A GDP-arányos magyar államadósság az első negyedévben 1,8 százalékponttal csökkent, az Európai Unióban ennél csak a csalóka görög mutató jobb – derül ki az Eurostat hétfő délelőtt közzétett jelentéséből.

 

A magyar államadósság zsugorodásában a fő szerepet a forint erősödése játszotta, aminek eredményeképpen a devizaadósság forintban számított értéke csökkent.

A magyarországinál nagyobb mértékben (33 százalékponttal) a görög adósság csökkent, ez azonban döntően a kötvények „átértékelésének" tudható be. A dobogó harmadik fokán Dánia áll, amelynek GDP-arányos mutatója 1,5 százalékponttal csökkent 2011. december vége és 2012. március vége között.

A szóban forgó három hónap alatt a legnagyobb mértékben (4 százalékponttal) a litván mutató emelkedett, megelőzve a portugál (3,8) és a spanyol (3,7) adatot.

Az első negyedév végén a GDP-arányos államadósság az EU-tagállamok közül Görögországban volt a legnagyobb (132,4 százalék), megelőzve Olaszországot (123,3 százalék) és Portugáliát (111,7 százalék). A legkevésbé eladósodott tagállam Észtország (6,6 százalék), Bulgáriában 16,7 százalékos, Luxembourgban 20,9 százalékos a GDP-arányos volt államadósság.

A 79,0 százalékos március végi magyar adat az egyik harmadoló pont: a 27 tagállam közül 8-nak ennél nagyobb, 18-nak ennél kisebb a GDP-arányos adóssága.

 

Szerző: Világgazdaság Online

Keresés