Szorult helyzetbe került a kormány, miután múlt pénteken kiderült, hogy több mint 266 ezer aláírás gyűlt össze az olimpiarendezésről szóló népszavazáshoz. Borítékolható volt, hogy lesznek, akik elvéreznek majd a kommunikációs térben, vagy egyszerűen csak nem tudják megúszni a dolgot jelentősebb arcvesztés nélkül. Összegyűjtöttük azokat a szereplőket, akik a legrosszabbul jöttek ki az aláírások leadásától a pályázat visszavonásáig tartó szűk egy hét eseményeiből.
 
Korábban a témában:

5. Pócs János

Becsületére legyen mondva, hogy mindig lehet rá számítani. A jászapáti fideszes azon kevés kormánypárti képviselők egyike, akik hajlandóak megállni és tisztességgel válaszolni a parlamentben dolgozó újságírók kérdéseire, ráadásul rendre olyan véleménnyel rukkol elő, amit aztán lehet ízlelgetni, de legalábbis érdemes kiemelni a tudósításokban.

Pócsot érezhetően feldúlta, amikor recsegni-ropogni kezdett az olimpiai álom, alighanem ennek tudható be, hogy markonyi társaságnak nevezett 266 ezer embert, ami az érthető csalódottság ellenére is elhomályosult arányérzékre vall.

" Ha országos népszavazás lenne, azt maximálisan támogatnám. Hogy egy markonyi ember eldöntse, hogy Magyarországnak mi jó, meg mi nem jó, az felháborító. "

Az országos népszavazást az aláírásgyűjtés lezárása után hirtelen Bánki Erik is szorgalmazni kezdte, így az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke is kis híján helyet követelt magának a listánkon, hiszen a Kúria korábban már kimondta, hogy a kérdésben nem írható ki országos referendum, amint az egyébként a  pályázati anyagban is az szerepel.

Pócs azonban végül magabiztosan szerezte meg az ötödik helyet ezzel a mondatával, amelyről valószínűleg már sohasem fogjuk megtudni, hogy mit jelent.

" Tudja, ez a történet már azért nem hiteles, mert ez az ügy a pártpolitikai csatározásokon meggyőződésem szerint sokkal jobban fölülmúlt. "

4. Kósa Lajos

A forgó kamera előli elsasszézása óta nem mutatott be olyan fifikás manővert a Fidesz frakcióvezetője, mint ahogy sebtében megpróbálta rátolni a fővárosra ezt az egész olimpiai cécót:

" Az olimpia Budapest ügye, az olimpiát városok rendezik, nem kormány, nem parlament. "

Tarlós Istvánt azonban nem olyan faragták, aki szó nélkül hagyja az ilyesmit, a vélhetően amúgy is felpaprikázott főpolgármester visszakézből csapott vissza.

„Egyenesen arcátlanság, ahogy az olimpiarendezés ügyében Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője Budapestre, a fővárosi önkormányzatra hárítaná a felelősséget” – jelentette ki Tarlós, több fórumon emlékeztetve rá a nyilvánosságot, kinek a rögeszméje volt az olimpiarendezés.

„Ha Budapest lenne a felelős, miért kellett állami pénzeket költeni minderre, és miért lett kormánybiztosa az olimpiának, vagy miért szavazott a kérdésről – egyébként nagy többséggel – a magyar parlament?” – sorolta a kérdéseket.

Kósa ezek után nem is lázárjánoskodott tovább, inkább elmagyarázta, hogy nem úgy értette, és dorombolt egy sort a főpolgármesternek, akit érthető módon „felzaklatott az ellenzék árulása”.

3. Fürjes Balázs

Az olimpiai pályázat elnöke és kormányzati felelőse már önmagában is roppant kínosan érezhetné magát, hiszen a munkája úgy ahogy van feleslegesnek bizonyult, megy a kukába az egész. Szervezetével hiába vertek el tízmilliárdokat, a pályázat népszerűsége folyamatosan csökkent, a tömérdek közpénz sorsával nem volt hajlandó a nyilvánosság előtt elszámolni, és nem vette a fáradságot arra sem, hogy vitában érveljen a budapesti olimpia mellett.

A szomorú bukástörténethez méltó hattyúdal volt, hogy Orbánék éppen akkor jelentették be a pályázat lefújását, amikor Fürjes az utolsó utáni pillanatban végre rászánta magát, és a Corvinuson leült vitázni a monemtumos Fekete-Győr Andrással.

2. Gundel Takács Gábor

A népszerű műsorvezető karakán nyilatkozatban mesélte el, miért lett elege a köztévéből (más kérdés, hogy az exkluzív, mindenki által átvett interjút az Origo gyorsan eltávolította a saját címlapjáról ), ugyanakkor nem a legjobb érzékkel választott magának új elfoglaltságot.

Gundel Takács egy nappal a visszalépés előtt a Budapesti Olimpiáért Mozgalom szóvivője, ám ez idő is elég volt ahhoz, hogy egy jó ütemű mondattal emlékezetessé tegye BOM-os tevékenységét, amikor a pályázat visszavonásáról szóló felvetésre ezt válaszolta:

" Szerintem hülyét csinálnánk magunkból a világ előtt. "

1. Orbán Viktor

Képzelhetjük, mennyi lapot osztottak Tarlós Istvánnak és különösen Borkai Zsoltnak, amikor a miniszterelnökkel hármasban leültek megtanácskozni a hogyan továbbot.

Mindenki tudja, hogy az olimpiarendezés ideája Orbán fejéből pattant ki még 2001-ben, és nyilvánvalóan a visszavonulás is kizárólag az ő döntése volt. Hogy hónapok óta látványosan nem szólalt meg az ügyben, már előre jelezte a végkifejletet, hiszen a kormányfő olyankor szokott távol maradni a harcmezőtől, ha érzi, hogy veszíteni fog. Ebben pedig a mai napig csalhatatlanok a megérzései.

Természetesen ő hagyta jóvá a maximumra tekert új kormányzati kommunikációt is, miszerint az áruló baloldali ellenzék fúrta meg a korábban meglévő nemzeti konszenzust. Bár a pályázatot korábban támogató ellenzéki politikusok pálfordulását jogosan fel lehet hánytorgatni, ezt az érvelését talán még a legelhivatottabb hívek is csak fintorogva tudják lenyelni, hiszen korábban sosem volt szükség a baloldali pártokra a nemzeti konszenzus szajkózásához, elég csak legutóbbi kvótaellenes népszavazásig visszaemlékeznünk.

Akárhogyan is, Orbán Viktornak bizonyára nemcsak személyesen fájdalmas, de politikailag is óriási presztízsveszteség a pályázat visszavonása, és csak reménykedhetünk, hogy ezt nem a budapestieken fogja leverni.

 

Forrás: www.24.hu

Szerző: Bordás Gábor Újságíró

http://24.hu/belfold/2017/02/23/ot-ember-akibol-bohocot-csinalt-az-olimpiai-harakiri/

Keresés