Nagyon sokan igyekeznek majd az augusztusi hosszú hétvégére időzíteni a szabadságukat idén is. A magyarok egyébként a térségen belül egész kevés szabadnapot kapnak az államtól.


 Keveset pihenhetnek a magyarok
Augusztus 20-a környékén sokan lesznek szabadságon

Habár idén a korábbi évekhez képest sokkal több hosszú hétvégének örülhetnek a magyar munkavállalók, éves szinten kevesebb a törvényben meghatározott munkaszünetet jelentő ünnepnap hazánkban, mint a régió többi országában – mutat rá az Accace hat közép-kelet-európai országban végzett felmérése. A legtöbb fizetett szabadnapnak a szlovákok örülhetnek, míg ukrán szomszédaink akkor is kapnak egy nap extra pihenőt, ha valamelyik nemzeti ünnep hétvégére esik.

Ezekben a hetekben a legtöbb cégnél csúcspontjához ér a szabadságolási szezon, hiszen a munkavállalók nagy része ekkorra időzíti nyaralását. Sokan tervezik úgy a szabadságukat, hogy egy hosszú hétvége is beleessen, így kevesebb szabadnapot felhasználva a vakációra. Valószínű, hogy az egyetlen nyári hosszú hétvége miatt, augusztus 20. környékén lesz a szabadságolások csúcspontja, ugyanis nemzeti ünnepünk idén hétfőre esik. Ám nem ez az egyetlen hosszú hétvége ebben az évben: 2012-ben az összesen kilenc darab három- vagy négynapos pihenésből még öt hátravan – érdemes tehát okosan beosztani a szabadságokat, kihasználva a hosszú hétvége adta extra szabadnapokat.

„A hosszú hétvégék magas száma ellenére a magyar munkavállalók számára sokkal kevesebb munkaszüneti napot jelentő ünnepnap van, mint a közép-kelet-európai régió többi országában dolgozóknak. Miközben például Lengyelországban 13, Szlovákiában pedig 15 a fizetett szabadnapok száma évente, addig hazánkban mindössze 10 olyan ünnepnap van egy évben, amikor nem kell dolgozniuk a munkavállalóknak” – mondta el a felmérés kapcsán Nemecz István, az Accace ügyvezetője.

A felmérésben résztvevő országok (Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Ukrajna) közül hazánkban és Ukrajnában a legkevesebb az ünnepnapok száma. Az ukránok azonban mind a tíz napot megkapják szabadnapként, mivel ha esetleg hétvégére esik egy ünnepnap, akkor a rákövetkező hétfőn biztosan nem kell dolgozniuk. A régió többi országában - így Magyarországon is - ilyen esetekben bukják a munkavállalók a szabadnapot. Akiknek azonban a hétvégére eső ünnepnapon is dolgozniuk kell, azok jellemzően dupla annyi bért kapnak szombatra és vasárnapra, mint egy átlagos hétköznapon. További érdekesség, hogy igen népszerű a hosszú hétvégék kreálása a munkanapok cseréjével: a hat régiós ország mindegyikében le kell dolgozni a pénteket vagy a hétfőt, ha a munkaszüneti nap csütörtökre vagy keddre esik, Lengyelország és Szlovákia kivételével, ahol ilyen esetekben a hétfő vagy a péntek ugyanúgy munkanap.

 

                                         Szabadságolási érdekességek a közép-kelet-európai régióban
  • A környező országok közül Szlovákiában a legmagasabb a fizetett szabadnapok számra (15), ezt követi Lengyelország (13), Csehország (12) és Románia (11), a sort pedig Magyarország és Ukrajna zárja 10-10 ünnepnappal
  • Míg a szlovák döntéshozók két szabadnap eltörlésén gondolkodnak, addig a román politikusok két új ünnepnap bevezetését tervezik
  • Ukrajnában akkor is jár a szabadnap, ha az egyébként hétvégére esik – ez esetben a rákövetkező hétfőn nem kell dolgozniuk a munkavállalóknak
  • Szlovákiában és Lengyelországban jellemzően kevesebb a hosszú hétvége, mint hazánkban, mivel náluk nem működik az elcserélt munkanapok rendszere, így ha keddre vagy csütörtökre esik a szabadnap, akkor hétfőn és pénteken ugyanúgy dolgoznak, mint normál esetben, tehát nem váltják ki azt a napot egy szombattal
  • A 2013-as év Magyarországon rögtön egy hosszú hétvégével indul: december 31. hétfőre esik, ezt a napot december 29-én dolgozzák le a munkavállalók, így utána egy háromnapos hétvégével búcsúzunk az óévtől és köszöntjük az úja
Forrás: Hír24

Keresés