A Devizaadósok Szövetsége beadta a Fővárosi Törvényszékre az első közérdekű keresetet, amely devizahitelek részleges semmisségének megállapítását és reparálását kéri.

A keresetet Kende Péter ügyvéd dolgozta ki és jegyzi. A közérdekű kereset azt jelenti, hogy amennyiben a bíróság helyt ad annak, a kifogásolt két szerződési feltételt az adott bankkal szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal nyilvánítja érvénytelennek. A kereseti kérelem a következő – szó szerinti idézetben.


"Kérem, a tisztelt Fővárosi Törvényszék – az alább kifejtett indokok alapján – I. állapítsa meg, hogy semmis az Alperes valamennyi devizahitel-szerződésében a kezelési költség devizában elszámolása; II. állapítsa meg, hogy semmis az Alperes valamennyi devizahitel-szerződésében a vételi árfolyamon nyújtott hitel törlesztő-részleteinek eladási árfolyamon elszámolása; ezek alapján kötelezze Alperest, hogy I. valamennyi devizahitelese számára a szerződés szerinti legelső havi törlesztő-részlet időpontjától kezdve írja jóvá és fizesse vissza azt az árfolyamváltozások okozta különbözetet, amely abból adódott, hogy a kezelési költséget devizában számolta el, ahelyett, hogy forintban számolta volna el; valamint e különbözetnek az egyes törlesztő-részletek kifizetésének napjától a visszafizetés napjáig terjedő időre szóló késedelmi kamatát; II. valamennyi devizahitelese számára a szerződés szerinti legelső havi törlesztő-részlet időpontjától kezdve írja jóvá és fizesse vissza azt a különbözetet, amely abból adódott, hogy a vételi árfolyamon nyújtott hitel törlesztő-részleteit és kezelési költségét nem vételi, hanem eladási árfolyamon számolta el; valamint e különbözetnek az egyes törlesztő-részletek kifizetésének napjától a visszafizetés napjáig terjedő időre szóló késedelmi kamatát.

Kérem, a tisztelt Törvényszék szíveskedjék kötelezni Alperest, hogy mind az I., mind a II. szerinti egyenkénti elszámoláshoz készítsen megfelelő képleteket és elszámolási mintákat – ideértve a késedelmi kamatok elszámolását is – annak érdekében, hogy e jóváírás költségeiből semennyi ne legyen az Adósokra terhelhető. Kérem, a tisztelt Törvényszék kötelezze Alperest az érvénytelenség megállapításának saját költségén történő közzétételére: öt-öt alkalommal legalább három országos napilapban; az interneten saját honlapjának nyitó-oldalán, legalább hat hónapon keresztül; valamint az Index, az Origo és a hvg.hu honlapok nyitóoldalán legalább egy héten keresztül. Kérem, a tisztelt Törvényszék marasztalja Alperest perköltségünkben, beleértve az F/2. alatt csatolt rövidített ügyvédi megbízási szerződés szerinti munkadíjat." A beadott közérdekű kereset alperese az UniCredit Bank Zrt. Továbbiak www.devizaados.eu honlapon.

 

Forrás : MTI / Gazdasági Rádió

Keresés