ös nyitást követően 293-ig süllyedt az árfolyam, majd zárásra 294-ig emelkedett. A reggeli órákban ismét a 295-ös ellenállást ostromolta a forint, azóta azonban kisebb erősödés következett be. Kivárás látszik a piacon, a kérdés, hogy Fellegi Tamás washingtoni látogatása kapcsán lesz-e bármilyen előrelépés az IMF-el való tárgyalások megindulásának ügyében.

A tegnapi likviditási DKJ aukción 7,26 százalékos maximális hozam alakult ki, a papír iránt elég visszafogott kereslet mutatkozott. Az állampapírok másodlagos piacán a diszkont hozamok stagnáltak, a kötvények esetében 8-17 bázispontos hozamcsökkenés következett be. Ma 3 hónapos DKJ aukció lesz.

Nemzetközi helyzetkép:

Devizák:

Az EUR/USD 1,328-1,338 közötti sávban oldalazott a tegnapi kereskedés során, de a reggeli órákban sem láthattunk nagyobb mozgást. Az irány továbbra is felfelé mutat, ellenállást 1.349-nél találunk

USA, Európa:

A második negyedév első kereskedési napja jó hangulatban telt, a vezető tengerentúli mutatók zárásig folyamatosan emelkedtek (Dow 0,4 százalék, Nasdaq 0,91 százalék, S&P500 0,75 százalék). Az ISM feldolgozóipari beszerzési menedzser index várt feletti értéke segítette a piacokat a tegnapi kereskedésben. Az 53 pontos konszenzus helyett márciusban 53,4-re emelkedett az index az egy hónappal ezelőtti 52,4-es értékről.

Ma 20 órakor publikálja a Fed a legutóbbi kamat meghatározó ülésének jegyzőkönyvét.

Olaj, arany:

Fordult az olaj árfolyama, a múlt heti gyengülés után tegnap emelkedni tudott a kurzus. A 102 dolláros mélypontról fordult pozitív irányba az árfolyam, és sikerült 105 dollár fölé emelkednie zárásra. 2,1 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést a WTI.

Az arany eséssel indította a tegnapi kereskedést, majd napközben hirtelen irányt váltott az árfolyam, és pár dolláros emelkedést követően 1.678 dolláron zárta a napot.

Távol-Kelet:

Vegyes hangulatban telt a kereskedés az ázsiai tőzsdéken, a japán piac eséssel zárt, Shanghai továbbra is zárva tart (Nikkei -0,59 százalék, Hang Seng 0,77 százalék). A feldolgozóiparon kívüli beszerzési menedzser index segítette az emelkedést, mert 57,3 pontról 58 pontra emelkedett márciusban a mutató. A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó rátán az ausztrál jegybank, az alapkamat 4,25 százalék maradt. A Deutsche Bank elemzője szerint a dél-koreai autógyártók javuló számokat fognak publikálni az első negyedévben. A hírre 8 százalékot emelkedett a Kia, és több mint 5 százalékos a Hyundai.

Határidős piacok:

Mind az európai, mind az amerikai határidős indexek a pozitív tartományban vannak ma reggel.

Friss hazai és nemzetközi hírek:

Tegnap délután lemondott köztársasági elnöki megbízatásáról Schmitt Pál . Az új köztársasági elnököt legkorábban három hét, legkésőbb két hónap múlva választhatják meg. A Fidesz kétharmados többségével vélhetően nem lesz gond a megválasztással.

A múlt pénteken elküldött magyar válaszokra gyors reagálást ígért az EU. A három kérdés: (i) az adatvédelmi ombudsman függetlensége, (ii) a bírák nyugdíjkorhatára, és (iii) a jegybank függetlensége. Az első két kérdésben már a második fázisába lépett a kötelezettségszegési eljárás, míg a jegybank ügyében még az első fázisnál tart. A kormány kompromisszumkésznek mutatkozik: Az új javaslat szerint a 62 éves nyugdíjkorhatár nem csak a bírákra, hanem az ügyészekre és a közjegyzőkre is vonatkozna, de egyénileg kérelmezhető lenne a 70 éves korig történő meghosszabbítás. Módosításokat eszközölnek az adatvédelmi törvényen is, kérdés, hogy ez elég lesz-e az uniónak. Az EU abban bízik, hogy hamarosan megkezdődhetnek a tárgyalások.

 

Szerző: Erste

Keresés