Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen, a rendszer azonban tovább épül és szépül.

 

Magyarország kész az Európai Unió előtt is megvédeni a SZÉP-kártya rendszerét. „Ezt a vitát le fogjuk folytatni", és tovább folyik a SZÉP-kártya terjesztése is - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára Hévízen, ám azt már nem részletezte, pontosan mit kifogásol a közösség.

Szatmáry Kristóf a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének közgyűlésén kijelentette: a brüsszeli lépés „inkább dicséret számunkra", ugyanis az volt a cél, hogy a szolgáltatók számára csökkenjen a korábbi igen magas jutalék, és egyszerűsödjön az elfogadói rendszer.

Emlékeztetett rá, hogy nem volt viták nélküli a start, de az április közepi adatok szerint már több mint 500 ezer munkavállaló igényelte a kártyát. Csak szálláshelyre mintegy 6,5 milliárd forintot költenek a kártyabirtokosok, és ez az összeg az év során elérheti a korábban is remélt 20 milliárd forintot.

Cafeteria - újragombolva...

A Széchenyi pihenőkártyát (SZÉP) idén januárban vezette be a kormány, az addig létező üdülési csekket váltotta fel. Lehet vele fizetni a szálláshelyi szolgáltatásokért (kedvezményes adózás mellett évi 225 ezer forintig), a meleg étkezésért (évi 150 ezer forintig), de akár az edzőtermi bérletért vagy más sporttevékenységért is (évi 75 ezer forintig).

Az Európai Bizottság szerint a kártyákról szóló szabályok sértik a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát. A két legfontosabb kifogás: a SZÉP-kártya egyes feltételei kizárják a vállalkozások bizonyos formáit, így például a külföldi vállalatok hazai fióktelepeit, valamint a kártyakibocsátónak banki háttérrel kell rendelkeznie - írja az index.

Érdekli, hol tart a Magyarország-Európai Unió csörte? Mi a helyzet a korábbi kötelezettségi eljárásokkal? Ha igen, erre menjen tovább!

 

Forrás: MTI

Keresés