A legpofátlanabb autómásolatok Kínából

Rohamos ütemben fejlődik a kínai autógyártás, de nagy vonalakban nézve, eddig két témában kerültek a címlapokra. Egyrészt törnek mint a ropi, csillagtalan eredményeket produkálva a teszteken, másrészt rengeteg típus egyszerűen szemérmetlen koppintás.

A kínaiakat nem környékezi szégyenérzet, ha másolásról van szó, mintha indigóval rajzolnák át a jól ismert európai gyártók típusait. Különbség csak a technikai korlátok miatt adódik, ugyanis az ismert formát általában fáradt gyártósorokon, múltidéző technológiával állítják elő.

Bizonyítékképp összeszedtünk a legfeltűnőbb kínai klónokat, amelyekről képet, információt lehet fellelni az Interneten.

5-150 ezer forintra büntethetik a figyelmetlen autósokat

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Májustól a korábbinál is jobban ügyel a gyerekek biztonságára a KRESZ: egy rendeletmódosítás szerint ettől a hónaptól párhuzamos közlekedésre alkalmatlan úton tilos elhaladni a gyermekszállító autóbuszok mellett az utasok be- és kiszállásának ideje alatt. A "Gyermekek" táblával jelölt szakaszokon a kiegészítő táblán feltüntetett távolságon belül legfeljebb 30 km/órás sebességgel közlekedhetnek a gépkocsik.

Az uniós és hazai közlekedési szabályozásban is előtérbe került a védtelen közlekedők, köztük a gyermekek közlekedésbiztonsági helyzetének javítása, mert ők még nem rendelkeznek minden, a biztonságos közlekedéshez szükséges ismerettel, tapasztalattal. A KSH szerint 2011-ben 1580 14 év alatti gyermek sérült meg közúti balesetben, ezért indokoltnak tűnik a módosítás.

A május elseje előtt hatályos KRESZ is tartalmazott előírásokat az iskolabuszokon közlekedő gyermekek biztonságával kapcsolatban, de a kormány úgy ítélte meg, hogy általánosabb, egyértelműbben meghatározott rendelkezésekre van szükség. A módosítás ezért bevezeti a gyermekszállító autóbusz fogalmát is - az iskolabusz a megnevezés alapján is közoktatási intézményhez kötődő személyszállítást végez. Gyermekszállító autóbusz azonban minden olyan nem menetrend szerint közlekedő jármű lehet, amelyen gyermekek és felnőtt kísérőik utaznak, és amelyet előírásszerű tábla és "Gyermekszállítás" felirat jelöl.

A gyermeket szállító autóbuszok a jövőben megállhatnak a menetrend szerinti járatok számára kijelölt autóbuszöblökben is. A megállóhelyről való elindulásukat az autósoknak lassítással, szükség esetén megállással kell segíteniük. A rendelkezések komoly visszatartó erőt jelentő szankciókat is lehetővé tesznek: a szabályszegő autós szabálysértési eljárásban 5-150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható a cselekmény súlyosságának függvényében. A büntető törvénykönyv szerinti szankciókra számíthat az, aki személyi sérülésekkel járó balesetet okoz.

 

Forrás : www.vezess.hu

http://www.vezess.hu/hirek/gyerekek_miatt_valtozott_kresz/43709/

Világcsúcsnak számító 2,05 másodperc alatt cserélt kereket a Red Bull-csapat a március 24-én rendezett Forma-1-es Malajziai Nagydíjon.

Nagyon gyorsak voltak a Red Bull szerelői - Fotó: AFP

Az istálló szerdán közölte, hogy saját mérései szerint ötször is megdöntötte Sepangban a McLaren által tavaly Németországban felállított 2,31 másodperces rekordot. A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel és az ausztrál Mark Webber első kerékcseréje egyaránt 2,13 másodperc alatt zajlott le, majd Webber további boxkiállásai 2,05, 2,21 és 2,26 másodpercig tartottak.

"Mindig lehet faragni az időn, ebben a szezonban talán valaki átlépi a két másodperces álomhatárt" - olvasható a Red Bull állásfoglalásában.

A boxkiállás azóta gyorsult fel jelentősen az F1-ben, hogy 2010-ben betiltották a tankolást a futam közben.
A malajziai verseny amúgy is a Red Bull miatt marad emlékezetes, ugyanis a győztes Vettel annak ellenére előzte meg csapattársát, hogy a csapat vezetői megkérték a boxból: maradjon mögötte. A vb-pontversenyben az élre álló Vettel később elnézést kért Webbertől és az istállótól is.

 

Forrás : MTI / Hír24

http://sport.hir24.hu/forma-1/2013/04/03/vilagrekord-dolt-meg-a-forma-1-ben/


Mi változik idén a Forma-1-ben ?

A 2012-es idényhez képest nagyon kevés dolog módosul az F1-ben, évek óta nem volt ennyire stabil a szabályrendszer a sportágban két egymást követő évben. Néhány dolog persze így is változik, a hétvégi szezonnyitó előtt tehát érdemes átfutni az újdonságokat.

Még korlátozottabb DRS

Az előzéseket segíteni hivatott nyitható hátsó szárny - közkeletű nevén DRS - 2011-es bevezetésekor a szabályokat író Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy döntött, hogy a szabadedzéseken és az időmérőn (eső kivételével) teljesen szabadon használható lesz a megoldás, korlátozást csak a futamokra vezetnek be.

Elsősorban biztonsági okokból ez megváltozik 2013-ra, az idei évtől már a versenyhétvége összes szakaszában csak az előre kijelölt, a versenyeken érvényes zónákban lesz nyitható a hátsó szárny, így nem kell rizikós kanyarkijáratokban lutrizni az eszközzel.

A DRS-módosítás a sebességfokozatok és a leszorítóerő hangolását is egyszerűsíti, könnyebb lesz a kanyarokra és az egyenesekre beállítani az autót, már péntektől a vasárnapi körülményekre lehet készülni.

Találgatások szintjén a módosítás fő vesztese egyébként a címvédő Red Bull lehet, ugyanis az aerodinamikailag összességében erős csomaggal rendelkező csapat az időmérőn eddig megengedhette magának, hogy a gyengébb egyenesbeli sebességet ellensúlyozza az "ütős" DRS-sel (korábbi nyitás, későbbi zárás), azonban az idei téli teszteken világosan látszott, hogy a bevállalós DRS-használat nélkül a bikás autók a mezőny végében vannak a végsebesség tekintetében

Dupla DRS...

Nevében hasonlít, de  másról szól. 2012 kezdetére a Mercedes egy olyan rendszert fejlesztett, amellyel a DRS használatát összekötötték az első szárny tehermentesítésével, így az autó az egyenesekben még több leszorítóerőt dobott le, azaz még gyorsabb lehetett, és a trükk a gyors kanyarokban is kezesebbé tette a járgányt.

A dupla DRS-t nem volt könnyű alkalmazni, kevés másoló akadt (a Red Bull csípett el valamit ősszel), ugyanis a légáramlatok hatékony időzítése nagyon finom hangolást kíván, és még úgy sem hoz túl nagy előnyt, legfeljebb 1-2 tizedet lehet vele nyerni.

Az FIA 2013-ra betiltotta az aktív dupla DRS alkalmazását, és bár a teljesen passzív, a pilóta közreműködését és a hátsó szárnyon kívüli (mozgó) elem szerepét nélkülöző megoldások idén is engedélyezettek, egyelőre nagy kérdés, hogy ki hoz ki ezekből valamit. A legkomolyabban a Lotus dolgozott ezen tavaly, majd kiderül, mire jutottak.

A konyuló szárnyak...

2011 óta téma az autók első szárnyainak hajlékonysága, hiszen a mélyebbre konyuló légterelők nagyobb leszorítóerőt adnak. Az FIA már két évvel ezelőtt elkezdte a szárnyak terhelési vizsgálatának szigorítását, de a jelenség továbbra is megmaradt.

Míg korábban csak a teszten alkalmazott erőhatást növelték, idénre az elcsavarodást kiküszöbölendő két ponton is 1000 N erőt (102 kg-s terhelés) kell elbírni a szárnynak úgy, hogy a korábbi 20 helyett már csak 10 mm-t görbülhet.

Nehezebb gumik, nehezebb autók

A Pirelli 2013-ra más struktúrájú és kicsit szélesebb futófelületű abroncsokat fejlesztett, egy-egy szett így 2 kg-mal nehezebb, mint tavaly. Az autók pilótával együtt, de üres tankkal mért maximális tömegét az FIA ezzel összhangban 640-ről 642 kg-ra növelte.

Plasztikázott orrok...

A leglátványosabb módosítás egyértelműen az autók orrát illeti. Az FIA biztonsági okokból 2012-re alacsonyabbra kényszerítette az orrkúpokat, így az első felfüggesztések vonalában - amely már nem esik korlátozás alá - egy csúnya lépcső jelent meg az F1-eseken.

A törés annyira rondának bizonyult, hogy az FIA 2013-ra engedélyezte a külön aerodinamikai hatást nélkülöző kozmetikai panelek felszerelését. A csapatok többsége alkalmazta is a "szépségtapaszt", de például a Sauber és a Red Bull csak amolyan átmeneti megoldást használ, míg a Lotusnál és a Caterhamnél egyáltalán nem éltek a lehetőséggel.

Nincs kifogás, nincs leállás

Lewis Hamilton barcelonai és Sebastian Vettel abu-dzabi tavalyi időmérős üres tankos leállása után szigorított az FIA: míg korábban a csapatok hivatkozhattak műszaki vis maiorra, 2013-ban már nem számít majd az indoklás. Ha egy autó nem képes saját erőből visszatérni a bokszutcába, és nem található benne elég üzemanyag, amivel ezt megtehette volna, automatikusan büntetés (kizárás) jár majd.

Kevesebb csapat, kevesebb kieső...

A HRT megszűnése miatt 2013-ban már csak 11 csapat indul a bajnokságban, így az időmérő kieséses rendszerzén is változtattak, a Q1-ben és a Q2-ben eggyel-eggyel kevesebb, azaz hét-hét helyett a hat-hat leglassabb versenyző búcsúzik majd, hogy az utolsó szakaszba továbbra is 10-en jussanak.

 

Forrás : www.vezess.hu

Szerző : Baka Gábor

http://www.vezess.hu/forma1/f1_szabalyok_2013_drs_idomero/42579/#aktualisdoboz



Világpremier két nap múlva !!!



Íme, a Golf Variant első hivatalos fotói: az autó pontosan olyan, ahogy azt elképzeltük.


A hetedik generációs Golfhoz hasonlóan szögletesebb, élesebbre vasalt, mint elődei, de a döntött hátsó szélvédő, illetve a hátfal finom gömbölyítése megmaradt. A legizgalmasabb részlet (és ezzel sok mindent elárulunk az autó formatervének érzelmi túlfűtöttségéről) a D-oszlop tövének sarkos kidolgozása, a hátsó oldalablak lecsapott csücske.

A Variantnál máris megcsillogtathatta tudását az új MQB padlólemez: a kombihoz megnyújtották a Golf platformját. A csomagtér befogadó képessége várhatóan túlszárnyalja a mostani modell 505 literes kapacitását, de rekorddöntésre nem számítunk.

Motorok terén nem számítunk újdonságokra: 1,2 literes (85 vagy 105 LE), 1,4 literes (122 vagy 140 LE) benzinmotorok, illetve 1,6 literes (105 LE) és 2,0 literes (150 LE) TDI dízelek ígérkeznek a kínálatba. Legalábbis egyelőre: a Volkswagen a kombi Golffal egy időben mutatja be az ötajtós GTI verzióját (220 vagy 230 LE), a nyáron piacra lépő, 180 lovas GTD-t, valamint az A3 e-tronnal közös technológiát használó hibrid Golfot, úgyhogy vannak még lehetőségek a Variant tarsolyában.

 

Forrás : www.vezess.hu

http://www.vezess.hu/hirek/vw_golf_variant/42358/#aktualisdoboz

Elsőként Susie Wolff tesztelheti majd februárban a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokságban szereplő Williams idei versenyautóját.

Ismét egy nő tesztel majd a Forma-1-ben

Susie Wolff próbálhatja ki először a Williamst (dtm.com)

A brit istálló hétfőn jelentette be, hogy a csapat részvényesének és korábbi ügyvezető igazgatójának, Toto Wolffnak a felesége teszi majd meg az első köröket a 2013-as, FW35 jelzésű modellel.

A skót születésű, 30 esztendős Susie Wolff hét évig a német túraautó-bajnokságban (DTM) szerepelt, tavaly április óta dolgozik a Williamsnek, és az idén több alkalommal is lehetőséget kap majd az istállónál, elsősorban az aerodinamikai fejlesztések tesztelésénél.

A Williamsnél az idei vb-sorozatban az előző szezonban a Spanyol Nagydíjon diadalmaskodó venezuelai Pastor Maldonado, valamint az újonc finn Valtteri Bottas lesz a két pilóta. Az 1980 és 1997 között kilenc konstruktőri világbajnoki címet nyerő istálló tavaly a nyolcadik helyen zárta a pontversenyt.

Egy hölgy, nevezetesen Maria De Villota a nyáron már tesztelt egy Forma-1-es autót, ám ő súlyos balesetet szenvedett. A Marussiát tesztelő spanyol egy kamionnak ütközött, elvesztette a látását a jobb szemére és az arcát is többször műteni kellett.

 

Forrás: MTI/Sport24

( http://sport.hir24.hu/forma-1/2013/01/28/ismet-egy-no-tesztel-majd-a-forma-1-ben/#aktualisdoboz )

Magyarország legnépszerűbb autói 2012. -ben !



Nagyításért kattints a képre!

 

Forrás : www.vezess.hu

( http://www.vezess.hu/hirek/magyarorszag_legnepszerubb_autoi/41592/ )

Kép : Hraschek Dávid

Erős sportautók, nagyobb takarékosság - ezt ígéri az új esztendőben az autóipar. Az elektromos egyelőre nem veszélyezeteti a belső égésű motorokat.

2012-ben kettévált az autóipar. Miközben a Volkswagen, a BMW, az Audi eladási rekordokkal büszkélkedett, az Opel, a Fiat és a Peugeot krízist élt meg. 2013 néhány autógyárnak döntő év lehet, hiszen Európa gazdasági növekedése már korántsem olyan mértékű, mint azt szeretnék. A „peak car”-kifejezés (az autópiac telítettsége) pedig maga a horror sokuk számára. A vásárlók viszont örülhetnek, hiszen több mint száz új modell, köztük elektromos autók közül válogathatnak az idén.

Mobilitás a CO2-csökkentés idején...

Tavaly évvégén rendezték meg Pekingben a FISITA (Autómérnökök Egyesületének Nemzetközi Szövetsége) világkongresszusát. A kiállítással egybekötött rendezvény mottója „Mobilitás a CO2-csökkentés idején – Kína és a világ” sokat elmond a kongresszus célkitűzéséről. Mint előző cikkünkben írtuk, Szalay Zsolt, a BME Gépjárművek Tanszékének docense meghívott előadóként vett részt a kétévente megrendezett eseményen.

„Kínában az elektromos járművek, az elektromos hajtás, nagyobb hangsúlyt kap, mint Európában. Kína hihetetlenül energiaigényes ország, gazdasági fejlődéséhez energiából jelentős importra szorul. Ha nem kizárólag belső égésű motorokat üzemeltetnek, azzal bizonyos mértékben át lehet csoportosítani a kőolajimportot. Másrészt a kínaiaknak egyre inkább fontos a környezetvédelem, azt gondolom, hogy nem csupán beszélnek róla, de próbálnak érte tenni is. Ez nem csak a konferencián látszott, hanem az élet minden területén. Például az utcákon rengeteg elektromos bicikli, motor, háromkerekű szállító közlekedik náluk” – magyarázza Szalay Zsolt.

Ily módon a lokális károsanyag- és CO2-kibocsátás valóban csökkenthető elektromos hajtású közúti járművekkel, azonban a globális emisszió kérdése már vitatható, mivel a kínai elektromos energiahálózat alapvetően hőerőművekre épít a jövőben is, amely kedvezőtlenebb jellemzőkkel bír a modern belsőégésű motorokhoz képest.

A villamos járműhajtás másik kritikus pontja az energiatárolás, az akkumulátor. Ha lenne jó akkumulátor, már rég elterjedt volna a villanyautó, hiszen gyönyörű villamosok, trolik közlekednek már az utcákon. Ezt az irányt próbálja a kínai kormány erősíteni, ahogy az érezhető volt a kongresszus előadásaiból is, tudtuk meg a docenstől.

A FISITA Kongresszus

• Az első kongresszust 1947-ben rendezték

• 2012-ben 37 ország több mint 175.000 látogatója vett részt a rendezvényen

• Az idén 2000 előadót illetve kiállítót hívtak meg, akiknek csak a fele volt külföldi. 500 mérnök tarthatott előadást.

• Kína 2010-ben több mint 18 millió autót gyártott és adott el, ezzel az egyik legnagyobb autópiac a világon.

• A kongresszus néhány témája: a járművek elektronikája, számítógép és internet a járművekben, zaj és rezgés, járműdesign és -tesztelés, az autók biztonságtechnikája, futómű rendszerek és integrációs technológia…


Elektromos vagy belsőégésű motor ?

A szakemberek azt mondják, hogy az elkövetkező tizenöt-húsz évben még nem lehet lecserélni a belső égésű motort, mivel a globális emisszió kérdése, a közlekedés teljes lefedéséhez elégtelen elektromos energiaellátás és akkumlátor-technológiák ezt még nem teszik lehetővé.

„Én másfél hétig normál közlekedésben használtam egy villanyautót. Teljesen rendben van. Jól gyorsul, hiányérzet nélkül lehet közlekedni vele. A problémáim vele a következők: Amit én használtam, annak a bekerülési értéke tíz és fél millió forint és egy két és fél milliós autó komfortját nyújtja. Ennyi pénzért az ember már elvár egy felső közép kategóriájú komfortot, méretet”- meséli Szalay.

„A másik a hatótávolság, ami városi és elővárosi viszonylatban, rendben is van, de hosszabb távon gyakran kell „tankolni”, főleg ha az ember a klímát vagy a fűtést is használja az utazás során.   Továbbá egy ilyen autó tulajdonosa fölött mindig ott lebeg Damoklész kardja, hogy mikor kell az akkumulátor pakkot lecserélni. Az akkumulátor elhasználódik, csökken a kapacitása… ez milliós tétel. A gyárak azt próbálják elérni, hogy az akkumulátort ne kelljen megvenni, hanem csak bérelni, mint a mobiltelefonnál, a havidíjban legyen benne, és ha cserélni kell, cserélni kell.”

„A harmadik – folytatja a docens - egy ilyen autót csak az a műhely szervizelhet, amelyiknek erre akkreditációja van. Ez egy egészen más, új szemléletet igényel, új követelményeket állít. Csak egy példa: amikor a nagyfeszültségű rendszert vizsgálják, természetesen be kell öltözni speciális védőruhába. A legvégső érvem az az áramfogyasztás. Én otthon csatlakoztattam az autót és figyeltem a villanyórát. Az az energia, amit bevitt, tíz forint per kilométer körül jött ki, ugyanez benzinnel 45 forintba kerül kilométerenként. Jól hangzik. No, de, ha leveszem a benzin jövedéki adóját, akkor az is csak húsz-huszonöt forint. És gondolkodjunk tovább. Most maximum száz elektromos autó jár az országban, amiket az Elmű-nél ingyen is lehet ’tankolni’. Természetesen speciális dugó kell hozzá, tehát ez sem olyan egyszerű. De ha tömegesen elterjedne, az már az adókiesés miatt nemzetgazdasági problémákat is felvetne” - érvel tovább Szalay Zsolt.

Miben van a pénz ?

Az Egyesült Államokban már léptek is a törvényhozók annak érdekében, hogy az elektromos autók használata miatt kiesett adóbevételt pótolják. Washington államban 2013. február elsejétől az akkumulátoros-elektromos autók tulajdonosainak évi százdolláros adót kell fizetniük az útalapba. Indoklásuk szerint, az elektromos autók használói nem vesznek se benzint, se gázolajat, de használják az utakat. A felmérések szerint ezerhatszáz autó érintett az államban, amelyek tulajdonosai nem tiltakoznak. A legtöbbjük ugyanis több ezer dolláros adókedvezményt kapott a vásárláskor, és éves szinten még így is rengeteg pénzt spórolnak azzal, hogy nem folyékony üzemanyagot tankolnak.

Sajnos a magyarországi infrastruktúra nincs arra felkészülve, hogy bárki otthon töltögesse az autóját. Szalay Zsolt szerint legalább ezer-kétezer töltőállomásra lenne szükség.
„Most a belső égésű motorok fejlesztésénél az úgynevezett. ’down sizing’-elv érvényesül, ami azt jelenti, hogy egyre kisebb lökettérfogatú motorokból hozzák ki ugyanazt a teljesítményt, mint korábban a nagyobb méretűeknél. Ez a hengerűrtartalom csökkentése mellett, a motor fajlagos terhelési szintjének növelése révén biztosít üzemanyag-felhasználás csökkenést. Egyre több az 1,2 literes motor. Tehát csökkennek a motorméretek”- teszi még hozzá Szalay Zsolt. A benzinfelhasználást tekintve legkisebb autó, az egyliteres Volkswagen XL-1 talán már tavasszal megjelenik, egyelőre még csak egy méregdrága kisszériában az elvakult környezetbarátok számára.

A nagyok és az elektromos autók

2012 nem volt jó év a villanyautók piacán. A Chevrolet Volt és a Nissan Leaf sokkal rosszabb eladási számokat hozott, mint a gyártók remélték. Az Audi befagyasztotta az R8 etron gyártását, a Daimler is túl drágának ítélte a villanyautók gyártását.

A nagy autógyárak ennek ellenére 2013-ban elektromos autókkal is megjelennek. A BMW az év végén indítja első villanyautójának, az i3-nak a gyártását, a Volkswagen piacra dobja az e-Golfot. A Ford már a Focus elektromos változatát tervezi, a Chevrolet Spark EV is készül, de még kérdéses, hogy valóban megjelennek-e a piacon.

Jobb a helyzet a hibridekkel. Tervben van a Range Rover Diesel-Hybrid, a részben elektromos Mercedes S-Klasse, a Porsche 918 és a Ferrari Enzo hibrid változata.

Az autógyárak tehát keresik a környezetbarát autók gazdaságos gyártásának lehetőségeit.

 

Forrás : FN24

Szerző : TL

( http://fn.hir24.hu/gazdasag/2013/01/20/eltunhetnek-a-benzines-autok/ )

 

Az Opel Dakar Team és a Sandlander Dakar Team versenyzői is sikeresen teljesítették a világ legnehezebb tereprali-viadalát. A Szalay, Bunkoczi kettős a 24. helyen zárt.

Dakar-rali: célban a hős magyarok
Szalayék jó versenyen vannak túl (Opel Dakar Team)

Szombaton este véget ért a 2013-as Dakar-rali, a magyar különítmények pedig teljesítették a mintegy 8400 kilométeres távot, melynek során Peruból, Argentína érintésével Chilébe érkezett meg a mezőny.

Az Opel Dakar Team színeiben induló Szalay Balázs és Bunkoczi László kettőse végzett a legelőkelőbb helyen, a szombati 17. helyükkel ugyanis az összetettben huszonnegyedikként zártak. Érdekesség, hogy ez a kettős eddig mindig beért a Dakaron a célba, ha együtt indultak.

„Nincs könnyű Dakar, ez sem volt az – minden egyes kilométerén meg kellett küzdeni a célba érkezésért, nagyon boldog vagyok, hogy sikerült, hogy itt vagyunk. Igaz, a legjobb eredményünket, vagyis a huszadik helyet nem sikerült megjavítani, de nem vagyok csalódott, mert nagyon sűrű volt az élmezőny, és szinte alig esett ki valaki. A korábbi Dakarokon ilyen eredménnyel a top tíz közelébe lehetett volna kerülni, most másként alakult. Volt egy-két technikai gondunk, nyilván volt benne vezetői hiba is és egyszer eltévedtünk, de összességében jó Dakart zártunk” – mondta a célba érkezés után Szalay.

A csapat kamionja is jól teljesített, a Darázsi Zsolt, Vörös Ferenc, Szalai Norbert trió ugyanis az összetett 30. helyét kaparintotta meg az MAN-nal.

„Így utólag nem volt nehéz ez a Dakar, de az adott napok mindig nehezek voltak, szóval mégiscsak nehéz volt. Ez volt a kilencedik Dakarom, most úgy érzem, jöhet a tízedik…” – Mondta Darázsi.

A Sandlander Dakar Team versenyzői is épségben beértek a célba, a Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán hármas a 79. helyen teljesítette az utolsó napot, Sebestyén Sándor és Bognár József pedig egy hellyel mögöttük ért be a célba. Az összetettben ezzel Sebestyénék a 72., Pócsikék a 74. helyen végeztek, míg a T2-es dízelautó kategóriában a hetedik és nyolcadik helyet érték el.

„Beérett a kemény munka, valóra vált a gyerekkori álmunk, szinte azt sem tudjuk, hol vagyunk! Annyira friss az élmény, hogy azt érezzük, mindjárt megint be fognak küldeni bennünket a pályára. Nagy büszkeség, hogy magyarként teljesíteni tudtunk egy olyan versenysorozatot, ami még a legnagyobb versenyzőknek is komoly kihívás, azt gondolom, hogy beírtuk magunkat a Dakar nagykönyvébe” – így Sebestyén, aki elárulta, hogy a elmorzsoltak pár könnycseppet a célba érkezéskor.

 

Forrás : Opel Dakar Team/Sandlander Dakar Team

( http://sport.hir24.hu/auto-motorsport/2013/01/20/dakar-rali-celban-a-hos-magyarok/ )

Szombaton Peru fővárosa, Lima mellől rajtol el a világ leghíresebb és legkeményebb terepversenye, a Dakar-rali, amely január 19-én Santiago de Chilében ér véget.

Magyarok a sivatagban: kezdődik a Dakar-rali
Szalay a legrutinosabb magyar a mezőnyben (Opel Dakar Team)

A híres, egyben hírhedt viadalon - amelynek 1979 óta íródó története során eddig 58 halálos áldozata volt - az idén 161 autó, 196 motorkerékpár, 75 kamion és 40 quad vág neki a több mint nyolcezer kilométeres távnak.

A versenynek ezúttal is lesznek magyar résztvevői: az autósok között a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős és a Sebestyén Sándor, Bognár József duó, továbbá utóbbi szervizcsapata, a Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán trió próbál szerencsét. Szalayékat a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Vörös Ferenc kamionos csapat segíti. Ott lesz még a szombati startnál Horn Albert is, aki a kazah Andrej Cserednyikov oldalán próbálja majd leküzdeni az embert és gépet próbáló homok- és kősivatagokat.

A magyarok közül Szalay Balázs a legtapasztaltabb, hiszen 12. alkalommal áll rajthoz a Dakaron. Az eddigi 11 verseny közül hétszer ért célba, jelenlegi navigátorával, Bunkoczi Lászlóval pedig mind a hat alkalommal eljutott a végállomásig. A magyar páros tavaly érte el eddigi legjobb eredményét, amikor a huszadik helyen végzett.

A Sebestyén Sándor, Bognár József kettős másodszor áll rajthoz. Tavaly a sivatag erősebbnek bizonyult náluk, de mint mondták, a visszavonulás helyett vérszemet kaptak, így az idén sokkal felkészültebben és más szemlélettel vágnak neki a versenynek. A pilóta a rajt pillanatát várja a legnagyobb izgalommal, nap mint nap szeretne egyenletes, stabil teljesítményt nyújtani, a végcél pedig az, hogy az utolsó napi finisvonalon is átguruljon.

"Testileg és lelkileg készen állok" - fogalmazott Sebestyén. A felkészülésről szólva kiemelte: szinte megállás nélkül vezetett az elmúlt két hónapban, mintegy negyvenezer kilométert, vagyis "két olajcserényit" autózott.

Ami az elitet illeti, indul a címvédő francia Stéphane Peterhansel, aki eddig tíz alkalommal győzött a Dakaron, négyszer autóval, hatszor pedig motorkerékpárral vitte el a pálmát. Egy év kihagyás után visszatér a 2010-ben bajnok spanyol Carlos Sainz, indul a katari Nasszer al-Attijah, aki 2011-ben nyerte meg a viadalt, és rajtol a dél-afrikai Giniel De Villiers is, így az utóbbi négy év nyertesei vetélkedhetnek majd egymással.

A Dakar-ralit 2009 óta bonyolítják le Dél-Amerikában annak következményeként, hogy terrorfenyegetettség miatt 2008-ban törölni kellett a versenyt az eredeti helyszínen, Afrikában. A törlésről egy nappal a rajt előtt, január 4-én határoztak; a verseny történetében példátlan döntés azért született meg, mert nem lehetett garantálni a versenyzők és a kísérők testi épségét a nyolc mauritániai szakaszon. A szervezők azóta több alkalommal is kinyilvánították, hogy a viadal előbb vagy utóbb visszatér az afrikai utakra, de végső döntés még nem született.

A 2013-as Dakar-rali programja
január 5.: Lima-Pisco - össztáv: 263 km/ebből 13 km mért szakasz
január 6.: Pisco-Pisco - 327 km/242 km
január 7: Pisco-Nazca - 343 km/243 km 
január 8.: Nazca-Arequipa - 718 km/289 km
január 9.: Arequipa-Arica - 509 km/172 km (motorosoknak: 411 km/136 km)
január 10.: Arica-Calama - 767 km/454 km
január 11.: Calama-Salta - 754 km/220 km (motorosoknak: 806 km/220 km)
január 12.: Salta-Tucumán - 849 km/470 km (motorosoknak: 738 km/491 km)
január 13.: pihenőnap
január 14.: Tucumán-Córdoba - 852 km/593 km
január 15.: Córdoba-La Rioja - 632 km/353 km (motorosoknak: 636 km/357 km)
január 16.: La Rioja-Fiambalá - 481 km/219 km (motorosoknak: 483 km/221 km)
január 17.: Fiambalá-Copiapó - 715 km/319 km
január 18.: Copiapó-La Serena - 735 km/441 km
január 19.: La Serena-Santiago - 630 km/128 km
Forrás : MTI

Amerikát is megelőzte Kína...



13,2 millió új autót értékesítettek 2012-ben Kínában, ezzel szemben Európában az egy évvel korábbi 13,6 millióról 12,5 millióra csökkent a forgalomba helyezett új kocsik száma - írta csütörtökön a Süddeutsche Zeitung a német autóipari szövetség (VDA) adataira hivatkozva. "Kína hamarosan a jelenlegi legnagyobb piacot, az Egyesült Államokat is megelőzheti. Már csak idő kérdése, hogy a kínai autópiac nagyobb lesz, mint amerikai" - mondta a müncheni lapnak Ferdinand Dudenhöffer, a duisburg-esseni egyetem autóipari kutató intézetének (CAR) igazgatója.

Az intézet számításai szerint 2030-ban Kínában már több autót adnak majd el, mint Európában, az Egyesült Államokban és Japánban együttvéve. Az erőviszonyok nemcsak az értékesítésben, hanem a gyártásban is átalakulnak. Európában az utóbbi 10 év közül öt évben csökkent a termelés, tavaly összesen 15 millió személygépkocsit gyártottak, az idén pedig stagnálásra lehet számítani.

Kínában viszont az utóbbi 10 évben folyamatosan emelkedett a gyártott kocsik száma és az idén várhatóan eléri a 13,8 milliót - írta a lap szakértői becslést idézve. Ugyanakkor Kínában egyelőre a betelepült nyugati gyártók uralják a piacot. A hazai cégek aránya csupán egyharmados, de egyre inkább terjeszkednek. Ezt mutatja például, hogy a Volvo már 2010 óta kínai tulajdonban van. A külföldi társaságok jellemzően kínai partnerekkel közösen üzemeltetnek gyárakat az ázsiai országban.

Kiemelkedően erős a német cégek jelenléte, egyebek között a BMW és a Daimler is üzemeltet gyárakat Kínában, a német márkák összesített piaci részaránya pedig 22 százalékos volt tavaly, 2 százalékponttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Több német cég számára Kína már fontosabb, nagyobb piacnak számít, mint a német, és valamennyi társaságot együttvéve a német autóipar tavaly 700 ezerrel több kocsit értékesített Kínában, mint Németországban.


Forrás : MTI / www.vezess.hu

Lehullott a lepel az új Octaviáról


Pár órája hullt le a lepel a cseh márka legfontosabb típusáról a 2013-ban piacra kerülő Škoda Octaviáról. A világ minden zugából érkező sajtós hiénahad részeként mi is megbámultuk, körbetapogattuk, lefotóztuk az újdonságot.

Az Octavia immár harmadik generációja a cseh cég menedzsmentjének várakozása szerint bekerülhet a világ tíz legkeresettebb személygépkocsija közé. Erről Winfried Vahland, az autógyár vezérigazgatója beszélt kedden a közép-csehországi Mladá Boleslavban, amikor bemutatta az új autót. A modellből jelenleg évente mintegy 400 ezer darabot adnak el, a legjobb tíz közé bekerüléshez évi több mint félmillió eladott gépkocsi kell az adott modellből.

Az Octavia első modelljét 16 éve dobták a piacra, s azóta több mint 3,7 millió darabot gyártottak belőle.  Az új generáció gyártása novemberben indult meg, a hivatalos bemutatója márciusban lesz a Genfi Autószalonon. Az Octavia a Škoda által gyártott kocsik mintegy 45 százalékát teszi ki. A gyár idei 875 ezerről 2018-ig 1,5 millióra szeretné növelni az évi gyártást.


A részletinformációk gyűjtése, feldolgozása jelenleg is halad, a világpremier beszámolója még a hét folyamán olvasható lesz a Vezess.hu hasábjain. A várakozást enyhítendő megosztjuk a gyár által közzétett hivatalos fotókat, várjuk az első benyomásokat, gondolatokat az autó formáját illetően !


Forrás: MTI

Történelmi pillanat a magyar autósportban: a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség és a Nemzeti Közlekedési Hatóság közös erőfeszítéseinek köszönhetően a héten kiosztották az első sportrendszámot.

Kiadták az első sportrendszámot
SP-00-01 - ő az első (MNASZ)

Az újításnak köszönhetően azok a versenyautók, amelyek megkapják ezt az új rendszámot, a közutakon egy évben 90 napon keresztül közlekedhetnek. Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke úgy véli, hogy a jogi szabályozás megalkotásával ez a rendszer biztos, hogy működőképes lesz.

Az autósport, azon belül a rali és a terep-rali szakág nehéz helyzetbe került, miután az úgynevezett próbarendszámok kiadatásának körülményeit az állam megszigorította, így a versenyautók közutakon való közlekedése – ha minden jogszabályt szó szerint betartana mindenki – szinte lehetetlenné vált.

Az MNASZ elnöksége már tavaly márciusban úgy döntött, hogy a helyzet megoldása érdekében a Nemzeti Közlekedési Hatósággal (NKH) összefogva megteremti a sportrendszám magyarországi bevezetését.

A folyamatos egyeztetések után 2012 novemberében jött el az idő arra, hogy Wirtmann Ferenc Historic kategóriában versenyző Zsigulijára felkerüljön az első sportrendszám hazánkban.

„Mindig fura, ugyanakkor jó érzés, ha valamiben első az ember, ugyanis az ő neve általában fennmarad a históriás könyvekben. Jómagam három versenyautót üzemeltetek, és az OT-s, illetve a normál rendszámú autó mellé most már van a sportrendszámom is. Hogy ez valóban beváltja-e majd a hozzá fűzött reményeket, azt még nem lehet megmondani, a gyakorlatban mindez kiderül" – állította az immár SP 00-01-es sportrendszámmal rendelkező Zsiguli tulajdonosa.

Az NKH szakemberei elmondták, a sportrendszám megjelenése előtt hatósági szempontból nehezen voltak kezelhetőek a versenyautók, amelyek a közúti forgalomban is részt vettek.

„Egy sportjármű kialakításában és tulajdonságaiban is eltér a hagyományos járművektől, ezért vizsgálatuk során a hatóság gyakran találkozott olyan esettel, amikor az eltérő kialakítás miatt nem minden felelt meg a hatályos jogszabályi környezetnek. Az MNASZ-szel együttműködve a Nemzeti Közlekedési Hatóság is részt vett a jogi szabályozás előkészítésében.

Az egyeztetések során olyan eljárás kialakítására törekedtünk, hogy a közlekedésbiztonsági szempontok szem előtt tartása mellett az ügyfelek részére egy rugalmasabb, egyszerűbb eljárást dolgozzunk ki a versenyjárművek számára. Remélhetőleg a jövőben az érintett járműkör a 'Sport' rendszámot fogja választani, mint legegyszerűbb, erre a járműcsoportra kialakított lehetőséget" – olvasható a hivatal közleményében.

Az új rendszer megkönnyíti majd a rali és a terep-rali szakágban versenyzők dolgát, ráadásul biztosítási szempontból is mindenképpen előnyös a sportrendszám igénylése.

„A Hungaroringen található Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrumban terveink szerint létrehozunk egy vizsgabázist, amely kiválóan alkalmas lehet arra, hogy a sportrendszámok kiadásához szükséges hatósági felülvizsgálatokat és a sportszakmai feltételek vizsgálatát egy helyen végezhessük" – fogalmazott
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, az MNASZ elnöke.

Aki sportrendszámot igényel, az ezzel együtt ideiglenes forgalombantartási engedélyt kap, és a sportrendszámmal rendelkező autó egy évben 90 napon keresztül közúton is közlekedhet a forgalomban. Aki ilyen autóval közlekedik, annak minden esetben indítási naplót kell írnia, mert csak így közlekedik a jogszabályoknak megfelelően.

Forrás : Sport24

Létezik valódi interceptor...


Ebben a hónapban vette át az ausztrál rendőrség a limitált, nagy-teljesítményű Ford Falcon GT ünnepi verzióját. Az ausztrál Ford legerősebb modellje a V8-as, kompresszoros Falcon GT 450 lóerővel gördült ki a gyárból, de a limitált rendőrségi verzió közel 540 lóerővel büszkélkedhet, köszönhetően a módosított befecskendező-rendszernek és a kipufogónak.

Míg az amúgy sem szerény menetteljesítményekkel rendelkező négyajtósért kb. 15 millió forintos összeget kérnek el, addig rendőrségi verzió értéke meghaladja a 21 millió forintot. A jelentős árkülönbözet részben a legmodernebb rendőrségi felszereléseknek köszönhető. A fedélzeti számítógépen kívül, a legújabb radar-rendszerrel, rendszám-olvasóval látták el.


 

Noha az ausztrál rendőrség nem szenved hiányt erős autókban, hiszen flottájukat több 430 lóerős V8-as Holden is gazdagítja, a limitált kiadású ünnepi Falcont a tervek szerint a reprezentációs célokon túl valóban bevetnék a gyorshajtók ellen. A rendőrség állítása szerint az autó paraméterei elég meggyőzőek ahhoz, hogy a környéken mindenki betartsa az előírt sebességhatárokat.

 

Forrás : www.vezess.hu

Semmiféle tájékoztatás nem kísérte a KRESZ-módosításokat


Két fontos forgalmi újdonsággal találkozhatnak a jövőben az autósok az utakon, amelyek közül az egyik az úgynevezett biztonsági folyosó. A KRESZ friss előírása szerint a két vagy több sávos autópályákon és autóutakon közlekedőknek - például, de nem kizárólag - baleset okozta torlódáshoz érve a legbelső sávban balra, míg a többi sávban szorosan jobbra kell húzódniuk.

A jogalkotó szándéka szerint a forgalmat ellenőrző vagy útfenntartó járművek mellett a balesetet szenvedett emberek, és a sérült autók mentését végző gépkocsik így zökkenőmentesen haladhatnak a céljuk felé. A felszabadult pályarészen a megkülönböztető jelzést használó járművek is a terelővonalakat átlépve folytathatják útjukat, sőt a törvényt megváltoztató Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerint így könnyebben helyreállhat majd a forgalom is.


Dicséretes a szándék, de mindez csak akkor működik a gyakorlatban, ha kivétel nélkül minden autós egységesen félre húzódik, és nem néz értetlenül körbe, hogy akkor itt és most mi is történik. Márpedig ehhez minden autósnak tudnia kellene a KRESZ-módosításról, amivel kapcsolatban erős kételyeink vannak.

"Ausztriában a bevezetést nagyszabású tájékoztató és oktató kampány előzte meg. Nálunk ez egyelőre elmaradt, illetve nem tudunk róla, hogy tervezik" - mondta a Vezess.hu-nak Béni Gyöngyi, az Állami Autópálya-kezelő Zrt. (ÁAK) szóvivője, aki szerint "a balesetek gyors megközelítése életeket menthet".

Mivel mi sem emlékeztünk rá, hogy lett volna bármiféle országos tájékoztató akció a KRESZ-módosításról (és nem csak ez az újdonság, hanem sok minden más), ezért megkérdeztük a rendőrséget felügyelő Belügyminisztériumot: volt-e ilyen? Az ORFK-tól érkezett válasz szerint valóban nem.

Márpedig nagy szükség lett volna rá, Béni Gyöngyi tapasztalatai szerint az autópályás baleseteknél a gyakran össze-vissza várakozó járművek nagyban akadályozzák a sérült emberek és járművek megközelítését.  A rendőrségi kocsik, a mentők, vagy tűzoltóautók "gyakorlatilag ott jutnak előre, ahol tudnak".

Eltüntetik a kamionokat

A másik újdonság, amit a kellő tájékoztatás hiánya miatt szintén meglepve szemlélhetnek majd egyesek, hogy durva havazás esetén félnapokra eltűnhetnek a teherautók és a kamionok az utakról.  

A közlekedési törvény minapi módosítása lehetőséget biztosít arra az útkezelőknek, hogy "elsősorban a tehergépkocsikat teljesen vagy részlegesen kitiltsák az utakról".

"Alapvetően jó a törvénymódosítás, csak fontos, hogy megfelelően alkalmazzák, másrészt gond, hogy nincs meg hozzá itthon a szükséges infrastruktúra" - kommentálta a változást Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének a főtitkára.


Az érdekvédő úgy véli, szélsőséges havazáskor valóban célszerű félreállítani a kamionokat, kisebb hóesésnél azonban kimondottan jó, ha a nagyobb tömegű járművek széttapossák a havat a személyautók előtt. Karmos szerint ilyen időben hasznos úton hagyni őket.

A főtitkár szavai rímelnek az autópálya-kezelő elképzeléseire, Béni Gyöngyiék ugyanis csak szélsőséges időjárási körülmények között tervezik bevetni ezt a lehetőséget. Persze akkor sem biztos, hogy lesz hová terelni a kamionok százait, Karmos szerint nemhogy a kulturált parkolók, hanem egyáltalán a parkolók hiányoznak a hazai utak mellől. A fuvarozók képviselői ezért máris elkezdtek lobbizni az e-útdíjból majd befolyó százmilliárdok ez irányú hasznosítása érdekében.

Tisztában van ezzel a problémával az autópálya-kezelő is, amely uniós százmilliókból 2013-tól parkolóbővítő építkezésekbe kezd.

Szintén gondot jelenthet a megvalósítás: egy-egy komolyabb teherforgalommal terhelt útról a kamionokat gyorsan nem képes egyedül eltüntetni az ÁAK.  "A rendőrség segítségét fogjuk kérni. Megoldás lehet - külföldi példák alapján -, ha a hatóságok ebben az időszakban már az országba sem engedik be a külföldi tehergépjárműveket" - így az autópálya-kezelő.

Valóban kopott gumikkal közlekednek a fuvarozók?

"Az üzemeltetési tapasztalatok szerint a tehergépjárművek erősen elhasznált abroncsaikkal nagy hóban nem képesek a biztonságos közlekedésre. Így balesetet okozhatnak, keresztbe fordulhatnak az úton, vagy megállhatnak a sávjukban, ami fennakadásokhoz, torlódásokhoz, közlekedési káoszhoz vezethet" - így hangzik a minisztérium indoka a törvény módosítása mellett, amely kopott gumikat feltételez a fuvarozók járművein.

Karmos Gábor érdekvédő szerint részben igaza van a tárcának, részben téved. "A nemzetközi teherszállításban részt vevőket Nyugat-Európába be sem engednék megfelelő gumik és felszerelés nélkül, ők jó gumikkal közlekednek. Más a helyzet a belföldi fuvarozókkal, akiknek nagyon visszaestek a megrendeléseik. Sokan az önköltség alatt szolgáltatnak, ezért egyeseknek sajnos nem jut ilyen beruházásra."

 

Forrás : www.vezess.hu

F1: Alonso mindent megtett, de Vettel győzött



Az egész hétvégén megszokott, meleg (29/36 fokos levegő- és aszfalthőmérséklet) időben, a szintén szokásos poros körülmények mellett indult a 2012-es Forma-1-es idén 17. versenye, a 60 körös Indiai Nagydíj az Újdelhi melletti Buddh pályán.

Az első sorból a címvédő és egyben bajnoki éllovas Sebastian Vettel és csapattársa, Mark Webber indult, mögülük a két McLaren Lewis Hamilton, Jenson Button sorrendben, majd a másik bajnoki esélyes, Fernando Alonso és a másik ferraris, Felipe Massa állt a rajtrácson. A 7-8. rajtkockán Kimi Räikkönen és Sergio Perez osztozott.


Bár Vettel egy hajszálnyival később kapcsolt, a startnál a két Red Bull simán elment, Alonso viszont azt tette, amit ígért: azonnal meg akarta előzni a két McLarent. A hosszú egyenesen eléjük is került, de Button visszabújt elé, a spanyol végül egy helyet javított, Hamilton a harmadikról az ötödik pozícióba csúszott vissza.

Hátrébb nem sok változás történt, Pastor Maldonado kihullott a pontszerző bolyból, míg Nico Hülkenberg szépen előrelépett, a 9. helyre került druszája, Rosberg elé.

Michael Schumacher az első kör elején Jean-Eric Vergne Toro Rossójával ért össze, defektet kapott, lassan kullogott vissza a bokszba.
Alonso a 4. körben folytatta az előretörést, az első DRS-zónában legyűrte Buttont, a 3. helyre lépett előre. Két körrel később a mclarenesek házi csatát vívtak, Hamilton megelőzte csapattársát.
A pontszerzők sorrendje ekkor Vettel, Webber, Alonso (nagyjából 3-3 másodperces különbséggel), Hamilton, Button, Massa, Räikkönen, Perez, Hülkenberg és Rosberg volt.

Button, Massa és Räikkönen szorosan egymás mögött haladt az 5-7. helyen, "eggyel hátrébb" Hülkenberg támadta a gumikkal küszködő Perezt, meg is előzte. A mexikói ki is ment egy friss szett lágy abroncsért - a 15. körben az élmezőnyből elsőként cserélt.
A 16. körben az utolsó pontszerző helyért küzdött Romain Grosjean Pastor Maldonadóval, aki a védekezés közben hibázott, így végül nemcsak a francia, de saját csapattársa, Bruno Senna is megelőzte.


A verseny harmadánál, a 20. körben Pereznek újabb gumigondja akadt, Daniel Ricciardóval csatázva érintette a Toro Rosso első szárnyát, jobb hátsó defektet kapott, újabb kerékcserére kényszerült.
A következő körben végleg a bokszba hajtott. Míg a sauberes kétszer járt kint gumikért, az élmezőny továbbra is az első, lágy szettjén körözgetett, láthatóan egy kiállásra készültek.

A 23. kör végén újra az utolsó pontszerző helyen történt helycsere, Grosjean maga mögé utasította Rosberget, akit aztán Senna is támadott, de őt visszaelőzte a német.
Alonso eközben egyre közelebb került Webberhez, az ausztrál Red Bullján már fogyóban volt a gumi. Azonban nem ő, hanem Button ment ki friss abroncsokért a 27. körben, vele indult a hullám, ami aztán Räikkönennel és Rosberggel (28. kör), Massával (29.), Alonsóval (30.) folytatódott.
Räikkönen megelőzte a pályára hideg gumikkal visszatérő Massát, de a brazil a DRS-zónában visszavette a pozíciót.


A 31. körben újabb előzéses defekt adódott, Maldonado csatázott Kobajasival, a japán a venezuelai mögé való visszasoroláskor vágta ki a jobb hátsót az első szárnnyal. Az eseten majdnem Vettel is bukott, amikor utolérte és csak hajszállal kerülte el a három gumin lassan cammogó Williamst.
Webber a 31. körben ment ki kereket cserélni, Hamilton a 33.-ban járt kint, és a friss abroncsok mellé új kormányt is kapott. A vezető Vettel utolsóként, a 34. körre váltott új gumikra.

A sorrend a cserék után, az utolsó harmad kezdetén Vettel, Webber, Alonso, Hamilton, Button, Massa, Räikkönen, Hülkenberg, az első, kemény szettjével egészen a 37. körig haladó Grosjean és Rosberg volt a top10-ben.


A kérdés az volt, hogy mindenkinél végig bírja-e a második garnitúra, a Ferrarinál pedig az is, hogy az üzemanyag elég lesz-e, ugyanis mind Massát, mind Alonsót a kelleténél nagyobb fogyasztásra figyelmeztette a csapat.


Alonso kezére játszott, hogy Webbernél a 45. körben elszállt a KERS. A HRT-s Pedro de la Rosánál ugyanekkor az egész verseny szállt el, amikor fékhiba miatt a 4. kanyarban kicsúszott. A rossz helyen álló autó miatt a DRS használatát letiltották a mentés idejére, ez két kör biztonságot adott Webbernek, akit azonban a 48. körben megelőzött Alonso, fellépett a 2. helyre.
A ferraris spanyolnak reményt adhatott, hogy Vettel autójának padlólemeze lekonyult, érintette az aszfaltot.
Az 52. körtől Alonso komoly tizedeket hozott a Red Bull-oson, igaz, 8 kör alatt 10 másodpercet kellett volna ledolgoznia.

Alonso esélyeit tovább rontotta, hogy az utolsó öt körben gumijai az életük végére értek, a vörös autó csúszkálni kezdett. Webber egyre közelebb került a ferrarishoz, az ausztrálnak viszont Hamiltonra is kellett figyelnie, a mclarenes ott loholt a nyakában.


Vettel végül biztonságban beért, sorozatban negyedik versenyét nyerte, amire még tavaly sem volt képes. Ez egyben a motorszállító Renault 150. F1-es futamgyőzelme is lett. A német idei ötödik sikerével 6-ról 13 pontosra növelte az előnyét az óriási alakítással a másodikként leintett Alonsóval szemben. Webber behúzta a 3. helyet.

Mögöttük Hamilton, Button, Massa, Räikkönen, Hülkenberg, Grosjean és Senna osztozott a pontokon. A leggyorsabb kör Buttoné (1:28,203) lett.

A világbajnokság a jövő hétvégén Abu-Dzabiban folytatódik.
 

Forrás : www.vezess.hu

A minisztérium szerint kedvező hatása lehet a műszernek


"Olyan 40 százalékkal emelkedett meg a radaros traffipax-előrejelzők vásárlása" - számolt be cége elmúlt néhány hetes tapasztalatáról Szabó Norbert, a Powertuning Kft. munkatársa. A szegedi vállalkozás évek óta forgalmaz ilyen készülékeket, de korábban a bizonytalan jogi helyzet miatt az autósok "nem mertek vásárolni" Szabó szerint, most viszont a kormánynak köszönhetően beindult az üzlet.

Sokakat meghökkentő húzással ugyanis a kabinet szeptember elejétől legalizálta a traffipaxozó rendőrök kijátszására is használható készülékeket. Egyesek szerint ezek a radarok a gyors autókkal száguldozó gazdagok játékszerei lesznek, de Szabó szerint ez nem így van.


"Valóban volt rá példa, hogy már azelőtt beszereltük vadonatúj autókba, mielőtt hazavitte volna a tulajdonosa, de már 9900 forinttól árulunk ilyen berendezéseket. Márpedig ezeket bármelyik autós meg tudja venni, sokan hosszú távú befektetésként tekintenek rá, hiszen olcsóbb, mint a gyorshajtásért kiszabható közigazgatási bírság 30 ezres minimuma" - fogalmazott a kereskedő.

ORFK: nem segíti a szabályok betartását

Persze nem az a lényeges kérdés, hogy kik veszik, hanem az, hogy mire használják. Magyarán: milyen hatással lesz az utakon közlekedő járművek sebességére a radarok terjedése? "Ha egyszer a közlekedésbiztonság érdekében változtatják meg a KRESZ-t, akkor nem értem ennek a döntésnek a logikáját" - mondta a Vezess.hu-nak Mészáros Ferenc, a Magyar Autóklub szakértője, aki hangsúlyozta, hogy ez a magánvéleménye.

Hiába a diplomatikus fogalmazás, a rendőrök nem örülnek

A KRESZ-módosítások előkészítésében évtizedek óta résztvevő, de ezúttal kívülállóként nyilatkozó Mészáros szerint a gyorsan közlekedők innentől kezdve csak akkor lassítanak majd, ha traffipaxot jelez nekik az autójukba szerelt műszer, nem pedig akkor, ha a közlekedési táblák ezt előírják. Ha pedig elhagyják a sebességmérést, újra száguldanak majd, tehát nem a jogkövető magatartást erősíti szerinte a legalizálás.


 

A saját munkáját érintő kormányzati jogalkotással kapcsolatban rendszerint kimondottan óvatosan nyilatkozó rendőrség is finom kritikát fogalmazott meg érdeklődésünkre a KRESZ-módosítással kapcsolatban. "Az előre jelző radarok használata nem feltétlenül a jogszabályok betartására irányul" - így az ORFK.

Másként látja ezt a kereskedő, aki szerint termékeikkel nem azokat akarják segíteni, akik 180-nal száguldanak, hanem azokat, akik jellemzően betartják a szabályokat, csak mondjuk városban véletlenül túlszaladnak a megengedett sebességen. Szabó úgy fogalmazott, hogy itt nincs 100 százalékos védelem, de ha valaki nem száguldozik, akkor a 10 ezres készülék is megvédi.


Kormány: nem akarunk büntetni

Meglepő engedékenységét a módosításban illetékes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) azzal indokolta, hogy a nemzetközi gyakorlat nem egységes a radardetektorok engedélyezésében. 


Sőt, az NFM szerint nemhogy gyorsulnának a radart megvásárló autósok, hanem óvatosabban közlekednek majd. "A módosítás előkészítését szolgáló szakmai vita eredménye szerint ezek az eszközök nem befolyásolják olyan mértékben az ellenőrzések hatékonyságát, hogy az szükségessé tenné tilalmukat. Ugyanakkor használatuk kedvező hatása lehet, hogy az előrejelzés alapján az autós óvatosabban, körültekintőbben vezet" - állítja a minisztérium.

Csökkent a lézerblokkolók száma?

A traffikat jelző radarok engedélyezésével párhuzamosan megtiltotta a kormány az azok működését "befolyásoló" lézerblokkolók használatát. A kereskedő szerint náluk csökkent is a kereslet, azt viszont nem tudni, hogy a tiltás szeptemberi elrendelésekor leszerelték-e a kocsijukról a blokkolókat azok, akik korábban használták ezeket.

Erre vonatkozó kérdésünkre a rendőrség nem tudott válaszolni, olyan akciót pedig nem terveztek, és a jövőben sem terveznek, ami kimondottan a lézerblokkolók ellenőrzésére irányulna.

 

Forrás : www.vezess.hu

Szerző : Lencsés Csaba

A citroënes nyerte a Francia-ralit

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

A 2012-es Francia-rali vasárnapi programja:

SS17 Vignoble de Cleebourg 1 -17,08 km
SS18 Bischwiller - Gries 1 - 7,95 km
SS19 Haguenau 1 - 5,74 km
SS20 Vignoble de Cleebourg 2 [Power Stage] 17,08 km
SS21 Bischwiller - Gries 2 7,95 km
SS22 Haguenau 2 - 5,74 km

Valamivel több, mint 61 gyorsasági kilométer maradt a 2012-es Francia-rali zárónapjára. Ám ez nem is olyan kevés, ha figyelembe vesszük, hogy eső fogadta a résztvevőket. Sebastien Loeb, aki péntek reggel magához ragadta a vezetést és szombat estére félperces előnyt autózott ki, azonnal vészüzembe kapcsolt. Egy célja volt, a bajnoki cím!

Már a verseny előtt mondta, ahhoz, hogy már most, hazai versenyén világbajnok legyen, annyit kell tennie, hogy Mikko Hirvonen előtt végez. Harmadik helyen álló csapattársa pedig egyperces hátrányból aligha támadhatott.

Loeb vasárnap hatodik, hetedik szakaszeredményeket hozott csak, a biztonság mindenek felett! Ám győzelme így sem került veszélybe, hiszen az őt az elmúlt két napban kitartóan üldöző Jari-Matti Latvala sem próbálkozhatott ész nélkül, igyekezett faragni a lemaradását, de a vasárnapi szakaszok nem voltak túl hosszúak, ő pedig sok jó eredményt eldobott már idén ahhoz, hogy hazardírozzon. Végül Sebastien Loeb 15,3 másodperces előnnyel nyerte meg a Francia-ralit Latvala (Ford) előtt és 44 másodpercet adott a harmadik helyezett Hirvonennek (Citroën).

Összességében ez a francia világbajnok 75. győzelme, csak az idén a nyolcadik sikere. Ennél azonban van egy sokkal fontosabb szám, a kilences. Hazai elsőségével ugyanis 71 pontra növelte a különbséget Hirvonennel szemben, így két futammal az idény vége előtt megnyerte a világbajnokságot, sorozatban már kilencedik alkalommal.

"Köszönöm, köszönöm mindenkinek" - mondta Loeb,miután leparkolt versenyautójával, Haguenauban, ahol az utolsó szakasz zajlott. "Nagyon boldog vagyok. Hihetetlen érzés a bajnoki címet szülővárosomban megszerezni ismét. Daniel emlékeztetett rá, hogy ez az utolsó közös bajnoki címünk. A kilencedik címünk. Nem is tudok jó szót, ami leírná ezt"

A bajnoki cím mellé egy újabb rekord is kerül a neve, illetve a szintén kilencszeres világbajnok navigátora Daniel Elena neve mellé. Az ő párosuk a rali-vb történetében a legkitartóbb, immár 162 versenyen indultak együtt. Carlos Sainz és Luis Moya 161 futamig jutott.

Sebastien Loeb a múlt héten jelentette be, hogy 2013-ban már csak néhány versenyen indul, miközben felkészül az esetleges WTCC-szereplésre 2014/2015-től. Könnyű világbajnoki cím nincs, de azért az ideiért nem kellett annyit küzdenie. A korábbi években Mikko Hirvonen volt a fő ellenfele, aki idén a csapattársa, a Ford új első számúja, Jari-Matti Latvala pedig annyit hibázott idén, hogy nagyon hamar lemaradt a bajnokságban. Loeb 2001-ben futotta első versenyét a vb-n WRC-vel, majd 2003-ban, első teljes idényében már második volt a bajnokságban, 2004 óta pedig nem tudták legyőzni.

Loeb franciaországi teljesítménye nagyszerű, de a másik két dobogós sem panaszkodhat. Leszámítva a szombat reggeli hibáját, Jari-Matti Latvala végig gyors volt, ott tudott maradni francia ellenfele mögött. Mikko Hirvonen is egyre magabiztosabbnak tűnik aszfalton, Németország után ismét a harmadik helyig jutott. Persze ehhez kellett Petter Solberg tegnapi hibája is, aki lecsúszott az útról és egy póznán csapta szét a Fiesta orrát. Ma a Rally2 szabályai szerint visszaállt a versenybe, a tizenötödik helyig jutott.

Hirvonen harmadik helye ugyanakkor azt is jelenti, hogy a Citroën a bajnok a konstruktőrök között, immár nyolcadik alkalommal. 

Számítani lehetett rá, hogy a tegnap időbüntetés miatt a hatodik helyre csúszott Thierry Neuville ma igyekszik visszakapaszkodni, de ilyen tempót lehet még ő sem képzelt. Egy kivétellel az összes szakaszt a Citroën Junior versenyzője nyerte meg, így WRC-s pályafutása eddig legjobb, negyedik helyét érte el. Mads Ostberget és Dani Sordót előzte meg. Utóbbinak azonban végül a hatodik hely sem maradt meg, mert a MINI-ben meghibásodott a szervó, a rásegítés nélkül pedig nem lehet három szakaszt végigcsinálni. A Prodrive-nál dobogót reméltek továbbfejlesztett autójuktól, de idén nem voltak versenyképesek. Reméljük, sikerül 2013-ra összerakniuk egy komoly csapatot és bajnokság állandó résztvevői lesznek.

A hatodik helyre előrelépő Ott Tanak nemcsak ennek örülhetett vasárnap, de tökéletesen osztotta be teljesítményét. Egy szakaszon volt a leggyorsabb, mégpedig a külön pontokért zajló power stage-en. Thieryy Neuville-t és Mads Ostberget előzve kaparintotta meg a három pontot.

Jevgenyij Novikov végzett a hetedik helyen, amihez nagy adag szerencse is kellett. A mai harmadik szakaszon, a felázott aszfalton autója felúszott és a fák között landolt, ez látványos károkat tett a technikában. Szerencséjére az összegyűrt orrú kocsi járóképes maradt és a szervizben ki tudták javítani.

A további pontszerző helyekre Chris Atkinson, Martin Prokop, illetve Sebastien Chardonnet futott be. Utóbbi első vb-futamán pontszerzőként debütált. Megvan Sebastien Loeb utódja?

Számok, adatok

A 2012-es Francia-rali végeredménye (22/22 szakasz):

1. Sebastien Loeb          Citroën Total WRT DS3 WRC            3ó 32p 53,0mp M
2. Jari-Matti Latvala        Ford WRT Fiesta RS WRC               +15,5mp M
3. Mikko Hirvonen           Citroën Total WRT DS3 WRC           +44,1mp M
4. Thierry Neuville           Citroën Junior WRT DS3 WRC          +1p 7,3mp M
5. Mads Ostberg             Adapta WRT Fiesta RS WRC           +1p 16,4mp M
6. Ott Tanak                  M-Sport Ford WRT Fiesta RS WRC   +2p 27,9mp M
7. Jevgenyij Novikov        M-Sport Ford WRT Fiesta RS WRC   +5p 51,6mp M
8. Chris Atkinson             WRC MINI Team Portugal JCW WRC +6p 42,4mp
9. Martin Prokop             Czech Ford Team Fiesta RS WRC     +8p 46,8mp
10. Sebastien Chardonnet FFSA Citroën WRT DS3 WRC          +8p 59,7mp

Power Stage / SS20 (Top 3):

1. Ott Tanak        10p 24,0mp 3 pont
2. Thierry Neuville  +0,9mp     2 pont
3. Mads Ostberg    +1,8mp      1pont

A világbajnokság állása a Wales-rali után:
Egyéni:


1. Sebastien Loeb       Citroën WRT             244 pont
2. Mikko Hirvonen        Citroën WRT             173 pont
3. Jari-Matti Latvala    Ford WRT                 131 pont
4. Mads Östberg          Adapta WRT            125 pont
5. Petter Solberg         Ford WRT                119 pont


Forrás : www.vezess.hu

Teljesen nyitott a bajnokság

Japán Nagydíj, Szuzuka, 2012.10.07.


Az első két napnál egy kicsit enyhébb, 23 fokos, napos időben kezdődött Szuzukában a 2012-es Forma-1-es bajnokság 15. versenye, a Japán Nagydíj.

Az első sorból a két Red Bull-os, a címvédő Sebastian Vettel és Mark Webber indulhatott a kettős győzelemért, mögülük a helyi hős, Kobajasi Kamui, aztán Romain Grosjean rajtolt. A bajnoki éllovas Fernando Alonso a 6. helyről készült a kármentésre, az amúgy versenyképes McLarenek csak a 8-9. rajkockában álltak.


Vettel simán elment a rajtnál, Kobajasi megelőzte Webbert, de az első kanyarban több incidens is történt. Kimi Räikkönen első szárnya hozzáért Alonso bal hátsó kerekéhez, a spanyol defektet kapott, kiesett. Webber Grosjeannal akadt össze, a mezőny végére estek vissza, Bruno Senna Nico Rosberggel ütközött, a mercedeses is búcsúzott. Beküldték a biztonsági autót, de csak két körig maradt.

Az idén jó néhányszor első körös balhékba keveredő, Belgium után eltiltást is kapó Grosjean stop&go büntetést kapott, amiért nekiment Webbernek. Sennát bokszutca-áthajtással büntették később.

Az újrarajtolás után a sorrend Vettel, Kobajasi, Button, Massa, Räikkönen, Hamilton, Perez, Hülkenberg, Maldonado és a Toro Rossó-s Daniel Ricciardo volt a pontszerző helyeken. A 11. helyre a caterhames Heikki Kovalainen kapaszkodott fel.

Perez a 6. körben lépett mclarenes elődje, Hamilton elé.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

A 23. helyről rajtoló, de az első körben 8 helyet javító Michael Schumacher idei pechszériája folytatódott: a Mercedesnél elszállt a telemetria.

Az élmezőny kerékcseréit Button, Räikkönen és Hülkenberg kezdte a 14. körben, Kobajasi a 15., Perez a 16., Hamilton és Maldonado a 17., Vettel és Massa a 18. körben cseréltek. Mindannyian lágyról keményre váltottak.

Button a 18. körben jelezte a csapatnak, hogy problémák vannak a sebességváltójával, pedig a McLarennél fogadkoztak, hogy a Szingapúrban Hamiltont kiejtő, Buttonnak csere miatt Szuzukára öthelyes büntetést hozó hibát javították.

Perez a 19. körben szerencsétlen hiba miatt búcsúzott: a hajtűben próbált valahogy elmenni Hamilton mellett és a pálya egyik leglassabb pontján egyszerűen kisodródott. A mexikói az 5. helyről esett ki.

A top10 sorrendje ezután Vettel, Massa, Kobajasi, Button, Räikkönen, Hamilton, Hülkenberg, Maldonado, Webber és Ricciardo volt.

A 31. körben Räikkönen kezdte meg a cserék második hullámát, utána az egyre lassuló Kobajasi, és vele együtt Hamilton járt kint. A mclarenes a bokszból visszatérőben lotusos mellé ért vissza az első kanyarban, keményen odatette az autót, el is ment a finn mellett.

A következő négy körben aztán Hülkenberg, Maldonado, Ricciardo, Webber, Button és Massa is kint járt. Vettel a 38. körben zárta a kerékcseréket, az utolsó 15 körre elvileg beálltak a stratégiák. Az élen mindenki kemény keveréket tett fel az utolsó etapra, de hátrébb Schumacher és Senna is lággyal próbálkozott a hajrára.

A címvédő vezetett, mögötte Massa, Kobajasi, Button, Hamilton, Räikkönen, Hülkenberg, Maldonado, Webber és Ricciardo haladt a pontok felé. 

Míg Vettel simán vezetett és Massa is szépen tartotta a második helyet, a hazai dobogóra hajtón Kobajasi egyre szorultabb helyzetbe került tíz körrel a vége előtt, Button gyorsan zárkózott fel rá. A japán az utolsó öt körre stabilizálni tudta a távolságot, míg hátrébb Michael Schumacher vívott Ricciardóval az utolsó pontszerző helyért.

A címvédő Vettel Szingapúr után magabiztosan nyert Szuzukában, idei harmadik győzelmét szerezte, és a bajnokságban is óriásit lépett előre, négy pontra zárkózott fel Alonsóra.

A mögötte beérő Massa a ferraris szerződésének esélyeit javíthatta azzal, hogy a 2010-es Koreai Nagydíj után tudott újra dobogóra állni. Kobajasi vért izzadva, de megvédte a pozícióját Buttonnal szemben, pályafutása első dobogós helyezését sikerült elérnie a hazai versenyén, nagyobb örömöt nem is kívánhatott volna. A lelátókon zúgott a Kamui-Kamui!

A további pontokon Button, Hamilton, Räikkönen, Hülkenberg, Maldonado (Barcelona óta először!), a nagyot mentő Webber és Ricciardo osztozott, Schumacher hajszállal, de lemaradt.

A világbajnokság a jövő hétvégén a Koreai Nagydíjjal folytatódik.
 
Forrás : www.vezess.hu

A márka legerősebb kocsija



Ahogy azt már előre bejelentette, két villanyautóval érkezett a Párizsi Autószalonra a Mercedes-Benz az SLS AMG Coupé Electric Drive már széria, a B-osztály Electric Drive még tanulmány.


Az első modell látszólag lehetne egy "szimpla" SLS AMG, karosszériája ugyanolyan, a sirályszárnyas ajtók is megvannak. Ám a technikai még annál is durvább, motorja erősebb. Sőt, ez a világ legerősebb sorozatgyártású villanyautója. Mondjuk ez nem nehéz, még nem olyan őrjítő a verseny.

Négy darab, egyenként 45 kilós villanymotor dolgozik az SLS elektromos változatában, mindegyik szerkezet egy-egy kereket hajt, a motorokat tápláló akkumulátor elemei a váltóalagútba, illetve az utasok mögé, az üzemanyagtank helyére kerültek. A villanymotorok teljesítménye 740 lóerő, míg maximális nyomatékuk 1000 Nm, ez azt jelenti, hogy  az elektromos jármű teljesítménye 177 lóerővel, a nyomatéka 351 newtonméterrel nagyobb, mint a 6,2 literes V8-as motorral szerelt testvére esetében.

Csakhogy a motorokat tápláló 60 kWh-s vízhűtéses lítiumionos akkumulátor 548 kilót nyom, ami rontja a kocsi képességeit. A benzineshez képest 0,1 másodperccel hosszabb idő, azaz 3,9 másodperc alatt gyorsul az elektromos SLS 0-ról 100 km/órára. Végsebessége 317 km/óra helyett elektromosan korlátozva 250 km/óra. A kocsit karbon féktárcsák lassítják, előre 402, hátra 360 mm-es méretű elemeket szerelnek.  

 

A jövőre piacra kerülő Mercedes-Benz SLS Electric Drive igazi unikum lesz, hiszen vélhetően kevesen fognak dupla pénzt fizetni azért, hogy lassabban, a V8-as hang nélkül két feltöltés között maximum 250 kilométert autózhassanak. A kocsi Németországban 416 500 euróért, azaz 118,7 millió forintért vehető meg.

Ennél minden bizonnyal sokkal kevesebbe kerül majd a B-osztály elektromos hajtású változata, amely 2014 körül kerül a kereskedésekbe. Párizsban egyelőre még tanulmányként szerepelt a Kecskeméten is készülő kompakt modell villanymotorral mozgatott változata.

Egy motor dolgozik benne, amely 136 lóerő teljesítményt, illetve 310 Nm nyomatékot tud felmutatni. Ezzel a gyár közléses szerint "kevesebb mint tíz másodperc" alatt gyorsulhat százra, mielőtt elérni a 150 km/órára korlátozott végsebességét.

 

Ha az akkumulátor tele van, akkor 200 kilométert is megtehet, ha kiürül, akkor egy szabványos 230 voltos konnektorról tölthető fel. A teljes töltési időt nem tudni, de azt igen, hogy 100 km-nyi energiához elég egy órára rákapcsolódni a hálózatra.

 

Forrás : www.vezess.hu

Keresés