Ikarus 266.25

Eredeti állapotában újították fel azt a helyközi kivitelű Ikarust, melyből már csak néhány fut hazánk útjain.

Eredeti állapotában újították fel azt a helyközi kivitelű Ikarust, melyből már csak néhány fut hazánk útjain.
 
  Ikarus 266.25

Ikarus 266.25

Ikarus 266.25

A Kapos Járműgyártó és Javító Zrt. munkatársai az elmúlt egy hónapban mindent megtettek azért, hogy eredeti állapot szerint újítsák fel az Ikarus 266-os helyközi autóbuszt. A munka apropóját az adta, hogy a cég jogelődje, a Kapos Volán idén ünnepli alapításának 65. évfordulóját. A főként járműjavítással, felújítással és kisbuszok gyártásával foglalkozó vállalat 1989-ben vált ki a volán társaságból, ekkor alakult ugyanis önálló kft.-vé. A kétajtós, helyközi kivitelű autóbusz újjászületésére a Kapos Volán adta a megbízást.

Ikarus 266.25

Ikarus 266.25

Ikarus 266.25

A felújítást végző csapat szinte hamvaiból támasztotta fel az Ikarust, a munkafolyamat pedig egyenlő volt egy teljesen új autóbusz gyártásával. Az 1978-ban gyártott jármű tulajdonképpen már egy rozsdahalmaz volt, ez azonban nem meglepő, hiszen 36 év még egy autóbusz esetében sem múlhat el nyomtalanul. Az Ikarus 266-os modell a magyar autóbuszgyártás fénykorában gördült le a szerelősorról. A típusból több mint 6600 darabot gyártottak, melyekből már szinte alig néhány fut az utakon. A típus az 1971-es BNV-n mutatkozott be, kifejlesztésénél a mérnökök az egyszerűségre és olcsóságra törekedtek. 

Ikarus 266.25

alt

Ikarus 266.25

Az Ikarus 266-ost nagyrészt helyközi járműként használták általában 1-2-0-ás ajtóelrendezéssel, bár a kezdeti időkben létezett 1-2-1 elrendezésű városi változat is. A 81 fő befogadására alkalmas modellt farmotorral, laprugóval, harmonikaajtókkal és trilex keréktárcsákkal gyártották. Eredetileg 5+1, később 6+1 fokozatú mechanikus sebességváltóval, Rába D 2156 HM6U dízelmotorral készültek. Népszerűsége annak is köszönhető, hogy kifejlesztésekor alapoztak elődjére, az Ikarus 55-ös és a 66-os szintén farmotoros típusra.

 Ikarus 266.25

Ikarus 266.25

Ikarus 266.25

Ikarus 266.25

 

Forrás : www.vezess.hu

Szerző: Aranyi Péter

http://www.vezess.hu/haszonjarmu/egy_legendas_tipus_ujjaszuletese/49804/

Keresés