Dakar: Szalay közel a Top20-hoz

Szegény Robby Gordont az ág is húzza

A motorosoknál Despres és Coma még üti-vágja egymást, a Dakar többi kategóriájában viszont már megvan, kinek kéne nyernie. Szalayék Peruba érve is nagyot mentek, a Hummer-csapat bezzeg lógó orral utazhat majd haza.

Csak, hogy legyen valami halvány fogalmunk arról, milyen is a homokozás Peruban...

Csak, hogy legyen valami halvány fogalmunk arról, milyen is a homokozás Peruban...

     A Dakar-rali története 27. országát fedezi fel a napokban, hiszen a negyedik dél-amerikai kiadás versenyben maradt résztvevői Chiléből átkeltek Peruba, s már igen közel vannak a vasárnapi, limai célhoz. Arica és Arequipa között - kategóriától függően - 120-171 km összekötő és 432-534 gyorsasági kilométert kellett megtenniük, és az autósoknál egyre előkelőbb pozícióba érő, a Darázsi-féle versenykamion támogatása nélkül maradt Szalay, Bunkoczi, Opel egység ismét kiválóan teljesített.

Robby Gordon vélhetően csak tisztességből is végigmegy, de győzni már semmiképp sem tud. Miért van az embernek olyan érzése, hogy a francia szervezésű versenyt franciának kell nyernie? Nem vitás, Peterhansel és a Mini is nagyon gyors, de a Hummerben nem most alkalmazzák először a szabálytalannak talált, a guminyomás menet közbeni állítására alkalmas berendezést... Gordon 5 percre megközelítette Peterhanselt, erre jött az elmeszelés

Robby Gordon vélhetően csak tisztességből is végigmegy, de győzni már semmiképp sem tud. Miért van az embernek olyan érzése, hogy a francia szervezésű versenyt franciának kell nyernie? Nem vitás, Peterhansel és a Mini is nagyon gyors, de a Hummerben nem most alkalmazzák először a szabálytalannak talált, a guminyomás menet közbeni állítására alkalmas berendezést... Gordon 5 percre megközelítette Peterhanselt, erre jött az elmeszelés

      "Vízválasztó nap volt a mai. Az előzetesen kiadott útvonaltervben nem nagyon volt dűne, aztán csak előkerültek valahonnan azok az óriási, nagyon puha homokhegyek. Amikor megláttuk, azonnal megálltam, hogy leengedjük a kerekeket. Hárman megelőztek, de ők utána ott ástak, amikor mi vígan elmentünk mellettük" - idézi Szalay Balázst a dakar.hu, aki még azt is hozzátette, ezek után beértek egy mély homokos részre, ahol három Buggy ásott. Azokat szlalomozva kerülte ki a páros, az egyiktől csak néhány centire volt, de a magyar pilóta tudta, ha elveszi a gázt, akkor jöhet az ásás...

     "A második szakasznak volt egy sziklás része, amelyen sokszor kétesélyes volt, hogy az autó leesik a szakadékba, vagy fent marad az úton. Laci a vége felé már nem is mondta, hogy balra menjünk vagy jobbra, hanem csak azt, hogy türelmesen, türelmesen, türelmesen. Igaz, volt alapunk az óvatosságra, mert a végén csak ráugrattunk egy köves dombra és eltörtük az egyik rugót. Összességében azonban elégedett vagyok a nappal, hiszen az volt a cél, hogy végigmenjünk, és végigmentünk. Persze, nem mondom, hogy nem volt stresszes."

Az elmúlt évek sormintája szerint idén a képen látható Despres-nek kell nyernie, azonban Coma nem hajlandó belenyugodni, s kitartóan üldözi a nagy riválist

Az elmúlt évek sormintája szerint idén a képen látható Despres-nek kell nyernie, azonban Coma nem hajlandó belenyugodni, s kitartóan üldözi a nagy riválist

      Az autósoknál különben a tizedik Dakar-sikerére hajtó Peterhansel növelte az előnyét, a még szerdán szabálytalanságon (nem homológ keréknyomás-állító rendszeren) ért, s kizárással fenyegetett Robby Gordon egy órát szerelt bent a dűnék közt, így az abszolút dobogóról is lecsúszott. Al-Attiyah kiesett, Gordont kizárták (tán mert nagyon is fenyegette Peterhansel győzelmét?) - a Hummer-csapat lógó orral utazhat haza.

     A quadosoknál csak a szokásos történt; a kamionosoknál jobb későn, mint soha alapon a Kamaz feltámadt, de az Iveco végső diadalát nem veszélyezteti semmi és senki. A motorosoknál Despres 2 perccel növelte előnyét Comával szemben - a záró szakaszokon még lesz haddelhadd. Pénteken a fiúk-lányok megnézik a Nazca-vonalakat, s homokoznak egy nagyot a dűnék tengerében, az összekötő és a szelektív hossza 259-412 és egységesen 245 km.

A 11. szakasz eredménye, motorosok (élmezőny)

  1. Despres (francia, KTM) 4:03:37 ó
  2. Farres Guell (spanyol, KTM) + 1:39 p
  3. Coma (spanyol, KTM) + 2:01 p

Quadosok

  1. A. Patronelli (argentin, Yamaha) 4:54:45 ó
  2. M. Patronelli (argentin, Yamaha) + 31 mp
  3. Maffei (argentin, Yamaha) + 18:57 p

Autósok

  1. Peterhansel, Cottret (francia, Mini) 3:56:53 ó
  2. Roma, Perin (spanyol, francia, Mini) + 3:44 p
  3. Dos Santos, Fiuza (portugál, Mini) + 8:56 p
  • ...17. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel) + 1:06:47 p

Kamionosok

  1. Kargyinov, Gyevjatykin, Mokjejev (orosz, Kamaz) 3:52:50 ó
  2. Stacey, Van Goor, Der Kinderen (holland, Iveco) + 3:03 p
  3. Biasion, Huisman, Albiero (olasz, holland, olasz, Iveco) + 5:02 p

Összetett állás, motorosok (élmezőny)

  1. Despres 37:11:16 ó
  2. Coma + 2:22 p
  3. Rodrigues (portugál, Yamaha) + 1:08:40 ó

Quadosok

  1. A. Patronelli 45:23:40 ó
  2. M. Patronelli + 1:20:00 ó
  3. Maffei + 2:10:43 ó

Autósok

  1. Peterhansel, Cottret 32:38:05 ó
  2. Roma, Perin + 22:49 p
  3. De Villiers, Von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota) + 1:11:01 ó
  • ...22. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel) + 14:06:49 ó

Kamionosok

  1. De Rooy, Rodewald, Colsoul (holland, holland, belga) 37:51:55 ó
  2. Stacey, Van Goor, Der Kinderen + 55:58 p
  3. Ardavicsusz, Kuzmics, Turlubajev (kazah, orosz, kazah, Kamaz) + 1:20:29 ó

 

Forrás : www.autonavigator.hu

A hírt szerkesztette: Kántor István

Kalandos szombat a dűnék között

Az autósoknál a Dakar-rali 7. szakaszán al-Attijah győzött, összetettben továbbra is Peterhansel vezet. A magyar kamion a sivatagban éjszakázott.

Kalandos szombat a dűnék között
(DPPI)

A mezőny tulajdonképpen egy pihenőnap után vágott neki a szombati, 598 km-es távnak, miután az Andokban tapasztalható rossz időjárási körülmények miatt a 6. szakaszt törölték.

A mély homok és a dűnék között előretörtekca kétkerék-meghajtású, de nagyon magyas építésű Hummerek, a címvédő katari Nasszer al-Attijah nyerte a szakaszt csapattársa, az amerikai Robby Gordon előtt.

Az összetettben élen álló, kilencszeres Dakar-győztes francia Stéphane Peterhansel hamradik helyen hozta be a Minit, és a szakasz után több mint tíz perccel vezetett a lengyel Krzysztof Holowczyc (Mini) előtt.

 

Al-Attijah egyre jobban összeszokik a Hummerrel:

A motorosoknál tovább csökkent Cyril Després előnye, a spanyol Marc Coma megnyerte a szakaszt, és már csak szűk 8 percre van a franciától.

Melós napon van túl a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs. A tizenegyedik Dakarját teljesítõ pilóta a régi szép idõkben érezhette magát, amikor éjszaka mászta a dűnéket úgy, hogy a navigátora elõtte sétált, nézte, hogy merre menjenek.

A páros számításaik szerint az 59. helyen fejezte be a szakaszt, s az egyik utolsó volt, aki még ki tudott jönni - a többiek a homokban éjszakáztak, ha jót akartak maguknak. A Copiapó–Copiapó hurokszakasz végén ugyanis olyan hatalmas dűnék állták a versenyzõk útját, amelybe még a tapasztalt pilótáknak is beletört a bicskájuk.


A Szalay, Bunkoczi kettős megküzdött a homokkal


A kettéosztott szakasz elsõ részén száz kilométerig a páros nem tudta a saját tempóját autózni, akkora por volt elõtte, hogy szinte semmit sem látott. Az utolsó harmincon aztán megjött az oldalszél, s akkor kezdõdött Szalayék számára a verseny. A magyar páros a 23. helyen zárta az elsõ rész-szakaszt, s a sikertörténet folytatódhatott volna a dűnék között.

"Nagyon nehéz szakasz volt. A homokkõ hegyek lefelé jövõ oldalán olyan letörések voltak, hogy alig lehetett róluk lejönni. Az autó négy kerékkel csúszott lefelé, a dűne alján sem lehetett lendületet venni, mert ott is törés volt, úgyhogy lassan leereszkedtünk, majd vettünk egy kis lendületet, de persze azzal nem ment fel az Antara a csúcsra.

Úgyhogy ledöntöttük az autót, de fogalmunk sem volt, mi van ott. Visszatért a régi érzés, hogy éjszaka botorkálunk a dűnék között, keresünk egy halvány fénypontot a horizonton. Ezt azért annyira nem szeretem" - vallotta be Szalay.

S ez a helyzet azért állhatott elõ, mert húsz kilométerrel a cél elõtt az autóban eltört a jobb hátsó féltengely. Szalay és Bunkoczi ment felfelé a dűnén, a pilóta kapcsolt egy egyest, amikor az autó megállt. Elõször azt hitték,a kuplung ment tönkre, de aztán kiderült, hogy féltengelytörés.

„Nekiálltam kicserélni a féltengelyt, Laci meg közben visszament a pálya azon szakaszára ahol a legtöbben átmentek a dûnén, nehogy Darázsi Zsoltiék elkerüljenek minket. Aztán kiderült, hogy az egyik csavar menetét teljesen megette a homok, úgyhogy egy kisreszelõvel - alig volt nagyobb egy körömreszelõnél – elkezdtem menetet reszelni. A végén aztán, ahogy már említettem, jött a sötétben botorkálás."

A csapat versenykamionja, a Darázsi Zsolt, Hoffmann Péter, Vörös Ferenc trió a dűnék között éjszakázik és reggel folytatja az útját, amikor felkel a nap. Így látta a legjobbnak a csapat.

Vasárnap "hivatalos" pihenőnap következik.

Dakar-rali, 7. szakasz, Copiapo-Copiapo (598 km, gyorsasági: 444 km)
Autósok:

1. Nasszer al-Attijah (katari, Hummer) 3:26:57 óra
2. Robby Gordon (amerikai, Hummer) 7:30 perc hátrány
3. Stéphane Peterhansel (francia, Mini) 7:53 p h.
Összetett:
1. Peterhansel 15:32:53 óra
2. Krzysztof Holowczyc (lengyel, Mini) 11:22 p h.
3. Gordon 13:09 p h.

Motorosok:
1. Marc Coma (spanyol, KTM) 3:51:35 óra
2. Cyril Despres (francia, KTM) 2:03 p hátrány
3. Paulo Goncalves (portugál, Husqvarna) 2:49 p h.
Összetett:
1. Despres 18:12:38 ó
2. Coma 7:48 p h.
3. Helder Rodrigues (portugál, Yamaha) 49:39 p h.

 

Forrás : Opel Dakar Team/Sport24

Ford Focus 2 literes fogyasztással


             A Ford Amerikában megkezdte első elektromos autójának értékesítését, a Focus Electric Európába 2012 végén érkezik. A gyár ehhez kapcsolódóan számos részletet közölt a járműről. A autóba 100 kW (136 LE) teljesítményű villanymotor és 23 kWh-os lítiumion akkumulátor kerül. Az elektromos Focus maximális sebessége 136 km/óra, így nem csak városi használatra alkalmas.


Ami igazán izgalmas, hogy a Ford közlése szerint ez az eddigi legtakarékosabb villanyautó, energiafelhasználása csupán 2,35 l/100km-nek megfelelő üzemanyag-fogyasztással egyenlő. A modell hivatalos hatótávolságát, illetve ekvivalens üzemanyag-fogyasztását még nem véglegesítették, azt majd az első modellek kiszállításakor teszik meg.

    

Ugyanakkor a gyár által megadott előzetes adatok vonzóvá teszik a Focus Electric modellt. A Ford számítása szerint 1000 forintnyi üzemeltetési költséggel 128 km távolságot tehet meg, míg egy hasonló, de 7,8 l/100km átlagfogyasztású modell esetében az azonos távolságra eső üzemeltetési költség megközelítheti a 4000 Ft-ot.

     Az elektromos Focus másik érdekessége, hogy jár hozzá gyorstöltő, amelynek használatával akkumulátorai 3-4 órán belül (azaz a Nissan Leafnél kétszer gyorsabban) teljesen feltölthetők. A modellhez a Microsoft által kifejlesztett töltőrendszer révén az Egyesült Államokbeli ügyfelek könnyedén tölthetik fel autójuk akkumulátorát olcsóbb tarifájú elektromos árammal, a rendszer bevezetését Európában is tervezik.


A jövőben az ilyen, intelligens töltési gyakorlatok alkalmazásával az energiaszolgáltató cégek pontosabban felmérhetik és tervezhetik az elektromos autók töltésének betudható plusz hálózati terhelést. Emellett Amerikában a Ford és a SunPower Corp. közösen egy olyan, háztetőn elhelyezhető napelem-rendszert kínál, amely lehetővé teszi, hogy a Focus Electric vásárlói tiszta, megújuló forrásból származó elektromos energiával töltsék fel járművük akkumulátorát.

 

     Az autóhoz  kifejezetten a villanyautó-tulajdonosok speciális igényeit figyelembe véve fejlesztettek vezetőtájékoztató rendszert. A vezető a navigációs rendszerben megadhatja tervezett úti célját, beleértve a töltőpontokat, és a rendszer tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogyan érheti el az ehhez szükséges hatótávolságot - illetve jelzi, ha a tervezett útvonalat módosítani kell.

     A tulajdonos a távolból is folyamatosan kapcsolatot tarthat autójával, egy mobiltelefonos alkalmazással, így többek között lekérheti a jármű állapotát, a telepek töltési szintjét, az aktuális hatótávolságot stb., de a szolgáltatás révén a felhasználók a hálózati energia segítségével fűthetik fel vagy hűthetik le a töltőre csatlakoztatott autó utasterét, a klíma távvezérlésével.

 

Forrás : vezess.hu

Már a navigáció is megérti, ha beszélünk hozzá

      Az iGO primo legújabb funkciója felismeri az egy összefüggő mondatban elhangzott címeket, ezáltal fokozott kényelmet, illetve találati arányt biztosít.

        Aki mostanában divatos és egyben praktikus újdonságot akar bemutatni, az az Apple Siri megoldása után valamilyen hangvezérléses funkciót ad ki. Bár a Siri még nem tud magyarul, a Nuance remekül működő iPhone-os szoftverei annál inkább. És ugyanezen a beszédfelismerő motoron alapul az iGO újítása is.

     Az új úticél-meghatározó rendszer tovább bővíti a szoftver hangfelismerő képességeit, és valódi előrelépést jelent a hangirányítás alkalmazásában. Ez az első off-board megoldás, amely az iGO primo menükezeléséhez kapcsolt hangalapú utasításokkal teszi lehetővé a navigációs készülékek könnyed és zavartalan irányítását.

    

        Korábban a felhasználóknak követniük kellett a navigációs készülékük instrukcióit, külön-külön megadva a város és az utca nevét, valamint a házszámot. Ráadásul mindezt kénytelenek voltak hosszú szünetekkel tagolni, amíg a szoftver felismerte és feldolgozta a bemondott adatokat. Ezzel ellentétben az új funkció felismeri az egy összefüggő mondatban elhangzott címeket, amivel még egyszerűbb használatot és nagyobb címfelismerési arányt biztosít.

    Az onboard beszédfelismerő technológián alapuló funkció egyaránt alkalmazható adatkapcsolatot használó és azzal nem rendelkező navigációs megoldásoknál. Az iGO primo támogatja a Nuance nyelvi portfólióját is: 20-nál több európai, ázsiai és amerikai nyelven képes a beszédfelismerésre, míg a TTS funkció több mint 30 nyelven áll rendelkezésre.

 

Forrás : www.technet.hu

Szerző: Balogh Csaba

Hol kötelező a téli gumi, hólánc

Hol kérik a hóláncot ?


       Az ünnepek közeledtével sokan döntenek úgy, hogy autóval indulnak téli sportolni, ezért nem árt tisztában lenni a szomszédos országok közlekedési előírásaival. "Érdemes előrelátónak lenni a téli felszereléseket illetően, nem tanácsos téli abroncs és hólánc nélkül elindulni a környező síterepek felé" - inti óvatosságra az autósokat a síszezon közeledtével a LeasePlan Hungária Zrt. sajtóközleménye.

Szlovákia

Északi szomszédunknál összefüggő hótakaró vagy jegesedés esetén már kötelező a téli gumi, így indulás előtt érdemes a várható időjárásról tájékozódni.

Ausztria

Errefelé szigorúbbak a szabályok és a gumik állapotát már a határ közelében ellenőrizhetik a rendőrök. Bár általános kötelezettség téli abroncs tekintetében nincs nyugati szomszédunknál, de hófedte, jeges utakon november 1-je és április 15-e között előírás a hólánc és a téli gumi használata.



Szlovénia

Errefelé is szigorúak az előírások, itt november 15-től március 15-ig kötelező a téli gumi, 5 centiméternél nagyobb hó esetén pedig a hólánc is, amit szintén ellenőrizhetnek a határon.

Németország

A hóval borított jeges utakon általában előírják a téli gumit, de általánosan nem kötelező a használata. Ennek ellenére, ha a kerekeken lévő abroncsokat a német rendőrök az aktuális időjárási feltételekhez nem találják megfelelőnek, 30 eurós bírságot is kiszabhatnak.

Franciaország

A hegyi utakon és télies időjárási körülmények között előírás a téli abroncsok és a hólánc használata, ezt táblával jelzik is az adott útszakasz előtt. A hóláncot a kötelező tartozékok közé sorolják, és a táblával jelzett szakaszokon használata kötelező.

Svájc

Téli gumi témában Svájc nem ismer kompromisszumot. Aki a nem megfelelő gumik miatt akadályozza a közlekedést, magas bírságra számíthat. Ha valaki nyári gumival okoz balesetet a havas, jeges úton, akár őrizetbe is vehetik. A hólánc használatára mindig táblák figyelmeztetnek.

Olaszország

Az utakon az időjárástól függ, hogy szükséges-e a téli gumi, azonban a sípályákhoz vezető hegyi utakra többnyire előírás annak használata. A hólánc megléte is  kötelező lehet, így mindenképpen ajánlott bepakolni a csomagtartóba.

Nem mindenhol kötelező a téli gumi, de jobb, ha van

További kellemetlenségek elkerülése végett elindulás előtt az akkumulátor állapotát is érdemes ellenőriztetni. Így megelőzhető a hidegben való hosszabb állás utáni indítási probléma. Síelés közben is biztonságban tudhatjuk magunkat és szeretteinket, ha utazás előtt kiváltjuk az Európai Egészségbiztosítási Kártyát, amellyel az EU egy másik tagállamában vagy szerződő államban a magyar egészségbiztosítás terhére vehetünk igénybe bizonyos - orvosilag szükséges - egészségügyi szolgáltatásokat.

     Jó tudni, hogy a Magyarországon megkötött gépjármű-felelősségbiztosítás az Európai Unió valamennyi tagállamában, valamint Svájcban is érvényes. Az EU-n belüli utazáshoz szükség van a biztosítást igazoló zöld kártyára, mert baleset esetén ezzel igazolható a kötelező felelősség biztosítás érvényessége. Célszerű az otthoni biztosítótársaságtól beszerezni az európai baleset-bejelentő lapot, így a külföldön bekövetkezett baleset esetén ez a szabványdokumentum megkönnyíti a helyszíni nyilatkozattételt.

     A flottaautók esetében jó, ha rendelkezünk a tulajdonos által kiállított igazolással is, amely nevesíti a vezetőt és azt, hogy a gépjárművet külföldön is használhatja. Horvátország kivételével az EU-n kívüli országokba történő utazáshoz közjegyző által hitelesített, a gépjármű tulajdonosa által kiállított meghatalmazás szükséges.

 

Forrás : www.vezess.hu

Drágul az autópálya-matrica jövőre !!!

Megszűnik a négynapos autópálya matrica !!!

     A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tervei szerint januártól drágul az autópálya-matricák ára, megszűnik ugyanakkor a négynapos jogosultság. A legrövidebb időszakra szóló e-matrica tíz napos.

     A tervek szerint január elsejével az euró/forint árfolyam változásához igazodva átlagosan 7,5 százalékkal emelkedik az autópálya e-matricák díja. A díjstruktúra legfontosabb újdonsága, hogy a heti (10 napos) termék fenntartása mellett megszűnik a 4 napos jogosultság a D1 kategóriában - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Balatoni hétvége: 1650 - Ft helyett 2975 - Ft !!!

     Így a személygépkocsira váltható legolcsóbb e-matrica a két hétvégét magába foglaló heti (10 napos) e-vignetta lesz. 1650 forint helyett így 2975 forintba kerülhet majd egy hétvégi autópálya-használat a balatoni kiruccanáshoz.

     A magyarázat szerint az új konstrukció igazodik a környező országok, elsősorban Ausztria útdíj-rendszeréhez. A módosítások az úthálózatok üzemeltetésével, karbantartásával járó feladatok fenntartható finanszírozása érdekében szükségesek a tárca szerint.

    Mint a minisztérium közleményében fogalmaz: az uniós szabályozás a matricák árait a közösségi valutában határozza meg, a változással ehhez igazodnak a forintban megszabott árak. A döntő részben külföldi teherautósok által vásárolt 1 napos jogosultság esetében az irányelv adta tűréshatár kihasználásával, 12 százalék feletti mértékben emelkednek a díjtételek.

  A még matricás útdíjfizetési rendszert használó európai országokban a legrövidebb érvényességű, teljes hálózaton használható matrica a heti jogosultságot adó. A környező országokban megvásárolható legrövidebb jogosultság Ausztriában 10 nap, Szlovákiában és Szlovéniában pedig 7 nap.

     Így az átutazók lényegesen kedvezőbb feltételek mellett vehetik igénybe Magyarország gyorsforgalmi útjait, mint ahogyan a magyar autósok közlekedhetnek a külföldi utakon. Hiszen nálunk egy átutazó megúszhatja jelenleg 1650 forintból, míg Csehországban 3450 - Ft, Szlovákiában 2300 - Ft, Szlovéniában 4800 - Ft, Ausztria esetében 2720 - forint a legolcsóbban megvásárolható jogosultság.

     Ezért a személygépkocsira váltható legolcsóbb e-matrica a továbbiakban a két hétvégén át használható heti lesz. A motorkerékpárosok kedvezményes, félárú jogosultsága a heti matricára is érvényes lesz.

2012. január 1 -jétől érvényes bruttó díjtételek (Forint/db):

    A minisztérium tervezett jogszabályi változásaival szűkül az állami szektor díjmentesített járműveinek köre. Szigorodik a díjellenőrzés, több szervezet, így pl. a rendőrség is jogosult lesz rá.

    A tervek között a magyar autósok számára pozitív változások is szerepelnek. A jövőben lehetőség nyílik az elővásárolt e-matricák visszaadására. A díjköteles útszakaszt jóhiszeműen, sorozatosan díjfizetés nélkül használó autósok mentesülhetnek a többszörös büntetések egy része alól. Az évente egy alkalommal benyújtható kérelem alapján a kettőnél több pótdíjfizetési kötelezettség két esetre mérsékelhető.

 

Forrás : www.vezess.hu

Keresés