Tőkés László : az RMDSZ olyan, mint a Napkirály


Tőkés Lászlót nem érdekli a róla szóló botránykönyv, Schmitt Pál távozását viszont a nemzeti ügy vereségének tartja. Az EP-képviselő szerint Romániában posztkommunista visszarendeződés van, erőteljes magyarellenességgel, ám magát nem tartja felelősnek a kialakult helyzetért. Interjú Strasbourgból.


A nemrég kinevezett új román kormány több, az erdélyi magyarságot kedvezőtlenül érintő intézkedést hozott. Leváltották a magyar prefektusokat, egy törvény szerint közigazgatási tisztséget csak románul tökéletesen tudók tölthetnek be. Ez mennyire értékelhető magyarellenességnek?

Különbséget kell tennünk az esetek között. A prefektusi kinevezések pártfüggők. Azt nem tudom igazán kifogásolni, hogy az egyes kormányzó pártok mindig a saját embereiket ültetik a kormányzati tisztségekbe. Amúgy sem sokat veszítettünk ezzel, hiszen az RMDSZ prefektusai, alprefektusai olykor szégyenletes intézkedéseket hoztak, nem egy esetben szembemenve a magyar érdekekkel. A román nyelvtudás, mint diszkriminatív tényező viszont már kisebbség- és nyelvpolitikai ügy. Ez egy tűrhetetlen állapot. A legfontosabb követeléseink egyike kerül előtérbe: a magyar nyelvnek a regionális hivatalos nyelvként való használata. De ezek csak a legfrissebb történések, az elmúlt hetekben az egyik magyarellenes megnyilatkozás a másikat érte. Gondolhatunk itt a közigazgatási átszervezésre, a kisebbségi törvény megcsonkítására, vagy a választási törvényre. Ezek mind egyértelmű jelzések a magyarellenesség fokozódására. Mindez persze a kibontakozó választási kampány összefüggésében értelmezendő. Idén helyhatósági és országgyűlési választás is lesz Romániában. Még mindig a magyar kártya kijátszásával gyűjtenek szavazatot.


"Az RMDSZ úgy viselkedik, mint XIV. Lajos király" (Fotó: MTI)

Mit tehetnek, mit tesznek egy ilyen helyzetben a romániai magyar szervezetek?

Az RMDSZ közvetlenül felelős a kialakult helyzetért, hiszen kormányzati szerepet játszott és sajnos politikai alku tárgyává tette nem egy esetben a magyarság jogait. Jelenleg egy posztkommunista visszarendeződés megy végbe Romániában, 22 évvel a kommunista diktatúra bukása után egy posztkommunista hatalom tér vissza várhatóan ősszel az országos választáson. Ilyen helyzetben minden romba dől, amit az RMDSZ pártpolitikai alkukban elért.

Ön idén márciusban lépett csak ki az RMDSZ-ből. Magát is felelősnek tartja a kialakult helyzetért?

Engem 2003-ban vetettek ki az RMDSZ vezetőségéből. Én a magyar közképviselet iránti lojalitásomat fejeztem ki. Úgy, ahogy egy egyszerű egyháztag nem hibáztatható azért, amit az egyházkormányzat tesz, vagy, ahogy az egyszerű kommunista párttagok nem voltak hibáztathatók a Ceaucescu-diktatúráért, vagy a Kádár-rendszerért, ugyanúgy én magam is, mint egyszerű RMDSZ-tag nem vagyok felelős azért, amelyet az az RMDSZ-vezetőség követett el, amelyik lényegében Erdély MSZP-je lett egy idő után.

Az Orbán-kormány viszont a romániai magyarok közti összefogásra szólít fel. Az önök szervezete hajlandó lenne összefogni, együttműködni az RMDSZ-szel?

Az Erdélyi Magyar Néppárt azzal indult, hogy új egységet akarunk. Nem pártegységet, hanem nemzeti egységet, amelynek keretében egy irányba húzzák a lovak a szekeret. Ez a felhívás süket fülekre talált. Az RMDSZ úgy viselkedik, mint XIV. Lajos király: azt mondják, „a magyarság én vagyok”. Emiatt nem sikerült együttműködni például a helyhatósági választáson a polgármesteri posztért Marosvásárhelyen. Kolozsváron az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt megegyezett. Sepsiszentgyörgyön a Néppárt feltétel nélkül támogatja az RMDSZ-es polgármestert, mert jó városgazdának bizonyult. Tehát helyi kivételek vannak, ám az RMDSZ letiltotta országos szinten az összefogást.

A november 30-i parlamenti választáson milyen magyar eredményre számít?

Most fogadták el az új választójogi törvényt, amely a többségi elvet érvényesíti a választókörzetekben. Ez egészen új helyzetet teremt. Kötelező lesz összefogni, máskülönben egyszerűen elveszítjük azokat a helyeket is, amelyek magyar jelölteknek járnának.


(Fotó: MTI/Haáz Sándor)

A magyar összefogásnak mekkora a realitása?

Szerintem senki sem meri megkockáztatni, hogy ne egyezzünk meg.

Orbán Viktor önt a magyar nemzet elnökének nevezte. Hogyan élte meg Schmitt Pál, Magyarország elnökének plágiumbotrányát?

Schmitt Pál lemondását és meghurcolását közös veszteségünkként és vereségünkként éltük meg. Elődöm volt az Európai Parlament (EP) alelnöki tisztségében, személyes jó kapcsolat fűz hozzá. Ez a nemzeti ügy számára egy vereség volt. Áder János megválasztását viszont nyereségnek tartom.

A lemondása után felhívta őt?

Azt üzentem neki, hogy az ő visszavonulása közös vereségünk. Aztán ő hívott fel a születésnapomon.

Ön csalódott Schmitt Pálban?

Hagyja, hogy erről ne beszéljek!

Megjelent egy könyv, amely a magánéletét firtatta. Mit szólt hozzá? Váratlanul érte?

22 éve egyik támadási hullám indul a másik után ellenem, megszoktam. Van egy bibliai mondás: „verd meg a pásztort és szétszéled a nyáj”. Mindig le akarnak vadászni, s ez egy újabb kísérlet erre. Ami a részleteket illeti, arról a sajtóirodám nyilatkozik, másfelől az ügyvédeim tudnak felvilágosítást adni.

Ezek szerint tagad mindent, amely szerepel benne?

Nem tudom, miről szól.

Nem olvasta?

Nem olvastam. Nem méltó, hogy ilyesmivel foglalkozzak. Hányingerem van az olyan politikai támadásoktól, amelyek belegázolnak az ember magánéletébe.

A Tőkés László magánéletéről megjelent könyv bemutatójáról ide kattintva olvashat!

 

Szerző : Angyal Ágnes

Forrás : FN24

Elismerte tévedését a fideszes politikus



"Szlovákiából sok magyar jelentkezett a kettős állampolgárságra. A szlovák törvények szerint csak akkor lehetnek kettős állampolgárok, ha rendelkeznek magyar állandó lakcímmel. Sokan ezért bejelentkeztek a rokonokhoz. Na, most ha ők jönnek rokonlátogatásra, azonnal meg lesznek büntetve, mert kettős állampolgárok akartak lenni. Büntetjük őket! Felháborító!"

"Ez hihetetlen. Mi most akarunk hazamenni kocsival Írországból. De hogy induljak el három gyerekkel, amikor nincs garantálva, hogy ezzel a nyolcéves, szinte semmit nem érő autóval haza is tudunk jönni. Egy autó miatt dobjam el a személyim vagy lakcímkártyám? Vagy tagadjam meg a magyarságom?"

Néhány jellemző példa arról, mit is írnak olvasóink a külföldi rendszámos szabályozással kapcsolatosan.

Rogán és a német rendszámos tesztautó

Az autós újságírók mindennapos munkaeszköze a tesztautó, amelyek közül többet külföldi rendszámmal kapunk meg az importőröktől. Így járt például nemrégen Magyarországon az Év Autója rangos díj nyertese, az Opel Ampera német rendszámmal, de a Nissan például cseh azonosítóval adja át a kocsikat.
Információink szerint az egyik importőr Rogán Antalnak is át akar adni kipróbálásra egy tesztautót - német rendszámmal. Úgy tűnik, ezúttal személyesen találkozhat olyan helyzettel a képviselő, amikor egy külföldi rendszámos autót nem feltétlenül csak adóelkerülők használhatnak.

 

Sorra érkeznek hozzánk a felháborodott, vagy tanácstalanságot tükröző olvasói észrevételek és egyéb információk a külföldi rendszámok hazai használatát szabályozó törvény vadhajtásaival kapcsolatban. A jogszabály ugyanis - leegyszerűsítve - lehetőséget teremt a rendőrségnek és az adóhatóságnak arra, hogy a magyar állandó lakcímmel rendelkező, de ilyen-olyan okból külföldi rendszámos autót használókat (pl. lásd a fenti példákat) akár több százezer forintos bírsággal sújtsa.

Azután éledt fel a vita erről, miután megírtuk: két minisztérium a törvény életszerűbbé tételére készül, a jogszabály félresikerült januári módosítását jegyző Rogán Antal viszont az ellenkező irányba menne.

Szükség van precíz törvényre

A külföldi rendszámokkal való trükközés gyökerei 2004-ig, Magyarország uniós csatlakozásáig nyúlnak vissza, ezt követően vezette be ugyanis az akkori kormány a regisztrációs adót. A külföldről behozott autókra kivetett sarc ellen felszólalt azóta Brüsszel is, de a mindenkori magyar kabinetek az évi sokmilliárdos bevétel miatt a mai napig ragaszkodnak hozzá. Csakhogy a regadót nem mindenki fizeti ki, az adóelkerülők kész iparágat építettek ki a hazai jogszabályok kijátszására. Ennek lényege, hogy a kint vásárolt, de itthon használt autók tulajdonosait (magánszemélyeket vagy cégeket) külföldre jelentik be, vagy eleve kamucégeket hoznak létre (jellemzően Szlovákiában vagy Németországban), így az akár több milliós adót, plusz a hazai forgalomba állítás költségeit megspórolva külföldi azonosítóval járnak idehaza.
Egyes becslések szerint akár 30 ezer adóelkerülő is közlekedhet így a hazai utakon, ami a számítások szerint több tízmilliárd forintos bevételkiesést okozhatott eddig a költségvetésnek. A becsületes állampolgárokat már ez is joggal felháboríthatja, de emellett a trükközők egy része megúszhatja a gyorshajtást, vagy a mozgássérülteknek fenntartott parkolóhelyek jogtalan elfoglalását. Különösen bicskanyitogató mindez úgy, hogy a csalók nagy része bő tízmilliós prémiumautókon használ idegen azonosítót. A Parking Kft. statisztikái szerint Budapest belvárosának egyes részein volt, hogy 43 százalékban luxusautók foglalták el a mozgáskorlátozottak helyeit, ezek nagy része külföldi rendszámmal.

A hatóságok sajnos komoly eredmény nélkül próbáltak fellépni a csalók ellen, pedig egyszer mézzel édesgették az érintetteket, máskor ágyúval lőttek rájuk. Erre csak két példa. Tavaly nyártól - ez a húzás is felháborított sokakat - lehetőséget adott a jogalkotó arra, hogy a korábban kicselezett regadó felének befizetésével legalizálhassák a járművüket a trükközők, ám az ajándékkal kevesen éltek. Ezt követte a januári szigorítás, ami gyakorlatilag 24 óráig engedélyezi idehaza az idegen azonosítós jármű vezetését annak, akinek bejelentett, állandó magyarországi lakcíme van.

A képviselő nem ért egyet az ombudsmannal

Csakhogy a módosítás annyira bárdolatlan lett, hogy akár számos tisztességes embert is megbüntethetnek a szervek. Már néhány héttel a törvény megváltoztatását követően panaszok sokasága árasztotta el az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalát, mire Szabó Máté vizsgálatot rendelt el, ennek a végén számos ponton elmarasztalta a jogszabályt.

Kifogásolta az ombudsman, hogy egy ellenőrzéskor a sofőrnek az út szélén kell dokumentumok sokaságát prezentálnia, plusz azok hiteles fordítását, utólagos igazolás már nem mentesít az eljárás alól. Indokolatlannak tartotta Szabó az akár 800 ezer forintos bírságot is, valamint túlzónak ítélte, hogy a jogszerűen használt külföldi rendszámos autót használó közeli családtagok szintén bírságot kaphatnak.

A szigorítást jegyző Rogán Antal a múlt héten levelet küldött a Vezess.hu-nak, amiben azt írta: "Szabó Máté ombudsman kifogásait ismerem, de egyikkel sem értek egyet." Írásában a képviselő ezek közül a családtagok problémáját részletezte, a hazai jogszabályokra vonatkozó értelmezése szerint azonban a céges autónál tartós bérlettel, még magán autónál meghatalmazással átadható a családtagnak a jármű.

Rogán: Tévedtem!

Múlt heti cikkünkben egy évek óta Svédországban élő, és svéd rendszámos autójával időnként hazalátogatni igyekvő magyar helyzetét is megemlítettük. Rogán Antal erre reagálva azt írta: "A cikk elején említett svédországi példa azért nem állja meg a helyét, mert ha csak néhány napra látogat haza a külföldön dolgozó magyar állampolgár külföldi rendszámú autójával, akkor a 30 napos szabály természetesen kezeli a problémát."
Honfitársunk egyébként megkereste az ORFK-t is, ahonnan precíz jogértelmezést kapott, ami szemben áll a Rogán-féle érveléssel, ezért elküldtük azt a képviselőnek, hogy reagáljon rá.
Rogán a kért határidőre válaszolt, és elismerte tévedését a saját neve által fémjelzett regulával kapcsolatban: "Múltkori nyilatkozatomhoz korábbi módosító javaslatomat vettem figyelembe, amely 30 napos itt tartózkodást határoz meg. Tévedtem tehát, hiszen időközben életbe lépett a későbbi módosítás, amely a németországi szabályozással megegyezően 24 órás időtartamot ír elő."

A minisztériumok finomítanak, Rogán nem tud róla, de ellenáll

Ezt megelőzően a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) levélben megerősítette kormányzati forrásból származó információnkat, miszerint a "külföldi rendszámok belföldi használatára vonatkozó rendelkezéseinek felülvizsgálatát kezdeményezi. A Belügyminisztérium (BM) bevonásával és az ombudsman felvetéseinek figyelembevételével előkészített módosítási javaslat egyeztetése hamarosan megkezdődhet" - írta a minisztérium.

 

Érdekes, hogy miközben a tárca hivatalosan elismeri a sajtónak, hogy egy másik minisztériummal együttműködve már dolgozik a törvény megváltoztatásán, Rogán azt írta múlt héten a Vezess.hu-nak, hogy "nem ismerek tárca módosítási javaslatot, de azt előre leszögezem, a törvény felpuhítására irányuló javaslatokat nem támogatok". Ebben a kijelentésben az is meglepő, hogy nem ismeri valaminek a szövegét, de eleve elutasítja azt.

Támogatják, vagy megvárják a tervezetet a képviselők

Egyelőre nem nyilatkozik a fejlesztési tárca arról, hogy mikor kerülhet a parlament elé a módosítás, de azt megvitatja majd az Országgyűlés gazdasági bizottsága is, amelynek felhívtuk néhány prominens fideszes tagját, hiszen kormánypárti többség uralkodik a bizottságban.

 

Arra a kérdésünkre, hogy támogatja-e az NFM és a BM által előkészített, az ombudsman kifogásait figyelembe vevő törvénymódosítást, Papcsák Ferenc volt kormánybiztos azt mondta, hogy igen. Bencsik János, aki a kormányváltást követően előbb a gazdasági, majd éppen a fejlesztési minisztériumban volt államtitkár, úgy fogalmazott, hogy szívesen nyilatkozik erről, de csak azt követően, hogy látta és elolvasta a beadványt.

 

Párttársához hasonlóan szeretné nyilatkozat előtt megismerni a módosítást Wintermantel Zsolt újpesti polgármester is, aki a közlekedési albizottságnak is tagja. A részben közlekedésmérnök végzettségű politikus azonban két dolgot még fontosnak nevezett. "Nagyon nem szeretem, hogy egyesek külföldi rendszámmal közlekednek, miközben életvitelszerűen itt élnek. Ugyanakkor minden törvénynek célszerűnek és ésszerűnek kell lennie. A cél az adóelkerülés akadályozása, de ésszerűnek kell lennie, az élethez kell igazodnia, különben bosszantja az embereket és a hatóság sem tud jól dolgozni" - fogalmazott.

Szinte láthatatlan ellenőrzési eredmények

Rogán azt mondja, "véleményem szerint a törvénynek szigorú és következetes ellenőrzéssel érvényt kell szerezni". Nem tudjuk, hogy a képviselő mennyire ismeri például a Nemzeti Adó és Vámhatóság március 2-án indított országos rendszámellenőrzésének eredményeit, de azok nagyon szerények.

Annak ellenére, hogy az adóellenőrök állandóan állítgatják a külföldi rendszámos kocsikat (tehát nem csak akciószerűen), és annak ellenére, hogy nem csak fix pontokon állítgatják meg a sofőröket, hanem menet közben is kiszedik őket a forgalomból, másfél hónap alatt mindössze 13 eljárást indítottak, amiből csupán 2 határozat született.

 

Forrás : www.vezess.hu

Nem volt szokatlan a Pécsi Tudományegyetemen, hogy többen is foglalkoztak ugyanazzal a témával – derül ki az atv.hu birtokába jutott gyűjtésből.

Újabb azonos dolgozatcímek Gyurcsány egykori egyetemén
Állítja, hogy tisztességesen járt el (Fotó: Neményi Márton)

Mindez azért érdekes, mert a Gyurcsány Ferenccel kapcsolatos plágiumgyanúban eddig csupán az biztos, hogy a volt kormányfő 1984-ben beadott diplomamunkájának címe – „A Balaton-felvidék szőlészete és borászata” – megegyezik későbbi sógorának 1980-ban készített szakdolgozata címével.

Az 1997 és 2010 közötti időszakban legalább öt azonos vagy szinte azonos címmel beadott „szakdolgozatpár” készült a pécsi egyetemen - olvasható az atv.hu cikkében. Két példa: „Az Északi-középhegység természeti erőforrásai” címmel 1997-ben, illetve 1999-ben készített szakdolgozatot B. Tamás, illetve J. Zsuzsanna, mindkét esetben ugyanaz volt a konzulens. „Pécs közösségi közlekedése” címmel 2009-ben Sz. Tamás, míg egy évvel később T. Bálint Tamás készített diplomamunkát.

A Hír TV néhány nappal ezelőtt megmutatta Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának egyetemi értékelését, ami több ponton, oldalszámra megegyezően hajaz egy olyan dokumentumra, amit a csatorna Rozs Szabolcs 1980-as diplomamunkája másolataként mutatott be.

Gyurcsány az ATV Egyenes beszéd című műsorában cáfolta a plágiumvádat, állítása szerint csupán inspirálta egykori sógora, és azt is felvetette, hogy a Rozs Szabolcs-féle szakdolgozat-másolat hamisítvány.

Azóta - legalábbis a Pécsi Újság így tudja - megtalálták Rozs eltűntnek hitt dolgozatát, de az egyetem egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy a dokumentum megegyezne-e a HírTV-ben bemutatott munkával. Gyurcsány Ferenc összeállítása viszont még nem került elő.

 

Forrás : www.atv.hu

Francois Hollande szocialista jelölt lesz a francia elnök.

Szocialista elnöke lesz Franciaországnak
(AFP)

A francia televíziók által közzétett első becslések szerint a szocialista jelöltet a szavazatok 51,9-53,3 százalékával választották elnökké a franciák. A konzervatív Nicolas Sarkozy leköszönő államfő 46,7-48,1 százalékot ért el. Francois Hollande-dal 17 év után tér vissza a francia baloldal a hatalomba. Hollande az V. köztársaság hetedik köztársasági elnöke és a második baloldali államfője Francois Mitterrand (1981-1995) után. A szocialisták ugyanakkor 1997 és 2002 között is kormányon voltak a jobboldali Jacques Chirac államfői mandátuma alatt.

"Franciaországnak új köztársasági elnöke van. Ez egy demokratikus, köztársasági szellemű döntés. Francois Hollande Franciaország új elnöke és mostantól ekként kell tisztelni" - mondta elődje, a leköszönő Nicholas Sarkozy hívei előtt Párizsban. Hozzátette: "Most beszéltem vele telefonon, és sok sikert kívántam neki a megpróbáltatások közepette". A konzervatív Sarkozy 1981 óta az első francia elnök, akit nem választottak újra, egyben 2009 óta az eurózóna tizenkettedik állami vezetője, akit leváltottak. 2007-ben elsöprő győzelemmel választották meg, de öt év alatt minden idők legnépszerűtlenebb köztársasági elnökévé vált.

A becslések szerint a választásra jogosult mintegy 46 millió francia állampolgár 80-82 százaléka adta le szavazatát vasárnap este 8 óráig. A franciák 1958 óta kilencedik alkalommal választották meg közvetlen szavazással a köztársasági elnököt, akinek mandátumát 2000-ben népszavazással hétről öt évre csökkentették.

Hollande győzelme nem okozott meglepetést, hónapok óta ő számított a választás nagy esélyesének, az első fordulót a szavazatok 28,6 százalékával nyerte meg, a 27,1 százalékot elérő Sarkozyvel szemben. A győzelemmel megnyílt az út ahhoz, hogy a június 10-17-i nemzetgyűlési választásokon a baloldal elsöprő győzelmet szerezzen a parlament alsóházában is. A szenátusban tavaly ősz óta már ők alkotják a többséget.

A francia elitképzőn, az ENA-n végzett 57 éves Hollande 11 éven át irányította a Szocialista Pártot (PS), Correze megyében többször is képviselőnek választották, de kormánytag soha nem volt. Államfőként a rekordméreteket öltő, több mint tíz százalékos munkanélküliség, a deficit és az államadósság lefaragása lesz a legfőbb feladata, valamint kezelnie kell a franciáknak a Brüsszel által megkívánt strukturális reformokkal és megszorításokkal szembeni, egyre növekedő elégedetlenségét is.

Hollande már korábban jelezte, hogy első útja Berlinbe vezeti annak érdekében, hogy meggyőzze a német kancellárt a márciusban elfogadott európai stabilitási paktum módosításáról. Erre a várhatóan legkésőbb május 15-én tartandó elnöki beiktatás után kerülhet sor. A szocialista politikus a fiskális paktumot kiegészítené egy, a gazdasági növekedést elősegítő passzussal. Kampánystábja délelőtt jelezte, hogy Hollande már vasárnap este egyeztetni fog a kérdésről Angela Merkel német kancellárral.

17 év után tehát ismét szocialista köztársasági elnök irányíthatja öt éven át Franciaországot. A három évtizede a francia politikai élet élvonalába tartozó, de sokáig csak háttéremberként tevékenykedő 57 éves politikus konszenzuskereső, kedves, nyugodt és kitartó emberként ismert. Kormányzati tapasztalatlansága, a karizmatikusság hiánya és ellenfelei által bírált állítólagos döntésképtelensége ellenére a kampányban fokozatosan vált hiteles államfőjelöltté, s mindenekelőtt stílusváltást ígért a franciáknak: a leköszönő hiperaktív Nicolas Sarkozy szerinte abnormális elnökségével szemben "a normális elnökség" jelszavát tűzte zászlajára.

 

Forrás : MTI

A szakdolgozat nincs meg, az ügy résztvevői félnek vagy falaznak

 

Elmentünk Pécsre, Gyurcsány Ferenc elveszett szakdolgozatának nyomába. A plágiummal vádolt ex-miniszterelnök ügyében egyelőre nem az a legfurcsább, hogy a dolgozata nincs meg, hanem az, hogy a Gyurcsány-féle „A Balaton-felvidék szőlészete és borászata" című írás hatalmas rettegést váltott ki mindazokból, akik az egyetem részéről kapcsolatba kerülhettek a művel.

Riporterünk kérdésére többen is kitérő válaszokat adtak, volt, aki visszavonta interjúját és volt, aki elbújt. Rátaláltunk Gyurcsány egykori témavezetőjére is, aki megrendülten nyilatkozott az üggyel kapcsolatban, majd perrel fenyegetett, ha leadjuk a vele készített felvételt.

Az egyetemen a kezdeti készségeskedés után már teljes a hírzárlat, csak közleményekben kommunikálnak, igaz, a Hír TV rejtett kamerás felvételein még az látszik, van újságíró, aki hosszan keresgélhet a diplomamunkák között. Természetesen nem gondoljuk, hogy összefüggés lenne korábban a Fidesz-KDNP színeiben induló oktatási igazgató, a Pécs fideszes polgármesterénél dolgozó korábbi Gyurcsány-feleség és a Hír TV jól informáltsága között.

Különösen figyelemreméltó a volt kormányfő korábbi sógorának, Rozs Szabolcsnak a viselkedése, aki úgy érzi, már mindent elmondott az ügyben, ahogy Gyurcsány első anyósának reakciójából sem úgy tűnik, hogy Ferenc lett volna a kedvenc veje. Persze, ha kiderül, hogy a baloldal egykori reménysége nemcsak az első feleségét hagyta ott, de az első sógorát is lenyúlta, akkor érthetőek az indulatok.

A legfrissebb hír, hogy van dolgozat, amelyik eltűnik, de aztán megkerül. Tehát van remény.

 

Forrás : FN24

Az intézmény ezzel együtt feljelentést tett a volt kormányfő eltűnt szakdolgozatával kapcsolatban.


A pécsi egyetem vizsgálja Gyurcsány plágiumügyét
Gyurcsány: Ötös? (Neményi Márton)

A Pécsi Tudományegyetem közleményében azt írta, hogy "az elmúlt napok fejleményeinek hatására" a rendőrségi feljelentés mellett kibővítik az egyetemen és jogelődeinél tárolt diplomamunkákkal foglalkozó tényfeltáró bizottság feladatkörét.

Így a szakemberek már nemcsak azt tekintik át, hogyan tűnhetett el a diplomamunka, hanem azt is, hogy vajon a Demokratikus Koalíció elnöke plagizált-e 1984-ben vagy sem.

Gyurcsány Ferenc kedden képtelen vádnak nevezte, hogy volt sógora négy évvel korábbi szakdolgozatának első 35 oldalával megegyező diplomamunkát adott volna be a pécsi tanárképző főiskolán.

Kijelentette: mindenkit beperel, aki plágiummal gyanúsítja.

 

Forrás : MTI

A szélsőjobbos Demokrata című hetilap főszerkesztője, Bencsik András az Echo tévében suttyónak minősítette Demján Sándor nagyvállalkozót. A műsort letiltották, Bencsik távozik.

Széles Gábor tulajdonos letiltotta az Echo tévében szerda esténként adásba kerülő Demokrata kör című vitaműsor mai adását. Az ügy előzménye, hogy Bencsik András műsorvezető (amúgy a Demokrata című szélsőjobbos hetilap főszerkesztője, nem mellesleg a Békemenet egyik szervezője) a kora délutáni felvétel során suttyónak nevezte Demján Sándor nagyvállalkozót.


Fotó: MTI / Nagy Lajos

Minderről Bencsik számolt be a Facebookon. Hosszan idézzük.

"Elmarad a ma esti Demokrata kör az Echo televízióban, mert Miki Tímea vezérigazgató úgy döntött, nem mehet adásba, mivel abban Demján Sándor vállakozó személyiségi jogait szerinte megsértettem. A döntést jóváhagyta Széles Gábor, a televízió tulajdonosa is, aki hozzátette, vegyem tudomásul, hogy forrófejű kijelentéseim egy elveszített sajtóper esetén súlyos kárt okozhatnak a televíziónak (...) közöltem Széles Gáborral, hogy a cenzúra semmilyen formáját nem tudom elfogadni, vagyis együttműködésünk folytatása így kétségessé vált, mivel nem tudok a továbbiakban úgy műsort vezetni, hogy utólag a tévé vezérigazgatója esetleg megint úgy dönt, ez sem megy adásba. (...) A tények kedvéért idézem a hírt, amit kommentáltam: „Nagy Imre szobrának áthelyezése esetén visszavonom adományunkat” – írja Tarlós Istvánhoz, Budapest főpolgármesteréhez címzett levelében Demján Sándor: „A sajtóból értesültem arról, hogy a mártírhalált halt Nagy Imre szobrát át kívánják helyezni a Vértanúk teréről. A rendszerváltás után szomorúan állapítottuk meg üzlettársaimmal, Sarlós Andrással és Fejér Bélával, hogy sem az MDF-, sem a szocialista kormány nem állít szobrot Nagy Imrének. Úgy döntöttünk, hogy felajánljuk a szobor teljes költségét és felállítását Magyarországnak. A költségek 74 százalékát magam finanszíroztam. Ifj. Varga Imre alkotása ma a legtöbbet látogatott és fotózott szobor. Nagy Imre szobrának áthelyezése esetén visszavonom adományunkat. Kérem, hogy ennek elkerülése érdekében minden törvényes eszközt felhasználva biztosítsa, hogy a szobor a jelenlegi helyen maradjon.”


Fotó: Berecz Valter

Erre azt mondtam a műsorban, hogy ez suttyó tempó. Önmagában kétes dolog azzal kérkedni, hogy valaki mennyi pénzt adott (74 százalékot) egy szoborra, mert úriember diszkréten adományoz. De azzal fenyegetőzni azért, mert a Kossuth tér átépítésének tervében az ott és a közelben lévő szobrok áthelyezésének terve is szerepel, hogy visszavonja az adományt, magyarán, fogja és hazaviszi a szobrot, ez olyan kisstílű, tahó tempó, amit nehezen tudok kommentálni, mondtam a műsorban."

Suttyó, gőgös, kisstílű

Pár sorral lejjebb, hogy Bencsik suttyónak minősíti az adakozással való kérkedést, megjegyzi, ő is jótékonykodott már: "Nem csak Demján adományozott szobrot a nemzetnek, hanem mások között én is, amikor a legendás Sajtóklub tagjaként adományt gyűjtöttünk Mansfeld Péter szobrára."


Fotó: Kummer János

A két adományozás módját egymással szembeállítva Bencsik közli: "Eszünkbe sem jutna a szobor egy esetleges áthelyezése kapcsán azzal fenyegetőzni, hogy ha arrább teszik, akkor mi visszük haza. Ugyanis az már nem a miénk, hanem a nemzeté. Amint a Nagy Imre szobor is. Ez verte ki a biztosítékot az Echo televíziónál. Demján Sándor gőgös és kisstílű fenyegetését nem volt szabad suttyónak minősíteni. Ha nem szabad, hát nem szabad. Tudomásul veszem."

 

Forrás : FN24

A Munkáspárt Központi Bizottságának nyilatkozata

A picture

Nem kell köztársasági elnök!

A köztársasági elnök ebben a rendszerben nem a társadalom képviselője, nem ellensúly a kormánnyal szemben, hanem a mindenkori kormánypártok szolgája. Az elnökválasztás nem más, mint a parlamenti pártok színjátéka.

A köztársasági elnök senkit sem képvisel, csak az őt megválasztó pártokat. A népnek, az embereknek semmilyen beleszólásuk sincs abba, hogy ki az elnök.

Akárki is a köztársasági elnök, attól nem lesz nagyobb a kenyér, nem lesz több munkahely, nem lesz olcsóbb a hús, a benzin.

Ez a rendszer rossz.  Ez a parlament csak a gazdagoké. Senki sem képviseli a tőkével nem rendelkező sokmillió kétkezi bérmunkást, a létminimum környékén vegetáló alkalmazottakat, a falvakban élő nincstelen munkanélkülieket, az ipari és mezőgazdasági foglalkoztatottakból lett – egyre vastagodó - szegény réteget, a pályakezdő fiatalokat, az iparban önhibájukon kívül  munkanélkülivé válókat, az agrárproletárokat, a nyugdíjasokat, az alulképzett cigányokat.

Ezért nem pótolja senki a rendszerváltáskor szétvert másfélmillió munkahelyet.

Ezért nem vonják felelősségre azokat, akik szétlopták a nép vagyonát.

Ezért nem foglalkozik egyetlen kormány sem a hétköznapok emberének létkérdéseivel.

Ebben a rendszerben ez soha sem lesz másként, a köztársasági elnök mindig is a tőkések, a gazdagok képviselője lesz.

Mit kell tenni?

  • Meg kell szüntetni a köztársasági elnöki funkciót.  Nincs rá szükség, csak pénzkidobás.

  • Az államelnöki feladatokat kollektív szervezet lássa el, amely a parlamenten. kívüli pártok, szakszervezetek és más társadalmi szervezetek képviselőiből álljon!

 

Budapest, 2012. április 17.

 

Munkáspárt
Központi Bizottsága

Áder Jánost javasolja köztársasági elnöknek Orbán Viktor.

Eldőlt: Áder János lesz az új köztársasági elnök
(MTI / Kollányi Péter)

Áder János fideszes EP-képviselőt javasolja a miniszterelnök köztársági elnöknek. Hétfő este 8 órára hívták össze a frakciószövetség ülését, amelyen Orbán Viktor elmondta értékelését a Schmitt Pál lemondása után kialakult helyzetről és javaslatot tett "a helyzet megoldására". Ez a javaslat Áder János személyében testesült meg.

A hírt Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője ismertette újságírókkal. A szóvivő elmondta: Orbán Viktor javaslatát azzal indokolta, hogy Áder Jánost olyan személyiségnek tartja, aki biztonságot és kiszámíthatóságot tud nyújtani Magyarországnak, egyik legfontosabb feladata pedig az új alkotmányos rendszer megszilárdítása lesz.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője elmondta: Áder János vállalja a jelölést, a kormánypárti frakciószövetség pedig egyöntetűen támogatta őt. A képviselőcsoport azt javasolja, hogy a parlament május 2-án válassza meg az új köztársasági elnököt.

Áder János közleményt adott ki a döntés után, melyben így fogalmaz: "A jelölést tisztelettel és a megbízatás iránti illő alázattal elfogadom. Úgy döntöttem tehát, hogy megválasztásom esetén hazatérek Brüsszelből, befejem az Európai Unió parlamentjében három éve elkezdett munkámat, és ezzel egyidejűleg lemondok párttagságomról".

A leendő köztársasági elnök állítja, tudatában van annak, hogy Magyarország köztársasági elnökének a nemzet egységét kell megjelenítenie, ezért célja, "hogy hitet és reményt nyújtsak ahhoz, hogy mi magyarok, a világ nemzeteinek tizenötmilliós családtagjaiként mindig bizalommal tudjunk egymás szemébe nézni, tudjunk tiszteletet adni, tiszteletet ébreszteni, s ha kell, tiszteletet követelni. Ebben a munkában példaképemnek Deák Ferencet, a „haza bölcsét” tekintem".

Hozátette ugyanakkor, nem hiszi, hogy valaha is a haza bölcsévé válhatna, "de azt viszont őszintén hiszem, hogy az ő egykori bölcsességére alapozva ma is sikeresebbé és derűsebbé tehetjük közös jövőnket és jelenünket. Ebben a munkában minden magyart, hazánk valamennyi polgárát szövetségesemnek tekintem és szövetségesemül hívom".

Áder Jánosról a mai napon nyilatkoztak a Hír24-nek kormánypárti kollégáik, akik mértéktartó, megfontolt és megbízható embernek ismerik. Egyesek szerint remek horgász, egész jól teniszezik, de volt, aki humorérzékét is dicsérte.

Áder János rendszerváltó. Bár lecsúszott a Fidesz '88 márciusi alapításáról, egy hónappal később belépett a pártba, sőt a "hatos fogat" tagja lett. Csornán született, jogot végzett az ELTE-n, majd egy évig előadó volt a hatodik kerületi tanács lakáscsereosztályán, aztán 1986-tól az akadémia szociológiai kutatóintézetében dolgozott tudományos munkatársként.

Megjárta Lakiteleket, részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában, és tagja volt az Országos Választási Bizottságnak, amit hamar a Fidesz kampányfőnöki posztjára cserélt. Az 1990-es választásokon az első forduló után visszalépett az SZDSZ-es induló javára, ő maga listán szerzett mandátumot. 1992-ben a választmány elnöke, '93-ban a párt alelnöke, 1994-ben ismét a Fidesz kampányfőnöke lett. Nyerő pozícióból indultak, de a székházügy és a Fodor-szárny távozása kis híján öt százalék alá tolta a pártot, Áder ismét csak listán jutott a Házba.

1997 szeptemberében az Országgyűlés alelnökének választották, a következő évi választási győzelem után házelnök lett. A 2002-es országgyűlési választáson a csornai választókerületben az első fordulóban megvédte mandátumát. A képviselőcsoport helyettes vezetője lett, majd két hónappal később átvette a Fidesz-frakció vezetését. Pokorni Zoltán akkori pártelnök lemondása után ügyvezető alelnöki rangjában vezette a pártot a Fidesz újjászervezéséig. 2003-ban egyetlen jelöltként megerősítették frakcióvezetői tisztségében, megbízatása a ciklus végéig szólt. A 2006-os országgyűlési választáson újra megnyerte a mandátumot a csornai választókerületben, az alakuló ülésen megválasztották az Országgyűlés alelnökének, a korábban felajánlott frakcióvezetői posztot nem vállalta el.2007-ben bejelentette, hogy indulni kíván a 2009-es európai parlamenti választáson. Miután a választáson mandátumot szerzett, lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról; azóta az Európai Parlamentben politizált.

Karrierjéről és fideszes pályafutásáról részletesebben itt olvashat.

 

Forrás : Hír24/MTI

Eldőlt, ki az államfőjelölt

 

Kövér László azt mondta, őt hivatalosan nem is kérték fel a posztra. Több mint valószínű, hogy Áder a befutó.

Az már biztos, hogy nem Kövér Lászlónak hívják Magyarország következő államfőjét. A házelnök - a Fidesz pénteki elnökségi üléséről távozóban – annyit mondott, hogy ő nem is kapott hivatalos felkérést, ugyanakkor van olyan jelölt, aki vállalná a tisztséget, ám nevet már nem említett.

Azt viszont elárulta, hogy az előzetes hírekkel ellentétben Áder János nem vett részt az elnökségi ülésen, amit azzal magyarázott, hogy a fideszes európai parlamenti képviselő nem tagja a testületnek, és nem is hívták meg őt. Az elnökségi ülés még ezekben a percekben is tart, hivatalos bejelentés azonban csak a jövő hét elején lesz az ügyben. A forgatókönyv szerint Orbán Viktor a képviselőcsoport hétfő esti ülésén tesz javaslatot a Fidesz-KDNP-frakciószövetségnek az új államfő személyére.

Az MTI úgy tudja, a Fidesz elnöksége egyöntetűen támogatja Áder János jelölését, aki előzőleg már igent mondott a felkérésre. Korábbi sajtóértesülések eleinte Kövér Lászlót, majd Áder Jánost emlegették a legesélyesebb jelöltnek. Kövér a múlt héten, az Echo TV Napi aktuális című műsorában úgy fogalmazott: az Országgyűlés korábbi elnökét, az egykor a Fidesz frakcióvezetőjeként is ténykedő Áder Jánost találná a legjobb választásnak.

Áder jelöltségét erősítheti Orbán Viktor reggeli megszólalása a közrádióban. A kormányfő a másfél hét múlva esedékes államfőválasztással, illetve a Fidesz-KDNP jelöltjével kapcsolatban úgy fogalmazott: "semmilyen meglepetés nem lesz" az ügyben.

Schmitt Pál április 2-án mondott le a köztársasági elnöki tisztségről, miután néhány nappal korábban a Semmelweis Egyetem szenátusa megfosztotta őt kisdoktori címétől.

MSZP: Lázár a levegőbe beszélt

A Fidesz frakcióvezetője nem tartotta be korábbi ígéretét, miszerint a nagyobbik kormánypárt pénteki elnökségi ülése után tájékoztatja a frakciókat az új köztársasági elnök megválasztásának eljárásáról - közölte a szocialisták frakcióvezető-helyettese.

Lukács Zoltán hozzátette: határozattervezetet nyújtanak be az Országgyűlésnek, amely szerint az államfői tisztségre jelölt politikusnak be kell tartania a demokrácia írott és íratlan szabályait, a sokféleséget tiszteletben tartva kell kifejeznie a nemzet egységét, és ki kell állnia az emberi jogok mellett.

Elvárásként fogalmazzák meg, hogy az új köztársasági elnök szuverén, konszenzuskereső és kompromisszumteremtő személyiség legyen, és ne pártpolitikus. A szocialisták korábbi kezdeményezésüknek megfelelően azt javasolják majd, hogy a parlament négyötödös többséggel válasszon köztársasági elnököt.


 

Forrás: MTI

Az akadémia elnöke azt üzente Lázár Jánosnak: higgadjon le!

 

Pálinkás József, az MTA elnöke, az első Orbán-kormány oktatási minisztere a Népszabadságnak adott interjújában a politikai hevülettől fűtött hirtelen kijelentéseket nem szeretné a tudomány elleni támadásnak értékelni.

Elmondta, hogy „a tudományos életben mások eredményeinek sajátként való feltüntetése a legsúlyosabb vétségek közé tartozik, csakúgy, mint a tudományetikai kódex által „fabrikáltnak nevezett", meghamisított eredmények kísérleti, valós megfigyelésekként való beállítása. Ez minden esetben a tudományos életből való kizárással járt, s akikről kiderült, hogy szándékosan ilyet követtek el, azokat a szakma megbélyegezte".

Lázár Jánosnak, aki önvizsgálatra szólította fel a tudományos élet képviselőit, higgadtságot javasol. A köztársasági elnöki poszttal kapcsolatban pedig talányosan annyit mondott, nem akar fogadni.

 

Forrás: Népszabadság/Hir24

Immár nyilvános a miniszterelnök diplomamunkája.

Itt olvasható Orbán szakdolgozata

Az orbanviktor.hu weboldalon mostantól teljes terjedelmében hozzáférhető Orbán Viktor szakdolgozata – áll a Miniszterelnökség sajtóközleményében.

Szijjártó Péter szerdán személyesen intézkedett azért, hogy az ELTE kiadja a miniszterelnök diplomamunkáját, mivel a Miniszterelnökség a sajtóból arról értesült, hogy nem adták ki az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának könyvtárában a kormányfő diplomamunkáját.

Orbán Viktor a honlapjára feltöltött dokumentumok alapján 1987. március 11-én, jeles eredménnyel védte meg Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (A lengyel példa) című szakdolgozatát. A kormányfő témavezetője Fellegi Tamás (a jelenlegi tárca nélküli miniszter) volt az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.

 

Forrás : MTI/Hír24

A Facebookon bizonyítja szakdolgozatát Gyurcsány Ferenc

A Schmitt-ügy kvázi folyományaként érte az a vád az egykori szocialista kormányfőt, hogy szakdolgozat nélkül kapta meg diplomáit.

„Ez itt a pécsi közgázos leckekönyv (index) államvizsgáról és a szakdolgozatról szóló bejegyzése. Nem volt túl fényes, de ezek szerint volt szakdolgozatom" – többek közt ezekkel a mondatokkal posztolta ki Gyurcsány Ferenc 1990-ben befejezett egyetemi tanulmányairól szóló indexét. A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán kiállított leckekönyv másolatában látszik, hogy az egykori szocialista miniszterelnök elégségest és közepest kapott szakdolgozatára, államvizsga-eredménye jó lett, oklevélminősítése pedig szintén jó. Egy másik dokumentumot is kiposztolt Gyurcsány a Facebookra. Ez a tanárképzőn készített szakdolgozatának bírálata, melyre jó érdemjegyet kapott.


Gyurcsány Ferenc közgázos leckekönyve (Forrás: Facebook)

Gyurcsány Ferencet – kvázi a Schmitt-ügy kapcsán – érte a vád a Pécsi Újság.hu hasábjain, miszerint szakdolgozat nélkül kapta diplomáját a volt kormányfő. A jobboldali kötődésű pécsi online lap néhány órával a köztársasági elnök lemondása után egy kommentelő állításaira hivatkozva kérdőjelezte meg, hogy az exminiszterelnök egyáltalán írt-e szakdolgozatot a pécsi egyetemen. A kommentelő szerint Gyurcsány a tanárképzőn és a közgázon „közös szakdolgozatot adott le".

Az Index a hír kapcsán megkereste a Demokratikus Koalíció elnökét, aki közölte: amint megtalálja, nyilvánosságra hozza szakdolgozatait.


Tanárképzős indexe (Forrás: Facebook)

 

Forrás : Hír24

Futótűzként járta be a világsajtót Schmitt Pál lemondásának híre.

 

A fejleményeket a lapok egyelőre nem kommentálták, csupán a hírt közölték. A német Frankfurter Allgemeine Zeitung internetes kiadása fő helyen hozta a hírt: A magyar államelnök Schmitt lemondott. A spanyol El Pais viszonylag hosszú anyagban számolt be a vezető hírek között, kitérve a kisdoktori dolgozattal kapcsolatos botrányra is.

Az olasz La Repubblica berlini tudósítója írt a magyar államfő beszédéről. Mint a cikk elején fogalmazott: "Hatalmas csapás érte a magyar nemzetikonzervatív vezetést és az autokratikus miniszterelnök Orbán Viktort", mert az Orbán és pártja, a Fidesz által választott elnök "bedobta a törülközőt".

A brit BBC a hír mellé egy rövid életrajzot is mellékelt. Az amerikai Washington Post az AP hírügynökségre hivatkozva kiemelte: a Fidesz jelenleg is tanácskozik a lemondásról. A román Adevarul csak egy szűkszavú hírt közöl, a szintén román Romania Libera viszont többször is megemlíti a plágiumbotrányt.

A határon túli magyar lapok mindegyike fő helyen hozta Schmitt Pál lemondását: a szlovák parameter.sk videót mellékelt, míg az erdélyi Krónika és a Vajdaság Ma csak képes hírként számolt be az államfő döntéséről.

 

Forrás: Hír24

Vizi E. Szilveszter, Pálinkás József és Martonyi János neve is felmerült. A döntés a Fideszé.

 

Hétfőn napirend előtti felszólalásában lemondott Schmitt Pál köztársasági elnök. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője két óra szünetet kért, hogy a frakció az új elnök mielőbbi megválasztása érdekében tanácskozhasson.

30 napja van az Országgyűlésnek

Az államfőt a törvény szerint a jelenlegi házelnök váltja, 30 napon belül pedig új államfőt kell választania az Országgyűlésnek. A jelöléshez 77 képviselői voks kell, ennyi honatyája jelenleg csak a Fidesznek van az Országgyűlésben. Ezután jön a kétfordulós szavazás. Az első körben akkor lesz új államfő, ha a parlamenti képviselők minimum kétharmada egy jelöltet támogat. Ha ez nem jön össze, akkor következik a második forduló: ilyenkor már elég a sima többség – tehát az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja. A győztes esküt tesz az Országgyűlésben, majd nyolc napon belül hivatalba lép.

Ez azt jelenti, hogy elvileg átmenetileg az a Kövér László tölti be az államfői tisztséget, aki 2010-ben végig Schmitt Pál megválasztása ellen volt. De a Fidesz-frakció akár azonnal is jelölhet új elnököt.

Áder, Pálinkás, Vizi E., Martonyi

A plágiumbotrány miatt lemondott elnök helyére Mesterházy Attila az elődjét, a 2005-ben a Fidesz által jelölt Sólyom Lászlót javasolta. Ő azonban nem lehet esélyes, nem véletlen, hogy 2010-ben Orbán Viktor már nem őt akarta a Sándor-palotában látni.

Két éve Áder János fideszes EP-képviselő, valamint Pálinkás József mai és Vizi E. Szilveszter korábbi MTA-elnök neve is szóba került a tisztségre. Sajtótalálgatások szerint a nemzet egységét kifejező államfői pozícióra most is felmerült a nevük.

Esetleges jelölt lehet Martonyi János külügyminiszter is. Lapunk fideszes forrásból úgy értesült, volt olyan forgatókönyv, amely szerint Schmitt Pál kitölti ciklusa felét, majd 2012 augusztusában Martonyi váltotta volna. Ez a váltás a botrány miatt könnyen előbb is bekövetkezhet. Egyes lapok szerint viszont Orbán Viktor továbbra is külügyminiszterként számít a politikusra.

 

Forrás: Hír24

Már Kövér László az ideiglenes köztársasági elnök. Este hétkor ötpárti egyeztetés lesz az államfőjelölésről. Percről percre.

 

17:45 - Már a NOB is vizsgálódik

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is fogja vizsgálnia a plágiumügyet, amely Schmitt Pál lemondásához vezetett, és ezek után dönti el, hogy tegyen-e bármilyen lépést a régi NOB-tag ellen - közölte hétfőn a lausanne-i székhelyű szervezet.

A NOB közölte: "be fogja kérni az üggyel kapcsolatos jelentéseket, tanulmányozni fogja azokat, majd fontolóra veszi, szükség van-e bármilyen lépés megtételére".

 

17:11

Schmitt Pál továbbra is köztársasági elnök marad. A törvény szerint ugyanis lemondása után is megilleti őt ez a titulus. No meg az 1,5 millió forintos havi fix, a lakáshasználat, a kocsi, a titkárság. Számoljon velünk!


Schmitt Pál utolsó napja államfőként, kattintson a képre!
Fotó: MTI / Beliczay László

17:03

Két fideszes képviselő, Szabó Tamás és Wittner Mária, valamint három KDNP-s - Hoffman Pál, Karvalics Ottó és Varga László - szavazott nemmel az államfő lemondási nyilatkozatára. A tartózkodó voksokat hat fideszes politikus, B. Nagy László, Csóti György, Csöbör Katalin, Kőszegi Zoltán, Meggyes Tamás és Sebestyén László adta le.

Ott volt, de nem nyomott gombot Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Horváth Zsolt kecskeméti képviselő, továbbá több ellenzéki politikus. Vajon mit csináltak?

16:46

Az MSZP a rendszerváltáskor képviselt álláspontjához visszatérve azt javasolja, hogy az emberek közvetlenül dönthessenek a köztársasági elnök személyéről. Ha pedig a kormánypártok nem támogatják ezt, azt szeretnék elérni, hogy négyötödös parlamenti többség kelljen az új államfő megválasztásához - jelentette be Mesterházy Attila elnök. Tóbiás József is erről beszélt a parlamenti szavazás előtt, jó húsz perccel korábban.

16:31

Végre szavaznak. Az államfő lemondási nyilatkozatát 338 igen, 5 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők. Nemmel voksolt két fideszes és három kereszténydemokrata képviselő, a tartózkodó szavazatokat pedig fideszes politikusok adták le.

Az új köztársasági elnök hivatalba lépéséig az államfői feladat- és hatásköröket Kövér László, az Országgyűlés elnöke gyakorolja, őt pedig a fideszes Lezsák Sándor alelnök helyettesíti a házelnöki poszton.

16:25

Lázár kiosztja az ellenzéket: "kibújt a szög a zsákból, nem a kisdoktori dolgozat zavarta Önöket, hanem az, hogy Schmitt Pál aláírta a törvényeket."

"Nem kevesebbre játszottak, mint egy ember becsületére...Önök térdig jártak egy ember becsületében" - fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője. Szavai szerint őmaga barátként is segíti a távozó államfőt az új doktori dolgozat elkészítésében.

16:18

A független, de amúgy DK-s Molnár Csaba szerint Schmitt a lehető legjobb döntést hozott azzal, hogy lemondott, hiszen egy erkölcsi válság végére tett pontot.

A Jobbik képviselője, Balczó Zoltán arról beszél a törvényhozás előtt, hogy a közvetlen államfőválasztás lenne a legjobb megoldás.

Az LMP-s Schiffer András pedig keményen beszólt a szociknak (is), amikor kijelentette: az elmúlt időszakban többször is előfordult, hogy valaki méltatlanná vált posztjára, mégis ragaszkodott hozzá.

16:11

A szabad enciklopédia villámgyorsan reagált a budapesti eseményekre. Kattitnson a Wikipédiára!

16:05

Lázár János ma is Schmittre szavazna. A többi között erről is beszélt a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság ülése után.

 

15:54

Ismét együtt a Ház! Mihez kezdenek Schmitt lemondása után? Kövesse élőben a parlament munkáját.

Lázár János azt javasolta, hogy még ma szavazzanak az államfő lemondásáról. Ehhez el kell térni a napirendtől. A honatyák és honanyák igent mondtak.

15:50

A Demokratikus Koalíció a demokrácia igazi sikerének tartja Schmitt Pál lemondását, amellyel szerintük megbukott az Orbán Viktor kormányfő "akaratát a végsőkig teljesítő" köztársasági elnöki modell - közölte Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke. Mint monda, kiderült, hogy még "Orbán Viktor következmények nélküli országában" sem lehet mindent megcsinálni.

15:31

Remegő tudósítók, kattogó fényképezőgépek, Schmitt lemond, Orbán megszólal. Az államfő bejelentése 2.0:

15:26

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége reméli, hogy a nemzeti erőforrás miniszter nem fogadja el a Semmelweis Egyetem rektorának, Tulassay Tivadarnak a lemondását, s ezzel megerősíti az egyetem autonómiáját.

15:21

Schmitt Pál hivatalosan is benyújtotta lemondását Kövér Lászlónak. A Magyar Országgyűlés elnökének címlett levelében az államfő annyit írt, hogy „Magyarország és a nemzet egysége érdekében köztársasági elnöki” megbízatásáról lemond.

15:14

Véget ért az ülősztrájk a Köztársasági Elnöki Hivatal előtt. Az LMP-s aktivisták és magánemberek korábban bejelentették, addig maradnak a Sándor-palota előtt, amíg Schmitt Pál nem távozik. Miután ez megtörtént, csomagolnak.


LMP-s aktivisták pénteken sátort vertek a Sándor-palota elött, képgaléria!
Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

15:05

Este 7 órától ötpárti megbeszélést tartanak az ellenzék javaslatairól - jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A Jobbik indítványozta, hogy közvetlenül válasszák meg a köztársasági elnököt, az MSZP pedig azt javasolta, hogy Sólyom László legyen ismét az államfő.

14:59

Nehéz ma boldogulni a Parlamentben. Gyakorlatilag elkerítették az üléstermi folyosót, oda újságíró be nem teheti a lábát - jelentette a Hír24 tudósítója. Közben futótűzként járta be a világsajtót Schmitt Pál lemondásának híre. Íme a részletek.

14:50

A Magyar Akkreditációs Bizottság (MAB) elnöke, Balázs Ervin szerint jogszerűen járt el a Semmelweis Egyetem, amikor visszavonta az államfő kisdoktori címét. Ha a javasolt felülvizsgálatot az adott egyetem nem végezte volna el, akkor a MAB indítványozhatta volna, hogy a miniszter kezdeményezze a bíróságnál az oklevél érvénytelenné nyilvánítását, de az egyetem intézkedett.

14:35

A köztársasági elnök hivatalos honlapja bájos zavarban van. Nincs nyoma annak, hogy lemondott Schmitt Pál. Aki elmélyülne az oldal információban, annak ajánljuk a "Két ország, egy család" című összeállítást.

14:28

Orbán Viktor nem kommentálta érdemben az államfő lemondását. Schmitt Pál parlamenti dolgozószobájából távozóban a miniszterelnök arra a kérdésre, ki lesz az államfő utódja, azt mondta az újságíróknak, hogy „kellő időben értesülnek róla”.

14:24

A parlament még megmakacsolhatja magát. Az államfői lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata szükséges. A honatyák elvileg kérhetik Schmittet, hogy fontolja meg a döntését.

14:18

Aligha mozgatja meg a piacokat Schmitt Pál bejelentése - véli a Royal Bank of Scotland felzárkózó térségi kutatórészlegének igazgatója. Timothy Ash szerint bár az ügy "kisebb csapással ér fel Orbán Viktor szempontjából", szinte biztos, hogy egy "Fidesz-barát" új jelölt követi majd a távozó államfőt. Ráadásul számos hasonló eset történt már az évek során a térségben.

14:10

Ki jöhet Schmitt Pál után? Vizi E. Szilveszter, Pálinkás József és Martonyi János neve is felmerült. Kattintson a részletekért.

14:00

A Fidesz-frakcióból származó információink szerint Schmitt Pál döntésében komoly szerepet játszott, hogy további dokumentumokkal álltak volna elő azok, akik a plágiumügyet kirobbantották, és ezzel tovább rombolták volna az államfő tekintélyét.

13:43

A parlament kétórás szünetet tart. Utána hivatalosan is döntenek a köztársasági elnök lemondásáról. Hogy ki váltja Schmitt Pált? Olvassa el korábbi cikkünket!

13:41

"Azzal kellene kezdeni, hogy megköszönjük. Köszönjük elnök úr!" - mondta Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője szerint méltó volt Schmitt Pál a tisztségre és ezt be is bizonyította az elmúlt két esztendőben. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a sportról bárki többet tudna, mint Schmitt Pál. Nem gondolhatják, hogy SP ne lett volna képes megírni egy dolgozatot – tette hozzá Lázár János, aki szerint nem futamodhat meg Tulassay Tivadar a SOTE hétvégén lemondott rektora.

13:39

A KDNP-s Harrach Péter Schmitt Pál elnöki méltóságát magasztalta, az államfői beszéd alatt hangoskodó ellenzéket letolta, amit a kormánypárti padsorok tapssal díjaznak. Szerinte érdemes volna azok doktoriját is megvizsgálni, akik olyan hevesen bírálták az imént lemondott köztársasági elnököt. Zárásként ismét Schmitt nagyságáról szónokolt a kereszténydemokrata politikus.

13:35

Mesterházy Attila, a szocik elnöke szerint az elmúlt másfél évben talán ez volt az első eset az országban, amikor nem párthovatartozás alapján formáltak véleményt a magyarok, a nemzet egységesen követelte az államfő távozását, és ez intő jel a kormányfőnek: a kétharmaddal sem lehet megtenni bármit. Megismételte korábbi nyilatkozatát: az MSZP közösen keresne új államfőt a demokratikus pártokkal, ők Sólyom Lászlót javasolják. Szerintük a korábbá köztársasági elnök kiemelt őrzője lenne a jogbiztonságnak.

13:29

A Jobbik szerint Schmitt-ügyben Orbán Viktor nem tehet úgy, mintha ahhoz semmi köze nem lenne. Vona Gábor megismételte: az elnöki hivatal intézménye annyira elveszítette hitelét, hogy nem elég másik embert találni, hanem közvetlenül kell államfőt választani.

13:22

"Szomorú napja van ma a magyar demokráciának. Többek között az önök viselkedése teszi szomorúvá" - ezzel kezdte Jávor Benedek az LMP frakcióvezetője a beszédét. Szerinte a kormánypártok az erkölcs vizsgáján megbuktak.

13:19

Kövér László házelnök láthatóan meghatódott a bejelentésen: helyreutasította az ellenzéki képviselőket. Az MSZP-sek nevettek és kivonultak a teremből. Az ülés folytatódik.


Fotó: Berecz Valter

13:17

Az államfő bejelentette: kötelességének érzi, hogy lemondjon. Schmitt Pál bejelentését vastaps fogadta a Parlamentben.

13:16

Az államfő bár korábban azt mondta a köztévének, nem perel, ezúttal bejelentette, bíróság elé viszi kisdoktorija ügyét. Ugyanakkor megismételte, 70 évesen is meg kívánja szerezni a doktori címet. Környezetvédelem és sport kapcsolata, a sport szerepe a fenntartható fejlődésben - nagyjából ez lesz a Schmitt Pál PhD-jének témája. Bejelentése közben nevetés hangzott el.

13:14

Az államfő szerint nem volt törvényi felhatalmazása az egyetemnek, mikor visszavonták kisdoktoriját. Korábban jeleztük, hogy a Magyar Akkreditációs Bizottság szerint jogszerűen járt el az SE.


Fotó: Kummer János

13:12

Schmitt: "Az én lelkiismeretem tiszta." A közösség érdekei mellett most magamért is ki kell álljak - mondja az államfő és felemlegeti a tényfeltáró bizottság állásfoglalását.

13:09

A köztársasági elnök az ártatlanság véDelmét emlegeti. (sicc!)

13:08

"Mi zajlik a háttérben?" - teszi fel a kérdést Schmitt Pál. Az államfő szerint sikerült félrevezetni a közvéleményt.

13:06

Schmitt Pál beszél - tájékoztatást ad. "Elnöki megbízatásomat önöktől kaptam, önök előtt tettem le az esküt kötelességemnek érzem, hogy tájékoztatást adjak" - mondta. Sportszerűtlenséget emleget.


Fotó: Berecz Valter

13:05

Kövér László megnyitotta az Országgyűlés ülését, köszöntötte a köztársasági elnököt.

12:55

15 perccel napirend előtti felszólalása előtt, pontban háromnegyed egykor megérkezett parlamenti dolgozószobájába Schmitt Pál köztársasági elnök. Arra a kérdésre, hogy lemond-e, újságíróknak úgy válaszolt: "Megtudják időben."

12:43

Délután egy órakor felszólal az Országgyűlésben Schmitt Pál. A köztársasági elnök még soha nem élt ezzel a jogával.

Schmitt-dosszié:
Forrás : Hír24

Hétfői hatállyal távozik posztjáról Dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora. Helyét a szenátusi ülésen megválasztott új rektor, Szél Ágoston veszi át.

A Schmitt-ügy miatt lemond a SOTE rektora

Lemond tisztségéről a Semmelweis Egyetem rektora, Dr. Tulassay Tivadar. Az ismert gyermekgyógyász professzor egy háttérbeszélgetésen újságírók előtt úgy fogalmazott: a tulajdonos minisztérium magára hagyta az egyetemet, ő maga pedig úgy érzi, elfogyott körülötte a levegő.

„Nem akarok hős lenni, de most az egyetem érdeke az első” – mondta Dr. Tulassay Tivadar. Hozzátette: a Schmitt Pál kisdoktorijának ügye miatt maradandó károkat szenvedhet a SOTE presztízse, ezt viszont nem engedheti meg magának egy olyan intézmény, amely számos külföldi hallgatót fogad, és amelyről ennek kapcsán negatív hírek jelentek meg több mértékadó lapban.

Tulassay Tivadar 2003 óta tölti be az egyetem rektori tisztségét. Megbízatása idén júniusban járna le,  az egyetem szenátusának csütörtöki ülésén meg is választották utódját, Szél Ágostont, aki eddig rektor helyettesként dolgozott. Vagyis a professzor döntése azt jelenti, hogy nem kívánja kitölteni a mandátumából hátrelévő három hónapot, hanem már most hétfőn átadja az irányítást utódjának.

Dr. Tulassay Tivadar azt mondta: úgy érzi, hogy az egyetem fenntartója és tulajdonosa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium magára hagyta az intézményt ebben a nagy horderejű ügyben. „Jeleztem a miniszter úrnak, hogy a Schmitt Pál kisdoktoriját vizsgáló tényfeltáró bizottság jegyzőkönyvét megküldöm a tárcának, és tőlük kérünk állásfoglalást az ügyben. Úgy gondoltam, a megfelelő konzekvenciák levonása a minisztréium hatásköre lett volna. A levél felbontatlanul jött vissza a miniszter úrtól. Ez volt az első jel. A második az volt, hogy bár Hofmann Rózsa államtitkár asszony részt vett a csütörtöki, szenátusi ülésünkön, a Schmitt Pál doktoriját érintő napirendi pont tárgyalása előtt elhagyta az épületet. Ezután viszont az államtitkárság soron kívül bekérte az ülés jegyzőkönyvét.”

Dr. Tulassay Tivadar elmondta: ő is támogatta a szenátus döntését, amelyet megalapozottnak és jogszerűnek tart, és azért maximális felelősséget vállal. „Nem akarom, hogy a személyem bármilyen formában is ártson az egyetemnek, ezért levonom a szükséges következtetéseket” - fogalamzott a professzor.

A rektor csütörtökön jelentette be Schmitt Pál kisdoktori címének visszavonását:

A rektor szerint az egyetem megítélése a nemzetközi sajtóban már így is sokat romlott az utóbbi napokban. Utalt a brit Economist cikkére, amelyben a szerző úgy fogalmazott: „a SOTE egy egér bátorságával nyúlt a Schmitt-ügyhöz.” „Még két ilyen mondat, és nem lesz több idegen nyelvű hallgatónk, pedig az ő befizetéseik jelentős részét képezik az egyetem költségvetésének” – mondta Dr. Tulassay Tivadar.

Fontosnak nevezte ugyankkor, hogy olyan ember álljon az egyetem élén, aki maradéktalanul élvezi az intézmény fenntartójának támogatását. Dr. Szél Ágoston anatómus professzor ilyen ember – tette hozzá a rektor.

Arra a kérdésre, hogy volt-e már példa arra, hogy valaki, akinek plágium miatt elvették a kisdoktori fokozatát, ugyanitt PhD-fokozatra pályázzon, a rektor kijelentette: a SOTE történetében nem emlékszik olyasmire, hogy bárkitől elvették volna a doktori fokozatát.

Ha szeretné végiglapozni a Schmitt-dossziét, itt megteheti.

Schmitt: Engem meg sem hallgattak !

A köztársasági elnök pénteken a köztévében azt mondta: méltánytalannak tartja, hogy az egyetem szenátusa úgy fosztotta meg a tudományos fokozatától, hogy őt magát meg sem hallgatta. „A szenátusnak az ilyen ügyekben nincs dolga az érintettel – mondta dr. Tulassay Tivadar. – A tudományos munkáknak önmagukért kell beszélniük. Egy professzort sem hallgatunk meg a kinevezése előtt.”

A kisdoktori értekezést vizsgáló tényfeltáró bizottság egyébként  felajánlotta a konzultáció lehetőségét az államfőnek, s a bizottság elnöke – a jegyzőkönyv tanúsága szerint - fent is járt a Sándor-palotában.

Dr. Fluck Ákos, a bizottság különvéleménnyel élő tagja így írt erről:

„Az egykori pályázó hivatalában fogadta a Bizottság elnökét. A Bizottság elnöke tájékoztatla a Bizottság tagiait, miszerint az egykori pályázó előadta, hogy álláspontja szerint a doktori esemény szabályszerúen zajlott. Előadta továbbá, hogy az értekezés személyes álláspontja és akkori információi szerint a korabeli szabályoknak megfelelően készült. Rögzítette, miszerint amennyiben az értekezés bármilyen formai hiányosságban szenvedett, úgy álláspontja szerint ennek tényére a témavezetőnek, valamint a bírálóknak nyomatékosan fel kellett volna hívniuk a figyelmét. Mivel ilyen jelzést nem kapott, jóhiszeműsége álláspontja szerint - nem kérdőjelezhető meg.”

 

Forrás : Hír24

Ha távozik posztjáról, akkor is használhatja a köztársasági elnöki titulust. És ez még nem minden!

Mindenképp államfő marad Schmitt Pál
Nem kell kérnie, mindent megkaphat

Schmitt jogosult lesz mindazokra a juttatásokra, amelyek korábban csak a mandátumukat kitöltött elnököket illették meg. Az általa szentesített sarkalatos elnöki jogszabály szerint egy volt államfőt ma már mindenféle időkorlát nélkül „havonta a mindenkori köztársasági elnöki tiszteletdíj havi összegének megfelelő mértékű pénzbeli juttatás" illeti meg.

Jelenleg a köztisztviselői illetményalap harminckilencszerese az államfő havi tiszteletdíja. Az illetményalap 38 650 forint, vagyis Schmitt Pálnak havonta bruttó 1 507 350 forint a fizetése - írja a pénzcentrum.hu.

Emellett dukál neki a "megfelelő lakáshasználati jog", az elmaradhatatlan lakásfenntartás, "személyes gépkocsi használat" sofőrrel, egy kétfős titkárság, valamint VIP egészségügyi ellátás illeti meg élete végéig. Schmitt Pál a köztársasági elnök elnevezést is használhatja.

Mindez csak akkor nem járna neki, ha kimondanák, hogy a személye összeférhetetlen a betöltött tisztségével, vagy ha megfosztanák a köztársasági elnöki poszttól.

 

Forrás : Hír24

A Semmelweis Egyetem szenátusa csütörtök délután úgy döntött, megfosztja kisdoktorijától a köztársasági elnököt. Az államfő egyelőre nem nyilatkozik.

 

Visszavonta a Semmelweis Egyetem Schmitt Pál köztársasági elnök úgynevezett kisdoktori címét – jelentette be Tulassay Tivadar, az egyetem rektora.

Az indoklás szerint mivel az államfő dolgozata nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, a tudományos munka módszereivel készített értekezés a szakmai és etikai kritériumainak nem felelt meg. Az egyetem szenátusa 33 igen 4 nem arányban szavazott a visszavonás mellett. Az egyetem, amint felhatalmazást kapott, 36 órán belül döntött a kérdésről – jegyezte meg Tulassay.

A rektor kifejtette: a szenátus a Magyar Tudományos Akadémia tudományetikai kódexének alapelveit tartotta szem előtt. Ezek megkövetelik a hatályos jogszabályok és tudományetikai normák betartását, a felkészültséget és a feddhetetlenség megőrzését. A normák megsértését az egyetem elítéli és szankcionálja – tette hozzá.

Mivel a Semmelweis Egyetem szerint, az ügyben illetékes miniszter, Réthelyi Miklós felbontás nélkül visszaküldte a Schmitt Pál kisdoktori címével kapcsolatos tényfeltáró jelentést, a doktori tanács pedig csütörtökön reggel indítványozta a visszavonást, a testület kötelességének tartotta a végleges rendezést.

Tulassay a tényfeltáró munkáról is beszélt. Elmondása szerint azért tartott hosszú ideig a bizottság tevékenysége, mert a disszertációban szereplő bibliográfia eredeti példányait be kellett szerezni.

A Semmelweis Egyetem a kisdoktori cím visszavonásával lezártnak tekinti az ügyet.

Schmitt Pál csütörtökön este 10 órakor érkezik haza hivatalos dél-koreai útjáról. A frankfurti reptéren az MTI Hírcentrum tudósítója interjút kért a köztársasági elnöktől, de ő nem nyilatkozott. Hivatalának képviselői azt mondták: előbb szeretnék megismerni az egyetem döntésének indoklását. Utána tájékoztatják majd a sajtót.

Orbán: a köztársasági elnök személye sérthetetlen

A magyar alaptörvény szerint a köztársasági elnök személye sérthetetlen, én pedig ehhez tartom magam - mondta Orbán Viktor kormányfő arra a kérdésre, hogy szerinte le kellene-e mondania posztjáról Schmitt Pálnak. A miniszterelnök erről a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának csütörtöki döntését követően, de még a szenátus döntését megelőzően nyilatkozott a a Petőfi Népének.

Örül az MSZP...

A Magyar Szocialista Párt örömmel és egyetértéssel fogadta a Semmelweis Egyetem szenátusának határozatát, amely szerint a testület elsöprő többséggel Schmitt Pál doktori címének megvonása mellett döntött - közölte a párt az MTI-vel csütörtök este.

Az MSZP közleménye szerint meggyőződésük, hogy az államfő plágiumának minden kétséget kizáró bebizonyosodása után a testület csupán ezt az egyetlen döntést hozhatta. Bízunk benne, hogy a szenátus által hozott korrekt ítélet a köztársasági elnök pozíciója fölött rendelkező kormánytöbbség tagjait is felelős politikai cselekvésre ösztönzi. Ellenkező esetben az MSZP továbbra is népszavazást kezdeményez annak eldöntésére, hogy az emberek méltónak találják-e még a jelenlegi államfőt tisztsége betöltésére - olvasható a közleményben.

 

Forrás: Hír24/MTI

A LMP által rendezett villámcsődület közös doktori esküvel ért véget a Kossuth téren.

Több százan jelentek meg az LMP által meghirdetett flashmobon, amelyet a Schmitt Pál köztársasági elnök elleni plágiumvád ügyében kiadott bizottsági jelentés kapcsán rendeztek a budapesti Kossuth téren. A villámtüntetés este hét órakor kezdődött. A demonstrálók többször is felszólították az államfőt a távozásra. Alig fél órával a kezdés után a tüntetés egy doktori esküvel ért véget, amelyet az összegyűlt tömeg közösen mondott el – jelentette a Hír24 tudósítója a helyszínről.


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Az MTI beszámolója szerint a flashmobon elsőként felszólaló Bálint Gergely, az LMP aktivistája Orbán Viktor miniszterelnök korábbi szavait idézte, amelyek szerint "az elmúlt évtizedben Magyarországot sokan nevezhették következmények nélküli országnak. Sok millió magyar dolgozik keményen és törekszik a becsületes életre, és a nemzet csak akkor lehet erős, ha a szabályok mindenkire vonatkoznak, ezért a kiskapukat be kell zárni".

Bálint Gergely, aki arról beszélt, hogy "Magyarországot bepalizták" felkonferált két "igazi doktort". Közülük az első Erőss Gábor, az LMP választmányi tagja volt, aki bemutatta saját doktori disszertációját. A politikus kijelentette, hogy a 661 oldalas munka elkészültét az ő esetében hat és fél éves kutatómunka előzte meg. "Minden doktortársam nevében kikérem magamnak, hogy egy csaló, aki nem maga írta a disszertációját, ezt a doktori címet továbbra is viselje" - mondta a jelenlévők füttyel vegyes tapsa közepette. Erőss Gábor azt hangoztatta, hogy az ügyben nem csak Schmitt Pál, de Orbán Viktor és a Fidesz is felelősséget visel. A politikus szerint nemcsak a köztársasági elnöknek kell lemondania, de azoknak is, akik államfővé választották, illetve azoknak akik olyan törvényeket szavaztak meg a parlamentben, amelyekre "nem kért és így nem is kaphatott felhatalmazást a választóktól".

Végül Szél Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője lépett a mikrofon elé, aki azt hangsúlyozta, hogy ő hét éven keresztül írta doktori disszertációját. "Innentől kezdve maximálisan visszautasítom azt, hogy Magyarország köztársasági elnöke fogja magát és lopott holmikkal ékeskedik" - jelentette ki a politikus, aki a "teljes tudományos közösség arconcsapásának" nevezte, hogy Schmitt Pál még mindig államfő lehet. Végül leszögezte, hogy a köztársasági elnöknek le kell mondania, mert "nincs helye Magyarországon a közszereplők körében".

Bálint Gergely, aki az esemény végén egy átírt doktori eskü szövegét olvasta fel, megkérte az egybegyűlteket, hogy mondják azt utána. Emellett felajánlotta, hogy aki a helyszínen aláírja az LMP népszavazási kezdeményezését, az "kisdoktori", aki pedig elvisz egy gyűjtőlapot és azt másokkal is aláíratja, az "nagydoktori" címet kap. Az esemény alatt a parlament egyik ablakából az LMP három országgyűlési képviselője - Vágó Gábor, Dorosz Dávid és Szilágyi Péter - egy "Következmények nélküli ország? - Népszavazás 2012" feliratú transzparenst lógattak ki.

Fotó: Hír24

Az államfő plágiumügyét vizsgáló, Semmelweis Egyetemen felállított bizottság kedden hozta nyilvánosságra jelentésének összefoglalóját, amely szerint Schmitt Pál 1992-ben lezajlott doktori eljárása formailag megfelelt az akkori gyakorlatnak. A dokumentumból kiderül, hogy a hivatkozott jogszabályok alapján a köztársasági elnök annak idején ugyan nem kaphatta volna meg a címet, de a bizottság szerint ez nem Schmitt Pál hibája, hanem az egyetemé. Az államfő tehát plagizált, de doktor maradhat.

A tényfeltáró bizottság jelentését megismerve a Fidesz lezártnak tekinti az ügyet . A kisebbik kormánypárt, a KDNP közleménye úgy fogalmazott: a köztársasági elnök kisdoktoriját vizsgáló bizottság jelentése megnyugtató lezárása lehet azon felvetéseknek, amelyek szerint kérdéses az államfő dolgozatának eredetisége.

Az ügy kapcsán estére flashmobot hirdető LMP véleménye szerint Schmitt Pál mind a doktori címre, mind a köztársasági elnöki pozícióra méltatlanná vált.

A Jobbik szerint a köztársasági elnök kisdoktorijának ügyében felállított bizottság megállapította, hogy a plagizálást, csak "ebből röhejes következtetéseket von le". De a tény is elegendő ahhoz, hogy Schmitt lemondjon posztjáról - tette hozzá a párt szóvivője.

Az MSZP elnöke, Mesterházy Attila úgy vélte, ha Schmitt Pál ebből a helyzetből tisztességes módon akar kikerülni, le kell mondania posztjáról, a Fidesznek pedig az a felelőssége, hogy egy morális tartással rendelkező embert válasszon meg államfőnek.

A Demokratikus Koalíció részéről Molnár Csaba közölte: ha az államfő egy héten belül nem mond le, pártja jövő kedden az elnöki hivatal előtt "a választópolgárok tömegének erejével fogja tiszteletteljesen felszólítani a távozásra".

A Hír24 által megkérdezett politikai elemzők eltérő forgatókönyveket vázoltak ugyan a köztársasági elnök plágiumbotrányának hatásairól, de a végeredmény hasonló. Schmitt Pál valószínűleg nem fog lemondani, a Fidesz kiáll mellette, de nő a feszültség a párton belül.

 

Forrás : Hír24/MTI

Keresés