F1: Jobb autót tesz Räikkönen alá a Lotus


KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

 

Szingapúrban nem szerepelt túl fényesen az új hátsó szárnnyal kísérletező Lotus, Kimi Räikkönen csak hatodik lett. Behozhatatlan hátrányba így sem került a világbajnoki összetettben, a finn továbbra is harmadik, 45 ponttal lemaradva Fernando Alonsótól. A Lotus nem akarja veszni hagyni a kínálkozó esélyt, Japánban beveti a dupla-DRS-t, Koreára pedig nagy fejlesztésekkel készül az alakulat.

"Nagy fejlesztések jönnek Koreában, aerodinamikailag igazán ígéretes újdonságokról van szó" - mondta Alan Permane vezető versenymérnök. "Azt tervezzük, hogy Szuzukában bevetjük a dupla DRS-t. Kicsit lemaradtunk az első három csapattól, remélem, hogy hamarosan újra harcolhatunk velük, mint Budapesten."

Permane szerint a Szingapúrban kipróbált új hátsó szárny nem olyan rossz, mint amilyennek még pénteken látszott, a szokatlan körülmények miatt nehéz megítélni eredményességét. "Pénteken kipróbáltunk néhány új elemet, de nem győztek meg minket, ezért a biztonság jegyében inkább levettük őket. A szélcsatornában még minden elem működött, talán nem voltunk elég óvatosak."

"Nagyon is elképzelhető, hogy Suzukában már minden nagyon jól működik majd. Optimista vagyok a várható teljesítményünkkel kapcsolatban, bár ahogy általában, ezúttal sincs garancia semmire."

 

Forrás : www.vezess.hu


Keresés