A márka legerősebb kocsija



Ahogy azt már előre bejelentette, két villanyautóval érkezett a Párizsi Autószalonra a Mercedes-Benz az SLS AMG Coupé Electric Drive már széria, a B-osztály Electric Drive még tanulmány.


Az első modell látszólag lehetne egy "szimpla" SLS AMG, karosszériája ugyanolyan, a sirályszárnyas ajtók is megvannak. Ám a technikai még annál is durvább, motorja erősebb. Sőt, ez a világ legerősebb sorozatgyártású villanyautója. Mondjuk ez nem nehéz, még nem olyan őrjítő a verseny.

Négy darab, egyenként 45 kilós villanymotor dolgozik az SLS elektromos változatában, mindegyik szerkezet egy-egy kereket hajt, a motorokat tápláló akkumulátor elemei a váltóalagútba, illetve az utasok mögé, az üzemanyagtank helyére kerültek. A villanymotorok teljesítménye 740 lóerő, míg maximális nyomatékuk 1000 Nm, ez azt jelenti, hogy  az elektromos jármű teljesítménye 177 lóerővel, a nyomatéka 351 newtonméterrel nagyobb, mint a 6,2 literes V8-as motorral szerelt testvére esetében.

Csakhogy a motorokat tápláló 60 kWh-s vízhűtéses lítiumionos akkumulátor 548 kilót nyom, ami rontja a kocsi képességeit. A benzineshez képest 0,1 másodperccel hosszabb idő, azaz 3,9 másodperc alatt gyorsul az elektromos SLS 0-ról 100 km/órára. Végsebessége 317 km/óra helyett elektromosan korlátozva 250 km/óra. A kocsit karbon féktárcsák lassítják, előre 402, hátra 360 mm-es méretű elemeket szerelnek.  

 

A jövőre piacra kerülő Mercedes-Benz SLS Electric Drive igazi unikum lesz, hiszen vélhetően kevesen fognak dupla pénzt fizetni azért, hogy lassabban, a V8-as hang nélkül két feltöltés között maximum 250 kilométert autózhassanak. A kocsi Németországban 416 500 euróért, azaz 118,7 millió forintért vehető meg.

Ennél minden bizonnyal sokkal kevesebbe kerül majd a B-osztály elektromos hajtású változata, amely 2014 körül kerül a kereskedésekbe. Párizsban egyelőre még tanulmányként szerepelt a Kecskeméten is készülő kompakt modell villanymotorral mozgatott változata.

Egy motor dolgozik benne, amely 136 lóerő teljesítményt, illetve 310 Nm nyomatékot tud felmutatni. Ezzel a gyár közléses szerint "kevesebb mint tíz másodperc" alatt gyorsulhat százra, mielőtt elérni a 150 km/órára korlátozott végsebességét.

 

Ha az akkumulátor tele van, akkor 200 kilométert is megtehet, ha kiürül, akkor egy szabványos 230 voltos konnektorról tölthető fel. A teljes töltési időt nem tudni, de azt igen, hogy 100 km-nyi energiához elég egy órára rákapcsolódni a hálózatra.

 

Forrás : www.vezess.hu

Keresés