Miután Orbán Viktor arról beszélt, hogy nézetkülönbségek vannak az IMF-fel, és példaként a tranzakciós illetéket hozta fel, a forint gyengülni kezdett az euróval szemben. A miniszterelnök nyilatkozata megerősíti azokat az elemzői várakozásokat, amelyek szerint nehéz és hosszú tárgyalásokra kell felkészülni.

 

Több területen nézeteltérések vannak a nemzetközi szervezetekkel – mondta a Reuters hírügynökség tudósítása szerint Orbán Viktor miniszterelnök. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy a tárgyalások bíztatóak.

Orbán Viktor ígéretet tett arra, hogy a kormány tanulmányozni fogja az Európai Központi Bank fenntartásait a jegybankra is kivetett tranzakciós illetékkel kapcsolatban. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a pénzügyi szektornak - ideértve a nemzeti bankot is - képesnek kell lennie arra, hogy előállítsa a munkahelyvédelmi akciótervhez szükséges forrásokat.

Orbán Viktor azt mondta, a tranzakció illeték kérdésében eltérő a magyar kormányzat és a nemzetközi szervezetek álláspontja. A miniszterelnök hangsúlyozta az is, hogy fel kell gyorsítani a közszféra átalakítását.

Orbán Viktor nyilatkozata után a forint kisebb eladói nyomás alá került, hiszen az eddigi sejtés beigazolódni látszik, hogy az IMF-nek problémája lesz a pénzügyi tranzakciós illetékkel, vagyis azzal, hogy az MNB tranzakcióira is kiterjesztenék azt.

Az euró ára 289 forintig szökött fel, vagyis több mint egy egységet veszített értékéből a hazai deviza.

Orbán Viktor azt mondta, szeptemberben tér vissza Magyarországra az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap delegációja. A kormányfő kérdésre válaszolva közölte: azt várják, hogy az IMF és az EU közös delegációja adjon át a kormánynak egy "helyzetösszesítést", abban jelölje meg azokat a pontokat, amelyekben szerintük változtatni kell a gazdaságpolitikán, nevezzék meg az előfeltételeiket, és mondják el a véleményüket a 2013-as büdzsé szerintük módosítandó pontjairól.

Szeptemberben ezeket a felvetéseket a kormány érdemben meg fogja válaszolni - mondta Orbán Viktor, aki biztatónak nevezte keddi tárgyalását az IMF/EU-delegációval.

Az európai és a magyar válságkezelés között éppen az a különbség, hogy míg az EU a bankokat védi, addig a magyar kabinet a munkahelyeket – fogalmazott Orbán Viktor. A kormány kellő időben "sikeres választ" fog adni az EKB-nak - tette hozzá a miniszterelnök sajtótájékoztatóján.

Mit mondott korábban Orbán Viktor?

"A magyar parlament döntéseit senki sem tudja megvétózni" - felelte július első felében Orbán Viktor a HírTV-nek adott interjújában arra a kérdésre, mi történik akkor, ha az Európai Központi Bank vagy az IMF megvétózza az MNB megadóztatását. Hozzátette, az EKB-nak véleménynyilvánítási joga van, az álláspontját meg kell hallgatni, de a döntésben való részvételre semmilyen lehetősége nincs.

A tranzakciós illetéknek a Magyar Nemzeti Bankra való kiterjesztése a kabinet szerint logikus, szükséges és elkerülhetetlen - jelentette ki Orbán Viktor. Arra a kérdésre, van-e vészforgatókönyv arra az esetre, ha mégsem terjeszthetik ki az illetéket a jegybankra, azt válaszolta: Magyarországot a magyarok kormányozzák, "ha egyszer a magyar Országgyűlés úgy döntött, hogy tranzakciós illeték lesz, meghatározta annak a körét, akkor az úgy lesz".

Tegnap megszólalt az EKB...

Elemzők szerint az MNB-re kivetett tranzakciós illeték nem tartható, azonban komoly nyomásra lesz szükség, hogy a kormány visszakozzon. Az MKB közgazdászai úgy látják, az EU/IMF-hiteltárgyalások elhúzódhatnak, sőt a sikeres lezárás sem biztos.

Az Európai Központi Bank elítélően nyilatkozott a tranzakciós illetékről szóló törvényről kedd délután. Indoklásuk szerint a törvény csorbítja az Magyar Nemzeti Bank működési és intézményi függetlenségét, és torzulásokat kelthet a pénzügyi piacokon és a reálgazdaságban.

Az EKB véleményének megjelentését követően azt írtuk, ha az ellentétes álláspontok nem közelednek, akkor a tranzakciós illeték komoly akadályt jelent az EU/IMF-megállapodás kapcsán.

Az Európai Bizottság is foglalkozik a magyarországi tranzakciós illeték bevezetésével - erősítette meg szerdán Brüsszelben a testület szóvivője. Újságírói kérdésre válaszolva Antoine Colombani kijelentette: "Meg tudom erősíteni, hogy az Európai Bizottság vizsgálja ezt". Hozzátette, hogy más kommentárt nem kíván fűzni a témához.

A fő probléma, hogy a tranzakciós illeték bevezetése eszközöket teremt arra, hogy a központi bankon keresztül finanszírozzák a közszférát, írja Peter Attard Montalto . A Nomura vezető londoni közgazdásza hangsúlyozza, hogy ezt tiltják az uniós jogszabályok. Az elemző szerint a kormány nem fog rögtön változtatni, hanem megvárja, amíg az EU és az IMF kezébe kerül a probléma a jövő hónapban kezdődő tárgyalásokon. A kormány végül meghátrál és visszavonja MNB tranzakcióira kivetett illetéket, de emiatt akár növelheti is az illeték összegét, hogy behozzák ezt a kiesést.

Az EKB felől érkező kritika, valamint az elmaradt kamatcsökkentés elegendő volt ahhoz, hogy a másodlagos állampapír-piacon zárás előtt eladói nyomás alakuljon ki – véli Kondrát Zsolt , az MKB Bank vezető közgazdásza. A hozamgörbe mintegy 20 bázisponttal tolódott feljebb, és a kamatvágásra vonatkozó várakozások mérséklődtek – jegyezte meg. Véleménye szerint az EKB közleménye azt jelezte, hogy „az EU/IMF-hiteltárgyalások elhúzódhatnak, sőt a sikeres lezárás sem biztos".

 

Szerző: MTI - Világgazdaság Online

Keresés