Bár a Red Bull általában nem hajt arra, hogy már a pénteki edzéseken villogjon, ezért elsőre nem is meglepő, hogy a címvédő Sebastian Vettel csak a top10 határán teljesített, a nap végi nyilatkozata alapján azonban úgy tűnik, ezúttal valódi tanácstalanság van a csapatnál, a vizes pálya nem jött jól.

"A délelőtt nem volt valami jó, egyáltalán nem voltam elégedett az autóval. A délután egy kicsit jobb volt. Nyilván a körülmények miatt nem lehetett sokat menni, nagyjából mindenki így volt ezzel, de a kevés hasznos időben már nagyjából rendben voltunk" ? mondta az elmúlt két idény bajnoka.

"Az a dolgunk, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt, megértsük az autó viselkedését a mostani körülmények között, itt ezen a pályán, remélhetőleg holnap már jobban megy majd. A holnapi cél a Q3-ba jutás, aztán majd meglátjuk, ott mi lesz."

A Red Bull-os a fentiekkel együtt sem túl bizakodó, tart tőle, hogy a szombati egyórás szabadedzés nem lesz elég minden szükséges munkához, nehéz lesz megtalálni az ideális beállításokat.

"Nem fogjuk feltalálni a spanyolviaszt, ha a körülmények miatt vacak péntekünk volt, akkor sem tudunk egy az egyben lefutni egy teljes órát szombaton, gumink sincs elég ehhez és különben is, első sorban már az időmérőre kell készülni. Nem lehet mindent elvégezni egy órában, szóval ahogy mondtam, a legfontosabb most az, hogy holnapra javuljunk, jobban megértsük az autót - az utolsó körökön már sikerült egy kicsit - aztán meglátjuk, hogyan tovább."

Vettel tavalyelőtt és 2011-ben is megszerezte a pole-t Melbourne-ben, a futamon két éve műszaki hiba miatt kiesett az élről, tavaly azonban meg is nyerte a versenyt.

 

Forrás : www.vezess.hu

Keresés